Főoldal / Szalézi világ / Több, mint 125 dollár - a rendfőnök februári üzenete
Több, mint 125 dollár - a rendfőnök februári üzenete
2019-02-26 Kedd | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Arra szeretném megkérni a Don Bosco Szaléziakat és a Szalézi Családot az egész világon, hogy hangsúlyozzuk, mennyi jó dolog történik mindenfelé az emberek javára − nem is csak általunk, hanem számtalan másik ember, csoport és intézmény által. Az embereknek látniuk kell, hogy mennyi jó dolog van a világban, és nekünk kötelességünk erre rávilágítani. Mert ha nem tesszük, csak az fog látszani, ami rossz és önző − mert ez az, amit nem kell külön hangsúlyozni ahhoz, hogy mindenki észrevegye.
A karácsonyi időszakban az Egyetemes Tanács missziókért felelős tagja Ugandában, két nagyon fontos szalézi központunkban tölthette a karácsonyt. Az egyik egy szalézi ház, amely nagy gyerekcsoportnak ad otthont, akiket az utcákról mentettünk. A második pedig a menekülttáborunk Palabekben, Ugandában, ahová 2018. január 31-én érkeztünk, éppen egy évvel ezelőtt, és csak néhány hónappal az első menekültek megérkezése után. Már akkor rögtön tudtuk, hogy a szaléziaknak ott kell lenniük köztük, és meg kell osztanunk az életünket azokkal az emberekkel, akik száma ma negyvenkétezer ˗ és ez a szám továbbra is növekszik.
A missziókért felelős egyetemes tanácsossal, Guillermo Basañesszel a 2019-es év első napjaiban találkoztam, aki két borítékot adott át nekem. Az egyik Kampalából, Ugandából származik, a „Children and Life Mission” („Gyermekek és Élet Misszió”) oktatási projektből, a másik pedig a palabeki menekülttáborból. Mindkét borítékban volt egy-egy rövid üzenet.
Az utcákról befogadott gyerekek, akik a Don Bosco Fiúotthonban laknak, a szomszédságukban levő néhány templommal összefogva gyűjtést rendeztek, és az összegyűjtött adományokat elküldték nekem. Megkértek, hogy költsem a szegényebb emberekre, akikkel találkozom (mintha ők maguk nem lennének szegények!). A borítékban 100 dollárt találtam: a közösség és a fiúk nagylelkű áldozatának gyümölcsét.
A másik boríték hasonló volt az előbbihez. Ez, amint már említettem, a menekülttáborból jött. Az embereknek itt gyakorlatilag nincs semmi pénzük, általában élelmiszereket és állatokat csereberélnek. Például néhányan felnevelnek fél tucat csirkét, egy kicsit felhizlalják őket, majd elcserélik más élelmiszerekre. Ez épp elegendő ahhoz, hogy túléljenek; de amikor arról hallottak, hogy segíthetnek másokon, több száz ember összefogott, és hatalmas gyűjtést rendeztek. Néhány csirkét pénzzé tettek, majd hozzáadták ahhoz az összeghez, amit a fák árnyékában ünnepelt szentmiséken gyűjtöttek (most a szabad ég a templomuk).
Nagy meghatottsággal nyitottam fel a borítékot, amelyben 25 dollárt és két pénzérmét találtam (egy 100 és egy 200 shillingest) egy kis levélkével, amelyben arra kértek, hogy adjam ezt a pénzt azoknak, akiknek a leginkább szükségük van rá. Amikor ezt olvastam, éppen egyedül voltam az irodámban, és nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Ez egy olyan megható és különleges pillanat volt, amit meg akartam osztani mindenkivel, ezért rögtön arra gondoltam, hogy megírom nektek. Korábban is elmeséltem már egy hasonló történetet, amikor két karikagyűrűt küldtek el nekem, hogy használjuk jótékony célokra az értékét.
Az az evangéliumi részlet jutott eszembe, amikor Jézus elmagyarázta a tanítványainak, hogy a szegény özvegyasszony mindenét – két érmét – odaadta a jeruzsálemi templom kincstárába, és hogy az Úr hogyan dicsérte őt a nagylelkűségéért, mert az hiteles volt. Én is ugyanezt látom ebben a 125 dollárban, ami a legértékesebb adomány, amit valaha is kaptam az életemben.
Ez arra indít, hogy megálljak és elgondolkozzak az emberi szívről. Olyan gyönyörű az emberség, ami a szívünkben lakozik. Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy a világ csak rossz híreket és fenyegetéseket állít elénk, amelyektől meg kell védenünk magunkat. Ezek egy része gyakran a politikai, gazdasági vagy ideológiai érdekek követésének következményei. Ne hagyjuk, hogy ez elhomályosítsa a látásunkat – az emberi szív sokkal nagyobb dolgokra lett alkotva, az élet túlmutat a nehézségeken!
Szeretném tudatni a világgal, hogy milyen sok jó dolog történik minden nap. Minden nap annyi jót tesznek az emberek egymással névtelenül is – ezeket értékelnünk kell. Arra kérem a szaléziakat és a Szalézi Családot az egész világon, hogy meséljék el mindenkinek, milyen sok jó történik mindenfelé – nem csak azt, amit mi teszünk, hanem mindazt a jót, amit számos más ember, csoport és intézmény tesz. Ismertté és láthatóvá kell tennünk a jót, mert ha mi ezt nem tesszük, akkor csak a rossz és az önző tett kap hangot.
Még nem volt lehetőségem rá, hogy személyesen találkozzak a palabeki menekültekkel. Nem tudom, hogy valaha is lesz-e rá lehetőségem, de a szalézi testvéreimen keresztül köszönetet mondtam nekik, és a szavamat adtam, hogy nem felejtjük el őket, és nagyon fontosak nekünk.
Az olyan egyszerű gesztusok, mint amilyeneket most megosztottam veletek, egyre nagyobb reményt adnak az emberiség számára. Arra indítanak, hogy köszönetet mondjak a Jóistennek azért a nagyon sok szép dologért, ami minden nap történik. A jó szándék és a szép szavak nem elegendőek az igazságtalanság és a kirekesztés szomorú valóságának megváltoztatásához. Ez buzdít engem, és sok mást is – és ki tudja, talán téged is, kedves olvasó – hogy ne legyünk tétlenek és megalkuvók, hanem ragyogjunk Krisztus fényével, és legyünk kritikusak azzal a gondolkodással szemben, amit „mások” akarnak ránk erőltetni, gyakran a félelemkeltés eszközein keresztül.
A mi szeretett Don Boscónk ragyogó szíve mindig szilárd és hajthatatlan volt abban, hogy nem vállal részt semmiben, ami nem válik a fiúk vagy a családok javára.
Innen, Rómából üdvözlöm Palabek és Kampala lakóit, családjaikat és gyermekeiket. Biztos vagyok benne, hogy az üzenetük és gesztusaik sokkal messzebbre eljutnak, mint amit el tudnak képzelni. Megígérem, hogy ez a 125 dollár adomány nemcsak kitörölhetetlen emléket hagy a szívemben, hanem azt is, hogy elér oda, ahol szükség van rá. Ezek az emberek meg fogják ismerni az adomány igazi hatalmas értékét: a végtelen nagylelkűséget, amivel adták.
Szeretettel
Don Ángel
Szaléziak.HU
