A pazarlás drámája rosszabb, mint a válság
2021-06-25 Péntek | #Aktuális | ARCHIVÁLT
elmélkedés • gazdaság •
Alessandra Smerilli szalézi nővér, közgazdász, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériuma altitkárának elmélete, aki a Nemzetközi Munkaügyi Konferencián a pápa szavaival él: a kihívás egy olyan új gazdaság elképzelése, amelyben a munka bárki számára "a méltóságkenete" lehet.
Csak a pazarlás drámája az, ami sokkal rosszabb, mint a válság, amit átélünk. Ezeket a szavakat, amelyeket Ferenc pápa továbbra is ismételgetve mindenkit arra hív fel, hogy megragadja a jelenlegi pillanatot, mint a változás lehetőségét, visszhangozták a most lezárult 109. Nemzetközi Munkaügyi Konferencia alkalmából sugárzott videoüzenetek is.
A vírus, mint egy csapás, érintett mindenkit, megkülönböztetés nélkül. Hatása azonban különböző módon terjedt el, egyesek számára különösen súlyos következményekkel jár. A munka világa szenvedett és különösen egyes ágazatokban mélyen szenved.
Sok munkahely megszűnt, csökkentek a tisztességes foglalkoztatás lehetőségei, a kevésebb biztonságban és szociális védelemben részesülő munkavállalók szenvedtek és szenvednek jobban, mint mások. Ha pedig nincs munka, akkor lehet, hogy nincs kenyér, és kockáztatják az otthonuk elvesztését. A méltóság elvész, a társadalmi és a családi kapcsolatok veszélybe kerülnek, az oktatási kilátások és ezért a saját és a szeretteik jövője is veszélybe kerül.
A prioritás egyértelmű a munkában részt vevők és a munkavállalók számára: az újrakezdés azáltal, hogy a peremre szorult munkavállalókat állítják középpontba. Ez a kategória széles és heterogén: alacsony szakmai képzettségű, vagy elavult és "idejét múlt" képességekkel rendelkező munkavállalók (gondoljunk csak az idősebb munkavállalókra és a digitalizációs és automatizálási folyamatok által átalakított munkákra), időszakos, idényjellegű és ügyeleti munkavállalók, informális és nem szabályozott munkavállalási ágazatok, migrációs háttérrel rendelkező munkavállalók, megerőltető és veszélyes tevékenységekben foglalkoztatott munkavállalók, tisztességtelen és megalázó foglalkoztatási körülmények között szenvedő munkavállalók.
Világosan kell látni, hogy egy társadalom nem tud „selejtezéssel haladni". A jó nem lehet jó nekem, ha nem jó a másiknak.
Ferenc pápa meghatároz néhány irányt a jövő számára. Az első, amely a foglalkoztatás világában bekövetkezett átalakulásokkal is összefügg, az, hogy a munka nem egyszerűen foglalkoztatás, és nem csak formális foglalkoztatás. Munkavállaló lehetsz anélkül, hogy rendszeres szerződéssel rendelkező alkalmazott lennél. Ez újfajta gondolkodásmódot jelent a biztosítékokról, különös tekintettel arra az informális munkára, amely a világ egyes területein a foglalkoztatás 70% -át teszi ki, de amely a legstrukturáltabb és legfejlettebb társadalmakban is nagyon jelen van.
Arra a tömegmunkára gondolunk, amelyen keresztül a munkavállaló a világ bármely részén képes az emberek és a vállalatok javára dolgozni az a virtuális platform megrendelésének köszönhetően, amelyhez kapcsolódik. Nincs védelem, és nem tartozik a huszadik századi munkajog jogi keretei közé. Emiatt kérdéseket vetnek fel a tömeges dolgozók minimális védelmi normáival kapcsolatban.
A kihívás, amellyel szembe kell néznünk, az új biztosítékok, új szabályok, új társadalmi normák elképzelése és végrehajtása. Milyen kritériumokkal fogjuk ezt megtenni? Kezdhetünk-e olyanokkal, akik hátrányos helyzetben vannak, a leggyengébbek, akik kockáztatják, hogy a pálya szélén maradnak? Vajon lesz-e bátorságunk olyan szabályozási és gazdasági infrastruktúrát kialakítani, amely megalapozza a munkát, hogy bárki számára mindig a méltóság kenete legyen?
A jövő második, a világjárvány által kiemelt iránya az ellátás kérdésének komolyan vétele: Ferenc pápa szerint "ha a munka kapcsolat, akkor annak magában kell foglalnia az ellátás dimenzióját is, mert gondozás nélkül egyetlen kapcsolat sem maradhat fenn". A munka és az ápolás kapcsolatáról két csomópontot kell kiemelni, amelyekkel feltétlenül foglalkozni kell: a gondozási munka és a munkát lehetővé tevő gondozás, valamint az ellátás minden munkában rejlő dimenziója. A Fratelli tutti (64. bekezdés) enciklikában Ferenc ezt írja: "Nézzünk szembe azzal, hogy sok szempontból fejlődtünk, de írástudatlanok vagyunk a fejlett társadalmunk legkiszolgáltatottabbjainak és leggyengébbjeinek elkísérésében, gondozásában és támogatásában."
A munka és a gondozás az emberi lény két alapvető dimenziója: mindkettő méltóságot kölcsönöz életünknek ezen a földön. A munkát azonban még társadalmi szempontból is értékelik, miközben az ellátás a legtöbb esetben a magánszférába kerül, amelyet extrának tekintenek. És amikor ezt a tevékenységet térítés ellenében végzik, akkor ez a díjazás gyakran alacsony és többnyire szimbolikus. Az ápolás és gondozás alkalmi munkává, helyettesítő munkává, ideiglenes munkává válik a peremre szorultak számára, és nagyrészt a nőket érinti. Nem élhetünk gondozás nélkül, a valóságban ez a munka mégis észrevétlen, láthatatlan, elfelejtett, alábecsült.
Az ápolás és a gondozás témáját az egész közösség, és nem az egyének vagy az egyes családok elkötelezettségének kell tekinteni. Ehhez képesnek kell lenni a munka és az ellátás társadalmi normáinak megváltoztatására: a munka és az ellátás összekapcsolódnak, és nem tudjuk fokozni az ellátást, ha nem alakítjuk át a munka megértésének módját.
Jennifer Nedelski kanadai filozófus által előterjesztett javaslat, hogy a gondozási tevékenységeket mindenki számára a munkaidő szerves részévé tegye. Senki ne dolgozzon heti 30 óránál többet, és senki ne töltsön heti 22 óránál kevesebbet ápolási tevékenységekkel családon belül és kívül.
Csak akkor, ha szociálisan és jogilag képesek vagyunk az ellátás fokozására, akkor leszünk képesek biztosítani, hogy ez minden munka nélkülözhetetlen dimenziójává váljon, mert "az a munkahely, amely nem gondoskodik a dolgozókról, rombolja az alkotást, és veszélyezteti a jövő generációinak túlélését, nem tiszteli a munkavállalók méltóságát és nem tekinthető méltóságteljesnek.”
www.vaticannews.va/Szaléziak.HU
