A Keresztények Segítsége később érkezett
2023-05-18 Csütörtök | #Aktuális | ARCHIVÁLT
Ahogy az a szentekkel gyakran előfordul, Don Bosco is Isten szemszögéből nézte a történelmet. Szemét az égre szegezte, de soha nem emelte fel a lábát a földről.
A szalézi hagyomány szerint a május hónap mindig is máriás jelentéssel bírt. Don Bosco gyakorlatias ember volt, aki tudott alkalmazkodni a vele szemben támasztott követelményekhez. Abban a meggyőződésben, hogy életét Isten irányítja, kész volt bevezetni azokat a változásokat, amelyeket a körülmények megkívántak, anélkül, hogy visszariadt volna a nehézségektől, vagy lemondott volna legmélyebb meggyőződéséről a lelkipásztori és nevelői tevékenységben.
Az ifjú Bosco János a Mária iránti odaadást Morialdóban és Margit mama szülőhelye, Capriglio szerény népétől tanulta. Ott a Rózsafüzér Királynőjét és a Fájdalmas Szűzanyát tisztelték. Castelnuovo d Astiban, a plébánián, ahol megkeresztelkedett és elsőáldozásban részesült, a Madonna del Castello (a Várbeli Szűzanya) volt ismertebb, míg a chieri székesegyházban a leglátogatottabb oltár a Madonna delle Grazie (a Kegyelmek Szüze) oltára volt, amely előtt Don Bosco elvégezte a kilencedet, amely azzal a döntéssel végződött, hogy pap lesz.
Az Oratóriumi emlékiratokban elmeséli, hogy édesanyja ezeket az emlékezetes szavakat intézte hozzá: „Amikor a világra jöttél, a Boldogságos Szűznek ajánlottalak. Amikor tanulmányaidat elkezdted a Madonna iránti tiszteletet ajánlottam neked. Most azt mondom, légy egészen az övé, szeresd társaidat, akik tisztelik Máriát, és ha pap leszel, hirdesd mindig Mária tiszteletét.”
Mária mindig jelen volt Don Bosco életében. Kezdettől fogva, amikor 1844-ben megírta Luigi Comollo életét, és az 1847-ben írt Giovane istruuito (A művelt ifjú) című művében ajánlotta az Istenanya iránti tiszteletet a rózsafüzér, a három Üdvözlégy Mária és kora más, elterjedt áhítatgyakorlatainak elvégzésével.
Amikor IX. Piusz pápa tanácsát követve Don Bosco 1873 és 1876 között elkezdte megírni a Szalézi Szent Ferenc oratóriumának emlékiratait, világosan érzékelte, hogy egész életében Isten vezette őt. Ezt habozás nélkül kimondta az elbeszélés elején, és kijelentette: „Nos, milyen célt szolgálhat ez a krónika? Egy olyan feljegyzés lesz, amely segít az embereknek, hogy a múltból tanulva leküzdjék azokat a problémákat, amelyek a jövőben felmerülhetnek. Arra szolgál majd, hogy tudatosítsuk, hogy maga Isten volt mindig a vezetőnk.”
Don Bosco felismerte, hogy az isteni segítség kiváltságos eszköze Mária, annak a titokzatos férfinek az anyja, aki kilencéves korában megígérte neki álmában: „Tanítónőt adok neked, méghozzá azt adom melléd, akinek vezetése alatt igazi bölccsé válhatsz, és aki nélkül minden tudomány csak ostoba szófecsérlés.” [...] Aztán a fejemre tette a kezét, és azt mondta: „A maga idejében mindent meg fogsz érteni.”
Valószínűleg nem véletlen, hogy az Emlékiratokban Don Bosco a „Mária mennybemenetelének szentelt napot” jelölte meg születési dátumaként, 1815. augusztus 15-ét, és nem 16-át, ahogyan a keresztelési anyakönyvben szerepel. Ugyanabban az Emlékiratokban más dátumokat is felidéz, amelyek a máriás eseményeket idéző elbeszélést jelzik: a találkozást Calosso atyával "október második vasárnapján, amikor Morialdo lakosai Szűz Mária anyaságát ünnepelték" (1827); a Bartolomeo Garellivel folytatott párbeszéd „a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén” (1841); az Oratórium kezdetei „Mária megtisztulásának ünnepén” (Gyertyaszentelő Boldogasszony )és az „angyali üdvözlet ünnepén” (Gyümölcsoltó Boldogasszony) (1842); az átköltözés au új Oratóriumba „október harmadik vasárnapján, Szűz Mária istenanyaságának szentelve” ( 1844) és végül az örömteli „bevonulás a Pinardi-házba húsvét vasárnapján” (1846).
Élete vége felé, 1887. május 16-án, a XIII. Leó pápa által rábízott római Szent Szív-templom építésének fárasztó munkáját megkoronázandó, Don Bosco szentmisét celebrált a felszentelés másnapján a Segítő Szűz Máriának szentelt oltárnál. Hogy megmagyarázza érzelmeit, amelyek miatt többször megszakította a misézést, egész életének hivatásélményét ezzel az egyszerű mondattal foglalta össze: „Ő tett mindent.”
A Szeplőtelen Szűz Mária jelenléte végigkísérte Don Boscót a chieri szeminárium első éveiben (1835) és pappá szentelésekor (1841); a Szalézi Szent Ferenc-templom felszentelésétől (1852) a Szeplőtelen gigantikus szobrának elhelyezéséig a Segítő Szűz Máriának szentelt bazilika kupoláján (1867).
Don Bosco művében a Mária, a Keresztények Segítsége később, 1862-ben érkezett meg, amikor a Szűzanya spoletói jelenéseinek híre elterjedt Olaszországban, amely akkor a IX. Pius által kormányzott pápai állam része volt.
Az Oratóriumi emlékiratokban Don Bosco nem tett említést a Segítő Szűz Máriáról, mert az abban elbeszéltek nem haladták meg az 1854-es évet. Amikor húsz évvel később már befejezte a torinói Mária, Keresztények Segítsége kegyhely építését (1868), létrehozta a Mária, a Keresztények Segítsége Kegyhely Híveinek Egyesületét (1869), ma már Segítő Szűz Mária Egyesületet, megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét (1872) és számos művet publikált Mária, a Keresztények Segítsége fohászának tulajdonított csodákról.
Kétségtelen, hogy Don Bosco tagadhatatlan meggyőződései közé lehet sorolni Mária pótolhatatlan jelenlétét életében és nevelői küldetésében. Bár élettapasztalatainak egy részét kora kultúrája határozta meg, nyilvánvaló, hogy számára a Mária iránti odaadás az Istenanyaságon alapult, példamutató élethez vezetett, és biztosította az Egyház folyamatos védelmét. Ezt bizonyítja mind Don Bosco tapasztalata, mind a Segítő Szűz Mária áldásának gyakorlata, amelyet élete végéig gyakorolt.
A Don Bosco iránti hűség megköveteli, hogy a Máriás áhítat ne redukálódjon puszta folklórra. Ez volt a misszionáriusként Argentínába küldött első szaléziaknak és Segítő Szűz Mária Leányainak meggyőzése is, amint ma az országban található, a Segítő Szűz Máriának szentelt 73 templom – 40 plébániatemplom és 33 köztemplom, nem is beszélve a számos kápolnáról az iskolákban – bizonyít.
P. Juan Picca SDB
ANS – Róma/Szaléziak.HU
