Főoldal / Szalézi világ / Szetté avatás előtt – Ismerjük meg Maria Troncatti szalézi nővért! – 4.
Szetté avatás előtt – Ismerjük meg Maria Troncatti szalézi nővért! – 4.
2025-10-04 Szombat | #Szalézi világ
Miután szalézi nővérként szerzetesi fogadalmat tett, Maria Troncatti nővért Genovától nem messze fekvő liguriai Varazzéba küldték szolgálni.
1915. június 25-én a Teiro folyó heves vizei elárasztották Varazzét, és elöntötték a Segítő Szűz Mária Leányai intézetét is. Abban a drámai órában Maria Troncatti nővér egy másik nővérrel együtt csapdába esett az árvíz miatt: a refektórium halálos csapdává változott, a víz nyakig ért, és minden menekülési út lezártnak tűnt. Abban a pillanatban, miközben az élete villámgyorsan leperegni látszott előtte, hangosan és tisztán felcsendült egy belső hang: „ De neked misszionáriusnak kell lenned!” Ekkor Maria nővér, ragaszkodva az ígéretéhez, hittel kiáltott a Segítő Szűz Máriához: „Ha megmentesz, Anya, misszionárius leszek. De mentsd meg a bátyámat, Giacominót is, aki a fronton van!” Isten kegyelme megmentette őt és testvérét. Attól a naptól kezdve élete végleges irányt vett: az ígéretét nem felejtette el.
Az ezt követő időszak ugyanolyan nehéz próbatétel volt. Az első világháború éveiben a sebesült katonák között dolgozott, ápolónői ruhában, és olyan határozott tekintettel, amely nem hagyta magát megfélemlíteni a borzalmak által. Nemcsak a megcsonkított testeket ápolta, hanem a sebzett lelkeket is, amelyek gyakran távol voltak Istentől, és gyengéden visszavezette őket a bűnbocsánat szentségéhez. Nem volt kisebb az elkötelezettsége Varazzében, az oratórium leányai között sem. Meghallgatta őket, bátorította őket, és anyai határozottsággal tudta megfékezni a kamaszok lázadását.
Mégis, a látszólagos nyugalom mögött tűz égett. A Szűz Máriának tett ígérete olyan volt, mint egy hívás, amely nem hagyott neki nyugtot: Maria nővér érezte, hogy helye már nem az intézet rendezett folyosóin van. 1922-ben egy fiatal beteg ágya mellett hallotta a következő szavakat: „Maria nővér, nem a leprások közé fog menni. Misszionárius lesz Ecuadorban.” Ezek a szavak próféciaként hatoltak a szívébe, előre megsejtve Isten hangját, amely már régóta kopogtatott az életében.
Néhány hónappal később megérkezett a megerősítés: a generális anya Ecuadorba küldte, a shuarok közé, egy büszke és legyőzhetetlen nép közé, akiket sem az inkák, sem a konkvisztádorok nem tudtak meghódítani. A bejelentést öröm és fájdalom egyaránt kísérte. Còrtenóban apja megtört hangon így szólt hozzá: „Áldásunkkal a sírodat is megáldjuk. Te pedig úgy tekints rá, mintha a mi koporsónk előtt állnál.” Majdnem negyven éves volt, amikor elindult, egyetlen poggyászával, egy rózsafüzérrel és Istenbe vetett bizalmával. Ez már nem egy fiatalkori álom volt, hanem egy érett és végleges igen. Élete összefonódott azzal az erdővel, amely szívének hazájává vált.
Folytatjuk…
P. Alessandro Barelli SDB/Szaléziak.HU
