Főoldal / Szalézi világ / Carlo Braga, Kína kis Don Boscója
Carlo Braga, Kína kis Don Boscója
2020-01-03 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A Szalézi Család január 3-án Isten szolgája Carlo Braga égi születésnapjára emlékezik. Braga atya, akit „Kína kis Don Boscója” néven emlegetnek, Kínában és a Fülöp-szigeteken tevékenykedett a szalézi missziók felvirágoztatásáért.
Carlo Braga Tiranóban született 1889. május 23-án, egy évvel Don Bosco halála után. Korai gyermekkorát Tiranóban töltötte, Észak-Olaszországban. Édesanyja, Maddalena Mazza akkor halt meg, amikor a kis Carlino csupán hat éves volt. Ennek ellenére a nem kívánt veszteség ezen pillanataiban Braga gondviselésszerű módon helyettest talált a szaléziakban, mind a férfi, mind a női ágon. A Segítő Szűz Mária Leányai elvitték saját óvodájukba és általános iskolájukba Tiranóban, majd a saleziak sondrinói kollégiumában folytatta iskoláit. 1904-ben megkezdte a novíciátust Foglizzóban, 1914-ben pappá szentelték és egy évre rá behívták katonának. Miután leszerelt, kérte, hogy küldjék misszióba. Küldetése a Távol-Keletre vezérelte, Kína déli részére, Shiuchowba, ahol megismerkedett Don Versigliával, akinek a szentsége már ismert volt. Kinevezték a Ho Sai Missziós Iskola igazgatójává. 1930-ban kinevezték Kína tartományfőnökének. Jelentős lendületet adott a szalézi misszionáriusi munka fejlődésének. Makaóban árvaházat nyitott, és öt nagy központot Hongkongban, összesen 10 000 hallgató számára. Pekingben megalapította az első szalézi iskolát: Don Bosco álma megvalósult.
A dinamikus szalézi fejlődést, a terjeszkedésről szóló álmait a kommunizmus félbeszakította: minden oktatási tevékenységet, jótékonysági és evangelizációs tevékenységet meg kellett szüntetni.
De Braga atya nem omlott össze. A Fülöp-szigetek és Indokína felé fordította figyelmét, ahol szintén nyitott szalézi iskolákat. Közben 1955-ben megválasztották tartományfőnöknek, ami után buzgalma és lelkesedése átragadt a többi misszionáriusra. A Fülöp-szigeteken a szalézi jelenlét rendkívüli mélységben terjedt. Don Braga legjellemzőbb vonása a mély optimizmus, az emberi jóság és a vidámság volt. Ahol csak megfordult, csodálatos családiasság szellemét vitte el.
Örök szalézi barátság
Néhány nappal halála előtt (1971. január 3), a canlubangi (Fülöp-szigetek) újoncokkal beszélgetve, Carlo atya szívében feltámadt az emlékezés: Ismét kisfiúnak látta magát Sondrióban, a Szalézi Intézetben, ahol megbízást kapott arra, hogy viselje gondját Don Bosco első utódja, Don Michele Rua szobájára, amikor áthaladt ezen a városon. Boldog volt, amikor Don Rua megfogta a kezét, megszorította és felejthetetlen hangon ezt suttogta neki: "Carlo, Carlo, mi mindig együtt leszünk." Ez a pillanat fénysugárként világított a lelkében.
Olaszországtól Kínáig
Az első világháború idején a fiatal Carlo Bragát is besorozták katonának, és elküldték a frontra: három év kemény és kockázatos élet következett a lövészárokban. A háború végén kitört a járvány, és ő is elkapta a spanyolnáthát: fogadalmat tett a Segítő Szűz Máriának, hogy ha meggyógyul, misszionárius lesz és elmegy Kínába.
Shiu Chow-ban, Kína déli részén a szalézi püspök, az első szalézi vértanú, Versiglia Alajos azonnal megérezte Don Braga nevelői képességeit. Don Braga a munka minden terén helytállt: tanított zenét, oktatott és szervezte a szabadidős tevékenységeket. A hivatások melegágyává alakította a helyet, amely a pogány falvakban működő kínai katekéták kiindulási helyévé vált.
Szalézi tartományfőnök
Don Bragát 40 éves korában kinevezték tartományfőnöknek Don Canazei helyére, akit püspökké neveztek ki. Az új tartományfőnök szó szerint kirobbanó missziós lelkesedéssel kezdte meg a munkát: megismerte a kínai nyelvet és a szokásokat, számos barátot és ismerőst szerzett, kihasználva azokat az előnyös tulajdonságokat, amelyekkel az Úr felruházta. Úgy szerette a fiatalokat, mint nagyon kevesen, a velejéig áthatta az optimizmus és a szalézi szellemiség. Az ő irányítása alatt a kínai szalézi missziók aranykorukat élték.
Bátran kitolta a szalézi tevékenységet Kína északi részébe és a szalézi munkát átültette a fővárosba, Pekingbe: az árvákhoz, a szegény és elhagyott fiúkhoz szólt, akik ezekben az években az utcán csellengtek vagy halálra éheztek. Pekingben valóra válik Don Bosco prófétai álma, amelyet sok évvel korábban látott: a szaléziak letelepedtek Kína hatalmas fővárosában.
A lámpa, amely fényesen ragyog
Húsz éve volt tartományfőnök, amikor a szörnyű kommunista vihar lesújtott Kínára. Don Braga a vihar szemében volt. A kommunizmus mindent eltörölt. Pietro Ricaldone rendfőnök javaslatára Braga Délkelet-Ázsia irányába terelte munkáját, és három év alatt megkezdte a Fülöp-szigeteken a szalézi munkát. A jóságot és vidámságot vitte el mindenhova, bárhol is járt. Szent barátságban volt a szalézi szerzetesek családjaival, a jótevőkkel és a volt növendékekkel. Hosszú apostolátusa során, amelyben olyan sok intézményt hozott létre, mindig szegény marad, ám isteni ajándéka volt számára, hogy Kínában és a Fülöp-szigeteken egyaránt körülvette magát barátokkal és jótevőkkel, akik önként és nagylelkűen osztották meg vele mindazt, amit Isten adott nekik. Mindenkit elbűvölt szívének nagylelkűségével és hálájával.
Don Braga 63 éves volt, amikor úgy érezte, hogy itt az ideje továbblépni. Lámpája, amelyet mindig viharok közepette világított, egyre inkább szellemi fénnyé kezdett válni. Egyszerű rendtársként finomabb munkának szentelte magát: a fiatalok gyóntatója és a megszentelt életet élők lelkivezetője lett. Részt vett a Szalézi Társaság egyetemes káptalanján, a lelkesedés, öröm és optimizmus ízért adva saját jelenlétével; úgy ismerte a Kongregációt, mint a Don Bosco iskolájának régi szalézijai; ő volt Isten országának úttörője, ezért mosolyogva mondhatta a fiatal filippínó újoncoknak, hogy úgy gondoljanak a Paradicsomra, mintha már birtokolnák.
Az Úr azt akarta, hogy halála ugyanolyan benyomást keltsen, mint amit az életben mindig átadott: mindig vidám volt, bármire készen állt, figyelmes a vallási feladatai során és mindig pontosan ott, ahová a kötelessége hívta. Így, 1971. január 3-án, reggel 5.30-kor, az Epifánia ünnepének aelőestéjén, amelyben minden nemzet misszionáriusáról megemlékeznek, ez a dinamikus misszionárius lelkét Isten felé fordította.
A boldoggáavatási ügyét abban a hitben kezdeményezték, hogy Szalézi Család és az Egyház a Kínában és a Fülöp-szigeteken Don Carlo Bragában a misszionáriusi élet olyan példáját ismerte meg, amelyet utánozni és követni kell; modelljét a mások javára leélt evangéliumi életnek, és a szentségnek, ami az Isten atyai jóságának jele.
Egy kivételes tanúságtétel
„Mi ott álltunk előtte, és ő ült. Majd anyám is leült. Én álltam. Anyám beszélni kezdett. Ahelyett, hogy az ügyről beszélt volna, amiért jöttünk és dicsérte volna az áruját, hogy legjobban eladja, figyelmeztette az ügyfelet: «Nézze, atya, ez a gyerek nem olyan jó. Talán nem felel meg, hogy ide befogadják. Nem akarom becsapni. Ó, ha tudná, hányszor kergetett kétségbeesésébe az elmúlt évben! Tényleg nem tudtam, mit tegyek. És ha itt is kétségbeesést okoz, üzenjen értem, azonnal eljövök és elviszem.
Don Braga azt mondta, hogy három kínai nyelvjárást ismer: de mindhármat együtt beszéli. Természetesen a sanghaji nem volt az erőssége. Ahelyett, hogy válaszolt volna, a szemembe nézett. Ránéztem, de lehajtottam a fejem. A vádlottak padján éreztem magam, nem pedig az ügyvédem előtt. De a bíró az én oldalamon állt. A szemével azonnal és jobban megértett engem, mint anyám magyarázatából. Ő maga, néhány évvel később írt nekem, az evangélium szavaival: »Intuitus, dilexit eum« ("Ránézett és megszerette"). És attól a naptól kezdve nem voltak kétségeim a hivatásom felől" - így mesélte el a jövőbeli Joseph Zen bíboros a Braga atyával folytatott találkozását és hivatása történetének kezdetét.
www.santiebeati.it/Szaléziak.HU
