Főoldal / Szalézi világ / Ceferino Namuncurá, Patagónia szentje
Ceferino Namuncurá, Patagónia szentje
2019-08-26 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
szentség • DélAmerika • megemlékezés •
A „pampák urának”, a mapuche indiánok utolsó kacikájának, Manuelnek a fia volt, aki úgy gondolta, hogy szalézi szerzetesként majd többet segíthet népének, mint törzsfőnökként. Rövid élettörténete számos tanulságot rejt. Augusztus 26-án róla emlékezik meg a Szalézi Család.
Boldog Ceferino (Zefferino, Zeffirino) Namuncurá 1886. augusztus 26-án született Chimpayban, Argentínában, a Rio Negro folyó mellett. Apja, Manuel volt az utolsó nagy mapuche törzsfőnök, aki három évvel korábban megadta magát az Argentin Köztársaság csapatainak. A békekötés után a törzsfőnök a fiát, aki 11 évig szabadon barangolt a vadonban, Buenos Airesbe küldte tanulni. Apja azt akarta, hogy népe védelmezője legyen, de miután belépett a szalézi kollégiumba, Ceferino más álmok előtt nyitotta meg szívét. Úgy gondolta, hogy jobb lesz, ha a mapuche indiánok első papja lesz és evangelizálja népét. Így összegezte életprogramját: „Tanulni akarok, hogy hasznára lehessek a népemnek.”
A kollégiumi évek alatt Savio Domonkost választotta példaképül, rendkívüli erőfeszítések árán beépült egy számára teljesen új kultúrába és egy újabb Savio Domonkos vált belőle.
Példamutató volt elköteleződése, jámborsága, könyörületessége és aszkétikus élete. Végül a fiúk igazi példaképévé vált. Ezt írták róla: „A kiegyensúlyozottság példája volt.” „Szava mindig döntő volt szórakozás közben, érvekkel alátámasztotta álláspontját, és társai elfogadták szavait.” „Nagy hatással volt rám, milyen lassan vetett keresztet, mintha meditálna minden szón. Társait is arra tanította, hogy hasonlóan lassan és megfontoltan tegyék ezt. Úgy tűnt, a szerepek megcserélődtek: az indián térítette meg a fehéreket.”
1903-ban Monsignor Cagliero először Viedmaba vitte, hogy csatlakozzon a jelöltekhez és elkezdjen tanulni latinul, majd a következő évben Olaszországba, hogy komolyabb tanulmányokat folytasson és megszokja az éghajlatot. A Villa Sora Főiskolára került Frascatiba. Annyira szorgalmasan tanult, hogy a második legjobb lett az osztályban. Egyszer, amikor az udvaron futkározott a fiúkkal, elöljárója megkérdezte: „Ceferino, mit szeretnél legjobban a világon?” – azt gondolta, valami olyasmit mond majd, hogy lovagolni Argentína végtelen pampáin. „Hogy pap legyek!” – válaszolta a fiú.
A tüdőbaj aláásta egészségét, de sosem panaszkodott. 1905. március 28-án kórházba került. Sajnos már túl késő volt. Május 11-én csendesen elhunyt, a jóság, a szorgalom, a tisztaság és az utánozhatatlan vidámság emlékét hagyva maga után. Alig 19 éves volt.
1924 óta földi maradványai szülőhazájában nyugszanak, Fortín Mercedesben, ahová zarándokok tömegei járulnak, hogy imában kérjék pártfogását.
1972-ben az Egyház tiszteletreméltóvá nyilvánította, 2007. november 11-én pedig Tarcisio Bertone szalézi bíboros avatta boldoggá Chimpayban, Argentínában.
- Isten a kicsinyeken, szegényeken keresztül kommunikálja a szentséget, azokon keresztül, akik szomjazzák az igazságot, a békeszerzőkön keresztül, azokon, akik minden nap felülkerekednek a rosszon a jóval – mondta a boldoggáavatási szentmisén Bertone bíboros. – Ceferino büszke, nagylelkű családban született, ami gazdag táptalajt biztosított a szentté váláshoz. Összegezte magában a mapuchek szenvedését, szorongását és törekvéseit, akik éppen az ő gyermekévei során találkoztak az evangéliummal és nyíltak meg a hit ajándéka előtt. Ez a nép nem felejtette el ősi hagyományait, mert az evangélium soha sem pusztítja el a hiteles értékeket, amelyek kultúrát hordoznak magukban, hanem megtisztítja és tökéletesíti azokat.
- Ceferino élete olyan, mint egy példabeszéd a hitről és a gyökerekről. Soha sem felejtette el származását, azért akart szalézi pap lenni, hogy megmutassa népének „a mennyországba vezető utat”.
- Amikor belépünk a római Szent Péter-bazilikába, fenn, a jobboldali utolsó szoborfülkében Bosco Szent János monumentális szobrát látjuk. Mellette két fiatal áll: az egyik európai, a másik a dél-amerikai bennszülöttek jegyeit viseli magán. Ez az ábrázolás a Szalézi Család két fiatal szentjére utal: Savio Domonkosra és Ceferino Namuncurára. A fiatalok egyetlen ábrázolása ez a Szent Péter-bazilikában. Így rögzítették márványba a kereszténység szívében a fiatalok példáját és rajtuk keresztül Don Bosco pedagógiájának örökérvényűségét: másfél évszázaddal később Patagóniában, akárcsak Olaszországban és sok más részén a világnak a megelőző nevelési módszer beérett, és soha nem álmodott gyümölcsöket, hősöket és szenteket terem.
Giovanni Eriman - El santito de las tolderias/www.vatican.va/Szaléziak.HU
