Don Bosco sok álma, amelyet a fiúknak elmesélt, nyilvánvalóan nevelési célokat szolgált, olyannyira, hogy nagyon gyakran még életrajzírói sem tudták világosan meghúzni az álom, a látomás és a pedagógiai történetmesélés közötti határt. Minden bizonnyal ezek közé sorolhatjuk "A kígyó és a rózsafüzér álma" néven ismert álmot is (Életrajzi emlékiratok – VII., 141-145). Az 1862 nyarán álmodott álom világosan megmutatja, hogy Mária, a Keresztények Segítsége nemcsak a szent életében, hanem pedagógiai látásmódjában is központi helyet foglalt el; és hogy a Mária-áhítat sohasem állt ellentétben, hanem inkább bátorítást jelentett a fiúk számára, hogy a hívő élet teljes megélése és az életszentség felé haladjanak.
Roberto d Azzeglio őrgróf 1848 februárjában meglátogatta Don Boscót. Megtekintette a ház minden részét. A nemes férfi csodálatát fejezte ki, egy dolog kivételével. Szerinte a rózsafüzér imádkozása csupán elvesztegetett idő.
— Hagyja el azt az 50 összefűzött és divatját múlt szokást — mondta Don Boscónak.
— Én viszont sokat adok erre a megszokott imádságra. Nyugodtan mondhatom, hogy ezen alapszik az egész szervezetem. Sok mindenről lemondanék, de erről nem.
Bátran hozzáfűzte azt is:
— Még az ön értékes barátságáról is kész lennék lemondani, de erről az imádságról soha.
(MB III. 294)
A fiúkat is szívesen buzdította az álmaiban kapott intelmek által a rózsafüzér elmondására. Erről szól 1862-ben történt álma:
Azt álmodta, hogy a szülői ház tájékán van, a mai Colle Don Boscón. Ott voltak a fiúk is Valdoccóból. Megjelent neki az ismert Úriember, aki kérte, hogy menjen ki vele a nagy mezőre a ház mögé. Egy óriási, 7-8 méteres kígyót mutatott neki. Don Bosco utálattól gyötörve el akart menekülni. Az Úriember leintette és kérte, maradjon ott. Szerzett valahonnan egy kötelet és így szólt Don Boscóhoz:
— Fogja meg ezt a kötelet az egyik végén és akassza szorosan a kígyó egyik felére, én ugyanazt teszem a másikkal.
— De miért mindez?
— Azért, hogy jól elverjük!
— Nem lesz jó. A kígyó bármelyik pillanatban ellenünk fordulhat, és jaj nekünk! Darabokra tép bennünket!
A vendég nem tágított - meséli tovább Don Bosco -‚ és biztosított, hogy a kígyó nem fog bajt okozni. Hittem neki. Közben Ő a kötél egyik végével bogot vetett a kígyó nyakára. A kígyó nagyot ugrott, de minden hiába volt a kötél erősen a nyaka köré szorult.
— Fogja erősen a kötelet - mondta az úri vendég -‚ nehogy elmeneküljön.
A kötél egyik végét egy körtefához kötötték, a másikat pedig a ház ablaka előtti rácsra. A kígyó közben védekezett. Hatalmas testével olyan dühös csapásokat mért a földre, hogy testéről a hús cafatokban lógott és több helyen le is vált. Egészen addig ugrándozott és csapkodott, míg az utolsó tenyérnyi hús is leszakadt a testéről.
Miután a kígyó elpusztult, a vendég eloldotta a kötelet, és a ládába helyezte. Pár másodperc után kinyitotta a ládát. Nagy csodálkozásomra a kötél úgy helyezkedett el a ládában, hogy világosan ki lehetett olvasni: Üdvözlégy, Mária!
— A kígyó az ördögöt jelenti, a kötél az Üdvözlégy Máriát, helyesebben a rózsafüzért, amely Üdvözlégyekből áll, és kiválóan alkalmas az ördög legyőzésére.
Ebben a pillanatban Don Bosco elé egy szomorú kép tárult: látta, hogy a fiúk összeszedik a kígyó húsát, megették, és mérgezést kaptak.
— Nem tudtam belenyugodni - mondta Don Bosco -‚ mert figyelmeztetésem ellenére tovább ettek belőle. Szinte ráordítottam egyikre is, másikra is. Pofoztam és ütlegeltem őket, hogy ne egyenek, de hiába. Fájdalmam növekedett, amikor láttam, hogy a fiúk nagy része milyen szánalomra méltó helyzetben van.
Don Bosco vezetője felé fordult:
— Nincsen semmi ellenszer a nagy baj ellen?
— De igen, van!
— Mi az?
— Csak az üllő és a kalapács!
— Hát az meg hogyan lehetséges?
A vendég így válaszolt:
— A kalapács a gyónást jelenti, az üllő pedig az áldozást, az Oltáriszentséget.
(MB VII. 238)
Ez a hasonlat ismert az egyszerű nép életéből is.
A falusi kovácsok, hogy formát adjanak a földműveléshez szükséges szerszámoknak, kemény dolgokat használnak: tüzet, üllőt és kalapácsot. Don Bosco számára a gyónás nem csak egy kegyes beszélgetés és az áldozás nem egy jámbor szertartás. Számára a szentségek erős, energikus eszközök, amelyekkel Jézus a pap közvetítésével rávezet a jó útra, amely nem mindig könnyű és kényelmes.
Szaléziak.HU
