Főoldal / Szalézi világ / Ami a szülők példáját illeti, a gyerekek csak azt tanulják meg, amit megtapasztalnak
Ami a szülők példáját illeti, a gyerekek csak azt tanulják meg, amit megtapasztalnak
2017-10-02 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A rendfőnök szeptemberi gondolatai a 2017. évi strenna kapcsán.
A hit átadása azt feltételezi, hogy a szülőknek valódi tapasztalatuk van a hitről, az Isten iránti bizalomról, keresik őt, szükségük van rá, mert csak ebben az értelemben "nemzedék nemzedéknek hirdeti művedet, hatalmas tetteidet elbeszélik". (Zsol 145, 4)
A szülők olyanok, mint a gyökerek, amelyek mélyen belehatolnak a földbe, a gyermekek pedig, mint a levegőbe nyúló ágak. Az ágak az élet, ami növekedni fog, fejlődik, táplálja a létfontosságú reményt. A hit átadása esetén ez az általános elv is érvényes: a gyerekek csak azt tanulják meg, amit átélnek, megtapasztalnak. A vallás elfogadása három szakaszon halad keresztül. Az első a megfigyelés és az utánzás. A gyermek istenképének megszületésében és fejlődésében azonban a szülők meghatározó befolyást gyakorolnak. A szülő-gyermek kapcsolat elsősorban Istenhez fűződik. Emellett a gyermek és a tizenéves önbecsülése a családban gyökerezik, és alapvetően befolyásolja az Istennel való kapcsolatot.
A szülők számára a legfontosabb, hogy megmagyarázzák gyermekeiknek a saját istenképünket. Mi vagyunk felelősek azért, hogy ne csapjuk be gyermekeinket Istennel kapcsolatban, egy olyan Istent tárva eléjük, aki az élet és a szeretet ellensége, mert ezzel pszichikai szempontból károsítjuk őket.
Azok a gyermekek, akik egy olyan kapcsolatban élnek a szüleikkel, amelyet biztonság és a személyük teljes mértékű elfogadása jellemez, szeretőnek és gondoskodónak érzékelik Istent, míg azok a gyerekek, akik nem érzik ezt a kapcsolatot biztonságosnak, úgy látják, hogy Isten kevés védelmet biztosít nekik és hajlamos a büntetésre. Tehát ahhoz, hogy a gyermekek megértsék Istent és befogadják a hitet, alapvető fontosságú azoknak az embereknek a jelenléte, akik az első hivatkozási pontok lesznek a gyermekek számára.
Ez a „családi vallásosság” formálja a gyermek Istennel való kapcsolatát. Minél inkább érzi a gyermek, hogy értékelik és elfogadják az érzéseit, annál inkább hisz magában és a hitében, és lesz tudatában saját lelki erejének.
A szellemi és vallási nevelés tényleges kifejeződése a „világi és vallási” rituálékban található; lehet ez egy esti rituálé, egy közös étkezés, egy közös ima, vagy a vasárnapi mise. Az ilyen típusú rituálék elhagyása a lelkiség elvesztését is magában foglalja. Ezek a sokszor ismétlődő rituálék intimitást és érzelmi biztonságot fejeznek ki. Azt mutatják meg a gyermekeknek, hogy a szüleik valóban velük vannak: nem félek elesni, mert biztonságban érzem magam. És az ima világossá teszi a gyermek számára, hogy létezik egy olyan felsőbbrendű lény, aki a nélkül támogat bennünket, hogy ez bármilyen körülményhez kapcsolódna, olyan szeretettel, amely valóban feltétel nélküli.
ANS/Szaléziak.HU
