Főoldal / Szalézi világ / Szent Luigi Orione, az isteni gondviselés eszköze
Szent Luigi Orione, az isteni gondviselés eszköze
2019-05-16 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
szent • szentség • megemlékezés •
Május 16-án Szent Luigi Orionére emlékezik a Szalézi Család, aki munkásságával és az isteni gondviselésbe vetett törhetetlen bizalmával méltó követője volt két gigászi elődjének, Cottolengo Szent Józsefnek és Bosco Szent Jánosnak. Cottolengo minden anyagi tőke nélkül a betegek ezreit látta el, Don Bosco ugyanilyen módon az ifjúságot emelte ki az erkölcsi romlás fertőjéből, Don Orione pedig a szegényeket, elhagyottakat és az emberiség kizártjait, a leprásokat gondozta tízezerszámra - az Isteni Gondviselés kamrájából. Követőjük volt a módszerben, de követőjük volt az életszentségben is.
Szent II. János Pál pápa a „Iuvenum Patris” kezdetű levelében, amelyet Bosco Szent János halálának 100. évfordulójára írt, élete és tanítása jellegének nyomon követése után reményét fejezi ki, hogy "Don Bosco visszatér", és még inkább, hogy "visszatérünk Don Boscóhoz". Ez azt jelenti, hogy a Don Bosco tapasztalata napjainkban nagyon értékes az új evangelizáció, a keresztény nevelés, és általában a fiatalok nevelése számára.
Ez a "visszatérés Don Boscóhoz" állandó hozzáállása volt a valdoccói Oratórium egyik tanítványának, aki később egy szerteágazó, papokból, apácákból, testvérekből, remetékből álló szerzetesi család alapítójává vált: Szent Luigi Orionénak, aki 1866 és 1889 között valdoccói növendék volt.
Don Boscónak ez a „kis tanítványa”, ahogy Don Tirone nevezte, három felejthetetlen évet töltött a valdoccói környezetben, melyet a Don Boscóból kisugárzó fény világított be – nála gyónt, tőle kapta az alapvető tanácsokat az élete számára – és ezt a ragyogó fényt verték vissza az ifjúság apostolának szent követői is (Don Rua, Don Francesia, Don Lemoyne, Don Berto és mások), és az "első idők" oratóriumának klímája is.
"A legszebb éveim – jelentette ki Don Orione - azok voltak, amiket a szalézi Oratóriumban töltöttem." "Mindaz, amit láttok bennem, a Don Bosco Oratóriumában töltött három év gyümölcse" – mondta 1928. július 30-án. „Ó, ha még egyszer át tudnék élni az Oratóriumban töltött napokból néhányat, az élő Don Boscóval!”
Don Orionét szoros kapcsolatok fűzték Don Boscóhoz, akinek életszentsége, hite és példái nemes ösztönzést adtak a szeretet jövőbeli apostolának, és hősies elhatározásokat gyújtottak a lelkében. Amikor Don Boscót az utolsó betegség ágynak döntötte, az ifjú Orione egyike volt annak a tizenkét növendéknek, akik életüket ajánlották fel az Úrnak, hogy Don Bosco életét meghosszabbítsák. Ezt a könyörgést írták egy darab papírra:
„Ó, Jézus, ki az Oltáriszentségben rejtőzködsz, Mária, a Keresztények Segítsége! Pártfogónk, Szalézi Szent Ferenc! Az alulírottak saját életüket ajánlják fel cserébe jóságos Atyjuknak és Elöljárójuknak, Don Boscónak életben maradásáért. Esedezve kérünk, fogadjátok el áldozatunkat és hallgassatok meg minket!”
A papírlapot a Segítő Szűz-bazilikának Szent Anna oltárára tették és Don Berto erre a szándékra misézett. Ministránsa Luigi Orione volt. De az Úr nem fogadta el a hősies áldozatot, mivel egy másik apostolt akart adni az Egyháznak, a szegényeknek pedig egy második atyát.
A kiválasztott ifjú azonban mindjárt Don Bosco halála után kiváltságos kegyelemben részesült: mialatt Bosco Szent János teteme a Szalézi Szent Ferenc templomban fel volt ravatalozva, 1888. február 1-én Orionét és néhány társát bízták meg azzal, hogy a tömeg által nyújtott tárgyakat Don Bosco testéhez érintsék, majd nekik visszaadják. Egyszer csak, mintegy belső sugallattól ösztökélve, az ebédlőbe futott, mely a templomtól néhány lépésre volt, felkapott egy nagy éles kést és elkezdett vele felszeletelni egy darab kenyeret, avval a szándékkal, hogy megérinti velük a szent testét, részben azért, hogy eltegye más alkalomra, részben pedig, hagy a népnek szétossza. A meggondolatlan sietségnek végzetes következménye lett: alig tette meg az első vágást, az éles kés belehasított jobb kezének mutatóujjába (balkezes volt) és majdnem teljesen levágta azt. A fájdalom mellé rémült gondolat rohanta meg: e nélkül az ujj nélkül nem lehet pap, szívének leghőbb vágya nem teljesülhet.
Mit tegyen? Zsebkendőjét ujja köré csavarta, ahogy csak tudta összeszorította a levágott ujjat és másik kezével feltartva a véres kezét menekült vissza Don Boscóhoz. Ott élő hittel közelítette vérző ujját Don Bosco kezéhez és hozzáérintette. E pillanatban a seb egy szempillantás alatt begyógyult.
Midőn az esetet elbeszélte, Don Orione hozzátette azt is, hogy ma is élénken látja vérének cseppjét az elhunyt fehér kezén piroslani. A sebhelyet egész élete végéig büszkén mutatta, ez azonban sohasem akadályozta őt ténykedéseiben.
Don Bosco ily módon mentette meg a szegények apostolának jobbját, amely arra volt hivatva, hogy áldólag terjeszkedjen ki a szegények és szerencsétlenek ezrei felé.
Orione Szent Alajos 1915-ben alapította meg a szalézi lelkiséget képviselő kongregáció női ágát, a Szeretet Misszionáriusainak Kis Nővérei névvel, akikhez 1927-ben csatlakoztak az Örökimádó Apácák, végül pedig a Megfeszített Jézus Elmélkedő Apácái. Később létrejött a Világi Intézet is, és az Orione Világi Mozgalom. Ezek az intézetek a világ nagy részén, Latin-Amerikában, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában és Albániában is elterjedtek.
Luigi Orionét II. János Pál pápa avatta szentté 2004. május 16-án.
P. Pierluigi Cameroni SDB/Szaléziak.HU
