Főoldal / Szalézi világ / Úton Maria Troncatti nővér szentté avatása felé: anyai szíve
Úton Maria Troncatti nővér szentté avatása felé: anyai szíve
2025-09-27 Szombat | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A Segítő Szűz Mária Leányai által Maria Troncatti nővér (1883-1969) október 19-re tervezett szentté avatására létrehozott történelmi-lelki-liturgikus bizottság programot dolgozott ki a Boldog alakjának, üzenetének és jelentőségének jobb megismerésére - az „Anya, misszionárius, a béke és a kiengesztelődés mestere” mottóból kiindulva. Ennek az anyagnak köszönhetően ma pontosan a szentté avatás mottója által kiemelt első aspektust mélyítjük el: Trocatti nővér lelki anyaságát, amely Jézussal való találkozásának és az emberek között „segítővé” válásának gyümölcse.
Igazi anyai szívvel rendelkezett. Mindenki, akinek szüksége volt rá, megkülönböztetés nélkül örömmel fogadott, a telepesek és a shuarok egyaránt vigasztaló szót, anyai tekintetet, nehézségeik mély meghallgatását találták nála. Ahogyan egy anya több figyelmet fordít gyengébb fiára, úgy Mária nővér is előszeretettel fordult a legszegényebbek és legelhagyatottabbak felé: nők, gyermekek, árvák, nehéz helyzetben lévők voltak gondoskodásának tárgyai. A betegek gondozása, a gyermekek oktatása és megmentése volt a küldetése. Élete során mindent másoknak adott, és semmit sem tartott meg magának.
Igazi gazdagsága az emberekkel való kapcsolata volt. Idősebb korában is, mint egy igazi anyát, meglátogatták szeretett „gyermekei”.
– Nem tudok többé dolgozni – mondta –, de boldog vagyok, ha szegény vadembereimmel lehetek: mindig betegek a kórházban; mindig messziről jönnek meglátogatni.
Bárki megtalálhatta a szeretett „abuelitát” (nagymamát) a XII. Piusz Kórház – amelyre annyira vágyott – küszöbén ülve, most már dagadt lábakkal, készen arra, hogy mindenkit fogadjon. Szalézi misszionáriusként megtanulta szenvedélyesen szeretni Krisztust, és ugyanezt a szenvedélyes szeretetet a mindennapi konkrét gesztusokban is kimutatta azok iránt, akikhez küldetése szólt.
1922-ben, Nizza Monferratóban a fiatal diáklány, Marina Luzzi, élete végén járva megjövendölte neki azt a földet, ahol meg fogja élni a Da mihi animas cetera tolle-t. Maria nővér, aki ápolónőként segített neki, zavarban volt, de néhány nap múlva megkapta az üzenetet Caterina Daghero anyától: misszionáriusként fog dolgozni az ecuadori dzsungelben. Don Bosco szavai az 1884-es római levelében meghatározták jelenlétét ezek között az emberek között: „Nem elég szeretni… nekik maguknak is tudniuk kell, hogy szeretik őket.”
Mária nővér anyai szeretetével, nagy alázatosságával, meghallgatásával és szeretetreméltóságával mindenki szívét meghódította. Az volt a célja, hogy mindig enyhülést nyújtson. Nem tudott közömbös maradni semmilyen szenvedéssel szemben, hanem „igazi anyaként” azonnal segítséget és vigaszt nyújtott.
Anyai szeretetét tapasztalta meg a fiatal szalézi Cosimo Cossu, aki megkapta Mária nővér utolsó levelét, amelyet halála előestéjén írt –1969. augusztus 25-én az ecuadori Sucúában egy légi balesetben halt meg –, amelyben a nővér üdvözletét fejezte ki neki ünnepére, mielőtt Quitóba indult volna.
„Igazán boldog vagyok, számomra ez egy valóra vált álom, ilyen rövid idő alatt” – mondja Cossu testvér az interjúban, utalva a küszöbön álló szentté avatásra. „Soha nem gondoltam volna, hogy még életemben megérem ezt a napot, amikor Mária nővért az Úr példaképként és útmutatóként, mindannyiunk tanítójául állítja.”
Troncatti nővér anyai szerepéről tehát a szalézinak nincsenek kétségei: „Ecuadorban töltött apostoli élete kezdetétől fogva anya volt minden ember számára, akivel találkozott, különösen a leghátrányosabb helyzetűek számára.” Emlékeztetve a szucuai misszióban a szaléziak ellen elkövetett gyújtogatásra, hozzáteszi: „Ő volt az őrangyal nem csak a misszió, hanem Sucúa egész lakossága számára a legnehezebb pillanatban.”
Szentségének titka, vonja le a következtetést, abban a képességében rejlett, hogy minden emberben, akivel találkozott, felismerte Jézus arcát.
ANS – Róma/Szaléziak.HU
