Főoldal / Szalézi világ / Szerbia - Elhagyják a vajdasági Muzslyát a szaléziak
Szerbia - Elhagyják a vajdasági Muzslyát a szaléziak
2024-07-15 Hétfő | #Szalézi világ
Nehéz és megható búcsúra került sor 2024. július 14-én a vajdasági Muzslján: a szalézi közösség több éves elszakadás után búcsút vett a döntően magyar katolikus közösségtől, amellyel hatvan éves működése alatt szoros kapcsolatot ápolt.A szaléziak 1965 óta látták el a legnagyobb magyarlakta hívőközösség és a környező falvakban élők lelki gondozását. A távozás legfőbb oka az, hogy nincs olyan magyarul tudó szalézi szerzetes, aki felvállalná egy ekkora plébánia feladatait.
A Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban hálaadó szentmisén köszöntek el a szaléziak a hívektől. Eljöttek a szalézi rend azon tagjai is, akik egykor Muzslyán szolgáltak. Több mint 400 hívő gyűlt össze a szentmisére, amelyet az előző plébános, Stojan Kalapiš mutatott be Peter Končan tartományfőnökkel és más papokkal együtt, hálát adva az együtt töltött évekért.
Peter Končan tartományfőnök szentbeszédében köszönetet mondott a szalézi rendtársaknak az évekig tartó küldetésükért. „Az 1965-ös év eleje nehéz volt...hogyan találjunk magyar nyelvtudó rendtársakat, hogyan nyerjük el az emberek bizalmát, mert a papok máshonnan, más kultúrából, más gondolkodással és művekből, rendezetlen terekkel érkeztek. ..Leleményességükkel, és főleg az emberek és a fiatalok iránti szeretetük révén, az első szaléziak lassan elnyerték a lakosság bizalmát."
Ebben két kulcsfontosságú tényező is közrejátszott: a plébániai hitoktatót addig nem ismerték, a szaléziak pedig azonnal hívogatni kezdték a gyerekeket hitoktatásra és a szünetekben játszottak velük, míg a fiúkat a ministrálni hívták. Már az első évben 600-ra nőtt a hittanosok száma. További tényező volt a magyar anyanyelvű szentmise. A papok addig csak latinul, az embereknek háttal miséztek, a szaléziak pedig új, szemben miséző oltárt készítettek és magyarul kezdtek misézni.
Az elmúlt időszakban sok változásnak lehettünk tanúi. A muzsljai és általában Vajdaság társadalmi helyzete felgyorsította a családok tömeges kivándorlását külföldre, és a szaléziak, mint sokan az egyházban, hivatáshiánnyal küzdenek. „Különféle megoldásokat kerestünk, de nehéz szívvel kellett meghoznunk a döntést, hogy a muzsljai szalézi közösséget bezárjuk közel hatvan év gyönyörű és gyümölcsöző küldetés után” – jelentette be Končar felügyelő, majd így folytatta: „Ez keserű utóízt okozhat bárki fejében, ezért nagyon fontos a hálás magatartás megtartása, nagy kincset varázsolni ebből az időszakból, és tudatában lenni annak, amit Isten segítségével sikerült közösen létrehoznunk."
De nem minden olyan sivár. A helyi püspöknek sikerült rábeszélnie más papokat, hogy folytassák a lelkipásztori tevékenységet és a nevelő-oktató munkát a diákotthonban.
„Azokban a pillanatokban, amikor a kialakult dolgok más formát öltenek, fontos, hogy ne engedjünk a félelemnek vagy a pesszimizmusnak, hanem felismerjük, hol van az igazi alapunk. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten szeret minket, hogy az ő szeretett gyermekei vagyunk, hogy ő gondoskodik rólunk és a karjában hordoz. Arra hív, hogy mi magunk tegyük meg, amit tudunk, de ugyanakkor bízzunk abban, hogy van számunkra egy terve, bízzunk benne, és hódoljunk neki” – zárta beszédét Peter Končan tartományfőnök.
Gabona Ferenc, a Muzslyai Egyháztanács elnöke: „Ilyenkor előjönnek az érzelmek meg mindazok az emlékek, azok a szép pillanatok, amelyeket együtt megéltünk velük. De ez mind mondhatjuk úgy, hogy emberi dolog. Istennek a terveit mi emberek sokszor nem is tudjuk fölfogni és azt úgy átélni. Minden esetre ez egy nehéz pillanat, amikor el kell búcsúzzunk. A búcsúzás mindig nehéz, de bízunk benne, hogy Isten olyan utat választott nekik, olyan közösséget, ahol szintén befogadó készségűek lesznek.”
A nagy forróság ellenére is megtelt hívekkel a muzslyai templom. A legnehezebb Stojan atyának volt, aki alapítója és több mint két évtizeden keresztül a vezetője is volt az Emmausz katolikus kollégiumnak.
Kalapis Stojan, szalézi szerzetes: „Nem, de hát mikor ennyi jó ember körülvesz, akkor könnyebb.”
A híveknek sem volt könnyű a búcsú, hiszen évtizedeken keresztül megszokták a szalézi rend tagjait.
Szarvák Júlia, hívő: „Megszoktuk őket, mert régóta itt vannak és akkor ez olyan, mint egy testvér vagy egy családtag menne el. Nagyon fognak hiányozni. Biztos, hogy jó lesz amaz is, nincsen arról szó. De mi őt megszoktuk, meg ők is minket nagyon megszoktak. Úgyhogy nagyon ismerjük őket és ez egy kicsit olyan, mint egy csapás. De ha muszáj, akkor mit csináljunk.”
A szalézi rend tagjai Don Bosco elveit követve sokat foglalkoztak a fiatalokkal. Stojan atya kezdeményezésére 1991-ben újraindították a cserkészetet, 1995-től rendszeresen tartottak oratóriumokat.
Süveg Emma, cserkész: „Igazából itt nőttem fel, lehet azt mondani. Mindig is a szaléziak jelen voltak az életemben. Kis korom óta ide jártunk játszani. Régebben, mint oratóriumra, mint gyerek. Később, pedig mint animátor és cserkész aktívan részt vettem és nagyon a szívemhez nőtt az egész. A papokkal való kapcsolat. Különösen Stojan atya áll közel hozzám.”
Gizella nővér a leánykollégium alapítójaként is együttműködött Stojan atyával.
„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Az ő számukra az biztos, hogy egy kis megkönnyebbülés lesz, hiszen nagy felelősség volt évtizedeken keresztül egy ilyen nagy községet vezetni, törődni, lelkiatyaként itt állni és minden gondjukba, bajunkba mellénk álltak. Másrészből meg örülök, hogy Stojan atya amilyen beteg, most egy kicsit pihenni fog tudni.”
Stojan atya 37 évi folyamatos szolgálat után most egy évre szabadságra megy, amit a szlovéniai Verzsében (Veržej) fog eltölteni, ezután döntenek arról, hogy hol folytatja papi szolgálatát.
donbosko.si/pannonrtv.com/Szaléziak.HU
