Főoldal / Szalézi világ / Ukrajna – Együtt a fiatalokkal egy nagyon kényes pillanatban
Ukrajna – Együtt a fiatalokkal egy nagyon kényes pillanatban
2022-02-23 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A kimerítő várakozás és bizonytalanság napjaiban Ukrajnában teljesen normálisan folyik az élet: az emberek dolgozni mennek, a diákok iskolába járnak, a szalézi házakban az emberek szentmisére és oratóriumba járnak. A feszültség azonban tagadhatatlan, és ez az oka annak, hogy a Szalézi Család a fiatalok és az egész lakosság erkölcsi és anyagi megsegítésének hordozója.
Január 26-án, azon a napon, amelyen a Szentatya arra kérte az egész Egyházat, hogy imádkozzanak a békéért a volt szovjet országban, a kijevi „Mária Keresztények Segítsége” szalézi ház fiataljai összegyűltek, hogy megosszák a hitet, ami erősebb a félelemnél. "A hívőkben van egy reménysugár, nem érzik magukat egyedül. De aki nem hisz, aki nem tapasztalhatta meg Istent, mert ne felejtsük el, hogy Ukrajnában a kommunizmus szétszakította az emberi hit alapjait, azoknak nagyon nehéz. Oratóriumunk mindenki otthonává vált" – vallotta Makszim Rjabuha atya, a kijevi ház igazgatója. Meg kell jegyezni, hogy az elkötelezettségnek ökumenikus dimenziója is van, tekintettel arra, hogy a kezdeményezések párbeszédben zajlanak mind az ortodox egyházzal, mind a bizánci szertartású katolikus közösségekkel.
Így a kijevi szalézi ház, amelyhez egy ifjúsági központ is tartozik és ahol egyetemi lelkipásztori munkával is foglalkoznak, sokaknak nyújt menedéket: katolikusok, ortodoxok, sőt sok nem hívő számára is. A fiatalok közösségi oldalakon adják át egymásnak a szót, néha családjukat is bevonva. És a csoport napról napra nő, a fiatalok 100 fős csoportokban gyűlnek össze minden este, hogy együtt imádkozzák az Üdvözlégy Máriát, és fogadjanak egy „jó éjszakát” gondolatot, Don Bosco stílusában. Több mint 300 napja teszik ezt minden nap, vagyis azóta, hogy újra fellángolt az ukrán válság.
Még Zsitomirban is , egy Kijevtől mintegy 110 km-re nyugatra fekvő városban, ahol a szaléziak a "Vsesvit" iskolát animálják, és igyekeznek modern oratóriumot kialakítani, az emberek békéért imádkoznak, és párbeszéddel próbálják eloszlatni a félelmet. "Természetesen megbeszéljük a helyzetet a diákokkal - jegyzi meg Nataliya Nagalevska (48), a szalézi iskola olasz nyelvtanára -, de mindenekelőtt a békéért imádkozunk. Minden hétfőn az egész iskolával közös imát hirdetünk. A gyerekeink sokat imádkoznak, és ő imájuk olyan őszinte! Imádkoztak a Covid19 világjárványért. Most pedig azért imádkoznak, hogy ez a válság ne vezessen konfliktushoz."
És még a Kijevtől nagyon távoli, az ország legnyugatibb részén, Lengyelországtól mindössze 70 km-re fekvő Lvivben is akadozó és feszült helyzetről számolnak be a szaléziak: az elmúlt hetekben a szalézi iskolában többször meg kellett szakítania az órákat bombaveszély miatt, de szerencsére mind hamisnak bizonyultak. "De pusztítást okoznak, és megzavarják az egész oktatási rendszert, mert a gyerekeknek meg kell szakítaniuk a tanulást, haza kell menniük, és addig nem térhetnek vissza az iskolába, amíg a rendőrség át nem vizsgálta az egész épületet" - vallja Fe Jurij Smakous (39) atya, a Don Bosco fiai által működtetett középiskola igazgatója, ahol körülbelül 400, 10 és 17 év közötti diák tanul.
Lvivben a szalézi házhoz tartozik egy családi ház is, amely 65 árva vagy nagyon nehéz helyzetben lévő családból származó gyermeket és fiatalt fogad be, 6-18 éves korig, és szakképző iskolát működtet, ahol a szállodavezetéstől az asztalosokig különböző szakmákat tanítanak. A házat a 39 éves, lvivi származású Andrij Bodnar atya vezeti, aki így kommentálja az eseményeket: "Nyilvánvaló, hogy itt, nyugaton nem érezzük azt a feszültséget, mint keleten."
A keleti fronton, Ukrajna harmadik legnépesebb városa, Donyeck területétől nem messze található Dnyipróban él azonban Oleh Ladnyuk szalézi atya, aki 2014 óta, a donbászi konfliktus kirobbanása óta szolgál az ukrán csapatok katonai lelkészeként a fronton.
Általában a környék falvai között utazik, hogy szalézi ifjúsági szolgálati kurzusokat tartson a görögkatolikus plébániákon. "Nyári táborokat szervezünk, ezeken a területeken szeretném a fiatal animátorok képzését is biztosítani." Most azonban a területek plébánosaival és a fronton tevékenykedő Karitásszal együttműködve azon gondolkodik, hogyan lehetne megszervezni a lakosság – kezdve a gyerekekkel – kitelepítését háború esetén.
Arról, hogy a polgárok milyen módon élik meg ezeket a pillanatokat, Ladnyuk atya ezt mondja: "Az Ukrajnába érkező újságírók úgy gondolják, hogy pánikot találnak majd az állampolgárok körében. Mi azonban nyolc éve konfliktushelyzetben élünk. Természetesen félünk, de ez ma már a mindennapi élet számunkra. A külföldi újságírók nem értik, miért látnak minket ilyen derűsnek... Fáradtak vagyunk, nagyon belefáradtunk abba, hogy féljünk."
ANS – Kijev/Szaléziak.HU
