Korunk számos problémáját nehéz lesz orvosolni, legalábbis rövid időn belül: gondoljunk a szmogra, a drogokra, az energiaválságra, a terrorizmusra. De most azonnal orvosolhatjuk gyermekeink magányát, figyelem, gyengédség, szeretetigényét. Ezt azonnal és olcsón helyre hozhatjuk. Csak egy mese kell hozzá!
Egy mese elég ahhoz, hogy a gyermek életét fényesebbé és kevésbé unalmassá tegye.
Egy mese elég ahhoz, hogy erősítse a gyermek pszichológiai immunrendszerét.
Egy mese elég ahhoz, hogy egy simogatást adjon, amely egy életre megmarad a szívükben. Miért ne kezdhetnénk el ma este? Igen, ma este kezdjük, mert a legjobb idő a mesemondásra az este.
Az a gyermek, akinek elalvás előtt mesét olvasnak, intenzív érzelmi élettapasztalatot szerez.
Egy védelmező és bensőséges hang szól hozzá: az anyja vagy az apja hangja. Anya és apa hangja lényegesen magasabb rendű, mint a televízióé. A televízió rideg, kérlelhetetlen: maga beszél, és boldogul. Nem fogad el kérdéseket. A televíziónak nincs szeme, hogy rád nézzen, nincs keze, hogy megsimogasson.
Az anya viszont, aki mesét mond a gyereknek, követi a tekintetét, megérinti az arcát, alkalmazkodik a szavakhoz, megfelelő szüneteket tart...
Valójában nincs is ennél kedvezőbb alkalom az együttlétre és a nevelési kapcsolat megerősítésére. Emiatt Maria Valcarenghi pszichoanalitikus, meseíró azt állítja, hogy "a gyerekeknek mindig el kell mesélni egy történetet lefekvés előtt, hat-hét éves korukig".
„Mi szülők – jegyzi meg Domenico Volpi gyermekirodalom-szakértő – furcsa emberek vagyunk. Amikor a gyermek eléri a kamaszkort, panaszkodunk: »Nem tudok vele kommunikálni!« Négy-vagy hatéves korában pedig nem vesződünk azzal, hogy beszélgessünk vele.”
A párbeszéd nem egy egzotikus növény, amely hirtelen megnő, amikor a gyerekek tizenöt évesek. A párbeszéd alázatos növény, amelyet türelemmel kell nevelni, már gyermekkortól kezdve. A párbeszéd is sok varázslatos este összességéből születik, amikor anya vagy apa mesét mesél, miközben a kicsi szelíden elalszik.
A mesék nélküli gyerekek szomorú felnőttekké válnak, kevés képzelőerővel és sok törékenységgel. Minden pszichológus megjegyzi, hogy az ismeretlennel és a fantasztikussal való viszony hozzájárul a gyermek logikus gondolkodásának fejlődéséhez.
Ez azonban nem elég. A mesék segítik a gyermeket abban, hogy elűzze félelmeit, amelyek nélkülük valódi patológiákká válhatnak. Igen: kezdjünk el meséket mesélni ma estétől, és minden este, ne csak karácsony estéjén.
"Az egész világon még nem találtam olyan gyereket, aki ne örült volna annak, ha este mesét mondanak neki." Daniel Pennac, író
Ijesztőek a mesék?
Időnként akad valaki, aki azzal vádolja a meséket, hogy kegyetlenek, félelmeket és szorongást keltenek. Igaz ez? Nem! Határozottan nem, a mesék elítélése túlzott buzgóság, olyan buzgóság, amely célt téveszt.
A mesék nem generálnak félelmeket (vagy ha mégis, akkor ezek olyan félelmek, amelyek segítenek a fejlődésben). A gyermek az életben találkozik a félelemmel: találkozik vele a televízióban, amely túl gyakran árasztja az erőszakot minden csatornáról; találkozik vele az utcán, ha drogosokat, hajléktalanokat lát; találkozik vele, amikor háborúkról és bántalmazásról hall.
Nos, pont az ellenkezője annak, amit a vád mond, a mese az, ami segít a kicsinek leküzdeni a sok zűrzavart. A mese két okból is segít. Az első, mert a jelképek nyelvén beszél. egyszerűbben fogalmazva: az erdő, a mocsár, a tűz, a boszorkány, az ogre, alacsonyabb rendű állapotok képei, bűnök és szenvedélyek megtestesülései, amelyeket fogalmi szavakkal aligha tudunk kifejezni. Könnyebb a szimbólumhoz folyamodni; egy szimbólumhoz, amelynek megvan az az előnye, hogy jól körülhatárolja a félelmeket, olyan határozott körvonalat ad nekik, amely lehetővé teszi számunkra, hogy irányítsuk és uraljuk őket, tehát felülkerekedjünk rajtuk és legyőzzük őket.
„A pszichoterápiás tapasztalat – jegyzi meg dr. Giuseppe Fojeni – megtanított a szimbólumok erejére.”
Ezek az értelmezés igénye nélkül is megszabadítják az emberi tudatalattit azoktól a félelmektől, szorongásoktól, érzelmi egyensúlyhiányoktól, amelyek megakadályozzák az embert abban, hogy nyugodtan szembesüljön a társadalmi egyensúlyhiányokkal." A második ok, amiért a mesék segítenek leküzdeni a félelmet, az az, hogy minden mese jól végződik. És ez nagyon megnyugtató a gyerek számára. Vegyük például a Hamupipőkét. Hamupipőke feleleveníti a testvéri rivalizálás problémáját. Sőt, ha a valóságban ez nem is igaz, a gyerek gyakran úgy érzi, hogy Hamupipőkeként rosszul bánnak vele, de a hősnő végső győzelméből nagy reményt merít a jövőre nézve. Ezért van az, hogy Walt Disney filmje, a Hamupipőke minden vetítésének végén, amikor a sorsdöntő cipellő a főszereplő kis lábába kerül, mindig mennydörgős taps tör ki. A félelem legyőzetett. A béke és az öröm visszatér a szívekbe.
A KARODBAN
„A legkisebb lányom azt akarta, hogy minden este elalvás előtt olvassak fel neki egy mesét. Egy nap az az ötletem támadt, hogy veszek egy sorozat hangkazettát, amelyeken már felvett mesék vannak. A kislány megtanulta kezelni a magnót, és néhány napig minden jól ment, mígnem egy este a kezembe nyomott egy mesekönyvet.
– De kedves – mondtam –, tudod, hogyan kell bekapcsolni a magnót.
– Igen, de nem tudok az ölébe ülni – válaszolta a kislány.
Az emberek számítanak. Nem tárgyak."
Pino Pellegrino – bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
