Főoldal / Szalézi világ / Tanuljunk meg "Isten szemével látni" - a rendfőnök márciusi üzenete
Tanuljunk meg "Isten szemével látni" - a rendfőnök márciusi üzenete
2019-03-19 Kedd | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Meghallgattam több tucat fiatal tanúságtételét az Ifjúsági Világtalálkozón és Don Bosco csodálatos ünnepén Panamában (a legtömegesebb körmenettel, amit életemben láttam). Ezek a fiatalok több történetet is elmeséltek az életükből, amikor úgy érezték, hogy egy „különleges” tekintet átöleli őket – az Úré.
Kedves Barátaim,
Nagyszerű emberekkel találkoztam az Ifjúsági Világtalálkozón, és csodálatos fiatalokkal. Nagyon inspiráló napok voltak. És Ferenc pápa szavai, amikor Don Boscóról beszélt, és arról, hogy Isten szemével tudott látni, a másodperc töredéke alatt bejárták az egész világot, beépültek a világháló emlékezetébe, és ott is maradnak az idők végezetéig.
Személy szerint engem a szívem mélyéig megérintett egy fiatal nő élettörténete. Fiatal anya volt, aki súlyos betegsége miatt több mint másfél évig elzárkózott a külvilágtól. Nem akart semmiről sem hallani; nem akart senkit meglátogatni, vagy hogy bárki meglátogassa őt. Számára az élet véget ért.
Azok, akik szerették őt, meghívták, hogy töltsön el egy kis időt a közelben lévő szalézi házban. Egy kis erőszakoskodás és nem kevés ellenállás után végül elment, és ettől a naptól kezdve (és már több év is eltelt azóta) nem hagyta el ezt a szalézi jelenlétet. Ott találkoztam vele és ott ismertem meg én is. Abban a pillanatban el sem tudtam képzelni, hogy milyen nagy küzdelmet folytatott és mennyi személyes csatát kellett megnyernie a túlélés érdekében. Látva a dinamizmusát, a vezetését, ahogy másokat is bevont egyes tevékenységekbe, az ember azt hihette volna, hogy olyan élete volt, amely során állandóan erősödött, folyamatosan jó eredményeket és sikereket aratott.
Nem ez volt a helyzet, de feltárult előtte ez a csodálatos lehetőség. Egy kissé félve közeledett, de olyan emberekkel találkozott, akik „tudták, hogyan nézzenek Isten szemével” anélkül, hogy bármit kérdeztek volna.
Ugyanígy hallgattam több tucat fiatal tanúságtételét az Ifjúsági Világtalálkozón és Don Bosco csodálatos ünnepén Panamában (a legtömegesebb körmenettel, amit életemben láttam). Ezek a fiatalok több történetet is elmeséltek az életükből, amikor úgy érezték, hogy egy „különleges” tekintet átöleli őket – az Úré.
Átölelni az életet
Ferenc pápa ugyanezt fogalmazta meg a szombat esti virrasztáson, amikor kijelentette, hogy „az életet öleljük át akkor is, amikor elfogadunk mindent, ami nem tökéletes, mindent, ami nem tiszta és hibátlan, de ezért nem kevésbé szeretetre méltó.” Ez az, ami megkülönböztet minket, a mód, ahogyan emberként kezeljük egymást.
Tudjuk, és sokan közülünk meg vannak győződve róla, biztosan sokan közületek is, kedves barátaim, hogy „a szeretet gyógyít.” A szeretetnek gyógyító ereje van. Csak az menthető meg, akit szeretünk. Nos, éppen ezért az első lépés, amelyet szalézi nevelőkként és barátokként, vagy egyszerűen, jóakaratú emberekként meg kell tennünk, hogy „ne féljünk úgy elfogadni az életet, ahogy jön, ne féljünk úgy átölelni az életet, amilyen”. (Ferenc pápa a virrasztáson)
Annak a fiatal anyának, akiről e levél elején beszéltem, csak találnia kellett egy életteret, egy helyet az emberek között, ahol a kezével, szívével, elméjével és az egész lényével érezhette, hogy oda tartozik, hogy „része valaminek”, egy nagyobb „közösség” része, amelynek szüksége van rá. És ez megváltoztatta az életét.
Ferenc pápa soka mindent mondott Don Boscóról a virrasztáson és az Ifjúsági Világtalálkozón. Szavai érzelmekkel töltöttek meg, és mivel eléggé igényesek voltak, nem tudtuk úgy hallgatni, hogy közömbösek maradjunk. Mert a Don Bosco iránti hűség azt jelenti, hogy ma ugyanazokat a választásokat és ugyanazokat a döntéseket hozzuk, mint amit ő tett, és amit ma, ezekben a nehéz napokban tenne.
A gyökerek ajándéka
„Bosco Szent János - mondta Ferenc pápa – nem valami különleges, elhagyatott helyre indult keresni a fiatalokat – látom, vannak itt olyanok, akik szeretik Don Boscót, tapsot nekik! –, Don Bosco tehát nem indult fiatalokat keresni valami távoli vagy különleges helyre, hanem egyszerűen megtanulta Isten szemével látni azt, ami körülötte a városban történik, és így szíven ütötte, hogy százával voltak magukra hagyott gyerekek és fiatalok, iskola nélkül, munka nélkül, egy közösség baráti keze nélkül. Sokan éltek ugyanabban a városban, sokan kritizálták azokat a fiatalokat, de nem tudták őket Isten szemével nézni. A fiatalokat Isten szemével kell nézni! Don Bosco Isten szemével nézte őket, és megtette az első lépést: átölelte az életet úgy, ahogy az jött, és aztán nem félt megtenni a második lépést: közösséget alkotni velük, családot, ahol dolgozva és tanulva szeretettnek érezték magukat. Gyökeret adni nekik, amelyben megkapaszkodhatnak, hogy aztán a mennybe juthassanak. Hogy lehessenek valakik a társadalomban! Gyökeret adni nekik, hogy megkapaszkodjanak, és ne vigye el őket az első szél. Ezt tette Don Bosco…”
Ez, és még sok minden más nagy hatást gyakorolt rám ezekben a napokban. Sok arc töltötte meg a szívemet és a lelkemet - éppen úgy, ahogy a nagy püspök, Pedro Casaldáliga mondta, amikor közel járt a halálhoz, és elképzelte magát, amit Isten előtt áll, és megkérdezik tőle, mit csinált életében. Megmutatta üres kezeit, de a szíve tele volt nevekkel.
Barátaim, a Szalézi Értesítő olvasói - ennek a kommunikációs eszköznek, amelyet alapítója, Don Bosco annyira szeretett, elismert és értékelt –„az üdvösség, melyet Isten ad nekünk, egy meghívás, hogy részesévé váljunk egy szeretettörténetnek, amely összefonódik a mi történeteinkkel. Az az Úr hív bennünket, aki él és meg akar születni közöttünk, hogy gyümölcsöt hozzunk ott, ahol vagyunk, úgy, ahogy vagyunk és akikkel vagyunk.” (Ferenc pápa)
Szeretettel: Don Angel
Szaléziak.HU
