A megszentelt személyek az evangéliumi tanácsok fényét kínálják fel a világnak
2025-02-01 Szombat | #Egyház
szerzetes • Ferenc pápa •
Szombaton este, Urunk bemutatásának ünnepe vigíliáján, a Megszentelt Élet Világnapjával egybeeső első vesperáson Ferenc pápa elnökölt a Szent Péter-bazilikában. A szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsaihoz fűzve gondolatait hangsúlyozta, hogy a szerzetesek és szerzetesnők a kovászt képviselik az egyház életében.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének előestéjén a szertartás a gyertyák hagyományos megáldásával kezdődött. A tömjénáldozat felajánlása, a zsoltárének és a „Krisztus, az Isten szolgája” dicséretét zengő ének után került sor a Zsidókhoz írt levélből vett szakasz felolvasására, majd ezt követte Ferenc pápa homíliája.
A fény szimbóluma jellemzi az ünnep liturgiájának szövegeit
„Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem” (Zsid 10,7). A Zsidókhoz írt levél szerzője ezekkel a szavakkal nyilvánítja ki Jézus teljes csatlakozását az Atya tervéhez – kezdte homíliáját Ferenc pápa, rámutatva, hogy Urunk bemutatásának ünnepén, a Megszentelt élet világnapján, a remény jubileumi évében ezeket a szavakat egy olyan liturgikus szövegkörnyezetben olvassuk, amelyet a fény szimbóluma jellemez. A szerzetesnőkhöz és szerzetesekhez fordulva a Szentatya, idézve Szent II. János Pál pápa Vita consecrata k. apostoli buzdításából, megállapította: „Ti, akik az evangéliumi tanácsok útját választottátok, megszenteltétek magatokat, mint „Menyasszony a vőlegénye előtt [...] az ő fényébe burkolózva” (Szent II. János Pál apostoli buzdítása, Vita consecrata, 15). Csatlakoztak az Atya fénylő tervéhez, amely a világ kezdetéig nyúlik vissza és teljes beteljesedését az idők végén fogja elérni. Azonban már most láthatóvá válik „azokon a csodákon keresztül, amelyeket Isten a meghívottak törékeny emberségében művel” (Vita consecrata, 20). A pápa ezután homíliájában azt fejtette ki, hogy a szerzetesek és szerzetesnők a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség általuk letett fogadalmán keresztül, hogyan lehetnek a fény hordozói korunk emberei számára.
A szeretet rendjében nyilvánítsuk ki a dolgok jóságát
Ferenc pápa az első szempontról, amely a szegénység fénye, megállapította, hogy Isten életében gyökerezik az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök és teljes kölcsönös ajándékában (Vita consecrata, 21). A szegénység ilyen gyakorlásával a megszentelt személy minden dolog szabad és nagylelkű felhasználásával áldás hordozójává teszi magát: a szeretet rendjében nyilvánítja ki a dolgok jóságát, elutasítja mindazt, ami szépségüket elhomályosíthatja, mint az önzés, a kapzsiság, a függőség, a dolgok erőszakos és halált okozó célú felhasználása. Ehelyett magáévá tesz mindent, ami a dolgok szépségét hangsúlyozhatja, mint a megfontoltság, a nagylelkűség, a dolgok másokkal való megosztása, a szolidaritás – emelte ki a pápa, majd idézte Szent Pál szavait, aki a korinthusiakhoz írt első levelében ezt mondja: „Minden a tiéd! Ti pedig Krisztusé vagytok, Krisztus pedig Istené” (1Kor 3,22-23). Ez a szegénység.
Az Istennek szentelt tisztaság fénye is a Szentháromságból ered
A második elem a tisztaság fénye. Ez is a Szentháromságból ered, és „annak a határtalan szeretetnek a visszfénye, mely a három isteni személyt a szentháromságos élet titokzatos mélységében összeköti” (Vita consecrata, 21) – idézett újból Szent II. János Pál pápa apostoli buzdításából a Szentatya. Ez megerősíti az ember számára az osztatlan és jegyesi szívvel fogadott isteni szeretet abszolút elsőbbségét (vö. 1Kor 7,32-36), és minden más szeretet forrásaként és mintaképeként jelöli meg. A pápa megállapította, hogy olyan világban élünk, amelyet gyakran az érzelmi kapcsolatok torz formái jellemeznek. Ilyen az „ami nekem tetszik” elv, amely arra indít, hogy az ember a másik személyben inkább saját szükségleteinek kielégítését keresse, mint egy gyümölcsöző találkozás örömét. A kapcsolatokban ez a felszínesség, a bizonytalanság, az egocentrizmus, a hedonizmus, az éretlenség és az erkölcsi felelőtlenség magatartásait hozza létre, amely azt eredményezi, hogy egy életre szóló házastársi kapcsolatot pillanatnyi partnerrel helyettesítenek, a gyermekeket nem ajándékként fogadják el, hanem „jogként” követelik vagy „zavaró tényezőként” kiiktatják.
Az Istennek szentelt tisztaság önátadó szeretetének szépsége
Ilyen körülmények között „az emberi kapcsolatok belső tisztaságának növekvő igényével” (Vita consecrata, 88), valamint az egyének és közösségek közötti kapcsolatok humanizálásával szemben a megszentelt tisztaság a XXI. század férfijainak és nőinek megmutatja az utat, amely az elszigeteltség meggyógyításához vezet – szögezte le homíliájában Ferenc pápa. Ez egy olyan szeretet, amely szabad és felszabadító, mindenkit befogad és tiszteletben tart, senkit sem kényszerít és senkit sem utasít el. Micsoda orvosság a léleknek, ha olyan szerzetesekkel és szerzetesnőkkel találkozik, akik képesek egy ilyen érett és örömteli kapcsolatteremtésre! – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ők az isteni szeretet tükörképei (vö. Lk 2,30-32). Ennek érdekében azonban fontos, hogy közösségeinkben már a kezdeti képzéstől kezdve, sőt a folyamatos képzés során is gondoskodjunk az emberek lelki és érzelmi fejlődéséről, hogy az Istennek szentelt tisztaság valóban megmutassa az önátadó szeretet szépségét, és ne érvényesüljenek olyan káros jelenségek, mint a szív elkedvetlenedése, vagy a „kettős élet” kialakulása törékenyebb személyek esetén. A kettős élet kísértése elleni küzdelem mindennapos – szögezte le a Szentatya.
A megszentelt engedelmesség a magányos individualizmus ellenszere
Ferenc pápa ezután a harmadik szemponthoz fűzte elmélkedését, ami az engedelmesség fénye. A szertartáson elhangzott szöveg erről is szólt: Jézus és az Atya kapcsolatában bemutatja nekünk „a gyermeki és nem rabszolgai szolgálat fölszabadító szépségét”, amely „felelősségteljes és kölcsönös bizalomra épül” (Vita consecrata, 21). Éppen az Ige fénye válik ajándékká és a szeretet válaszává, jellé társadalmunk számára, amelyben hajlamosak vagyunk arra, hogy sokat beszéljünk, de sokkal kevésbé vagyunk hajlamosak arra, hogy meghallgassuk a másikat. A családban, a munkahelyen és különösen a közösségi hálózatokon szavak és képek áradatait cserélhetjük ki egymással, anélkül, hogy valaha is igazán találkoznánk, mert nem akarunk kockáztatni. A mindennapi párbeszédben olyan sokszor előfordul, hogy mielőtt valaki befejezné beszédét, máris jön a válasz, mert nem figyelünk a másikra. Azonban hallgassuk meg a másikat, mielőtt válaszolnánk, szavát üzenetként, kincsként, sőt segítségként fogadjuk el. A megszentelt engedelmesség a magányos individualizmus ellenszere, és egy olyan kapcsolati modellre késztet alternatívaként, amelyet a másik tényleges meghallgatása jellemez, amelyet konkrét „cselekvés” követ, még annak az árán is, hogy lemondjunk saját terveinkről. Valójában csak így élhetjük át teljes mértékben az ajándékozás örömét, legyőzve a magányosságot és felfedezve létezésünk értelmét Isten nagy tervében.
A megújulás a tabernákulum előtti csendes imádatban kezdődik
Befejezésül a pápa felidézett egy másik pontot: a „visszatérést az eredethez”, amelyről manapság oly sok szó esik a megszentelt életben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy úgy térünk vissza az eredethez, mintha visszamennénk egy múzeumba. Életünk eredetéhez kell visszatérnünk! Isten Igéje, amelyet hallottunk, arra emlékeztet bennünket, hogy Istennek való szentelődés első és legfontosabb „visszatérése az eredethez” mindannyiunk számára a Krisztushoz és az Atyának mondott „igen”-jéhez való visszatérés. A megújulás nem a találkozók és a „kerekasztalok” alkalmával jön létre, amelyek hasznosak és meg kell őket rendezni, hanem a tabernákulum előtt, az imádásban történik. A pápa utalt rá, hogy kissé elveszítettük az adoráció, az imádás érzékét. „Túlságosan gyakorlatiasak vagyunk, de az első az imádás, a csendben való imádat képessége. És így újra felfedezzük az Alapítóinkat, mint a hit asszonyait és férfiait, és imában és felajánlásban velük együtt ismételjük: „Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem” (Zsid 10,7) - fejezte be homíliáját Ferenc pápa hálás köszönetet mondva a szerzetesek és szerzetesnők tanúságtételéért, amely kovász az egyház életében.
vaticannews.va/Szaléziak.HU
