Don Bosco idejében a szűkösen, gyakran munka nélkül élő családok fiai készek voltak bármilyen munkát elfogadni, csakhogy megéljenek. Ők voltak az első "termékei" a bevándorlók okozta zsúfoltságnak "a fekete övezetekben", amelyek akkoriban kezdték körülvenni a várost.
Don Bosco megfigyelte, hogyan másznak fel a kőművesek állványaira, hogyan keresnek fiúknak való munkát a boltokban, hogy járnak ide-oda, keresve, hol találnának tisztítani való kéményeket. Megfigyelte, hogyan játszanak pénzben az utcasarkokon, azzal a kemény és elszánt arckifejezéssel, amely kész bármilyen eszközt is felhasználni, csakhogy előrejuthasson az életben. Megkísérelt a közelükbe férkőzni, de bizalmatlanul és megvetően visszahúzódtak előle.
A Torinó utcáin őgyelgő fiúk serege annak az eseménynek a "gyalázatos eredménye", amely akkoriban kezdte feldúlni a világot, s amelyet "ipari forradalomnak" hívunk.
Az emberiség ez új korszakában van egy mérhetetlenül "sötét folt", a munkáskérdés. Az ipari városokban kialakul egy új társadalmi osztály, a proletariátus, amelynek a saját munkáskezén kívül nincs más vagyona. A proletárok helyzete ijesztő volt.
Torinóba csak 1841-ben érkezik el az ipari forradalom. A város rohamosan fejlődik. Az építőipar munkái erőteljesen szaporodnak. A bevándorlási hullám ritmusa folyamatos. Szegény családok vagy magányos fiatalok érkeznek a környékről. Az építkezési területeken Don Bosco megfigyeli, hogy "nyolc-tízéves gyerekek, távol a falujuktól szolgálják ki a kőműveseket, napjaikat a bizonytalan állványokon való le-feljárkálásban töltve, napsütésben, szélben, és hogy másznak fel a meredek falétrákon, megrakodva malterral, téglával, semmi más nevelői segítséget nem kapva, csak goromba letolásokat vagy veréseket."
Don Bosco gyorsan számvetést készít. Ezeknek a fiúknak iskolára és munkára van szükségük, hogy biztos jövő álljon előttük: szükségük van arra, hogy fiúk lehessenek, azaz hogy kitombolhassák futkározás, ugrándozás utáni vágyaikat a zöldben, mielőtt elzüllenének a járdákon: szükségük van az Istennel való találkozásra, hogy felfedezzék emberi méltóságukat.
Don Bosco és az első szaléziak az azonnali beavatkozás felé hajlanak. A szegény ifjaknak katekizmust tartanak, kenyeret, szakismeretet nyújtanak, s olyan mesterséget, amit jó munkaszerződés véd. Abban az időben a munkanap 15-17 óra hosszat tartott; a fiúk kora közepesen 19-20 év; az építkezéseknél már 8-9 évesen kezdtek dolgozni, maltert és téglát hordva fel az állványokra. Don Bosco ott volt a fiai között, valahányszor csak lehetséges. Az első időkben még a kőművesek állványaira is felkapaszkodott, ha hétközben meglátogatta őket. Don Bosco fiait munkába adja, védi őket az üzletben, mint a "család felelőse". Ha a munkaadó nem tartja tiszteletben a szerződést, visszahívja az inast. 1850-ben Don Bosco a munkás fiataloknak egy Kölcsönös Segítséget Nyújtó Társaságot alapít.
Az 1851-es munkaszerződés a fiai számára
A valdoccói oratórium több mint tíz éve létezik. Az oratóriumban már működik egy kisebb kollégium, illetve több szakmai műhely. Don Bosco még két másik oratóriumot szeretne megnyitni Torino városában. 1851-et írunk, amikor két kispap felölti magára a reverendát, de több jelölt is van. Torino nagy ipari centrummá kezd alakulni. Sok fiatal a környező vidékről Torinóba jön, hogy munkát keressen és ezzel annyi pénzt, hogy eltartsa saját maguát és szegény vidéki családját. Ezek a fiatalok megérkeznek a nagyvárosba, és nincs aki megvédje őket, még a törvények sem. Teljesen magukra vannak hagyva; több mint napi 12 órát dolgoznak és nincs számukra sem szabadság, sem társadalombiztosítás, vagy egyéb szociális juttatás. Don Bosco észreveszi mindezt és úgy dönt, hogy nem nézheti tétlenül, hanem valamivel többet kell tennie annál, mint az egyszerű focimeccs, vagy hitoktatás. Fel kell kínálni ezeknek a fiataloknak a szociális biztonságot, valamint a nevelés és az oktatás biztosítását.
Don Bosco azt mondta: „Mindig úgy mentem előre az életemben, hogy elsősorban a fiatalok problémáinak megoldását kerestem.” E probléma megoldása az lett, hogy a fiataljai számára írt egy munkaszerződést. Talán ez volt az első szociális jellegű munkaszerződés, amit Európában megírtak.
Íme erre egy konkrét példa:
- 1. Carlo Aimino úr, torinói üveges mester felfogadja a fiatal tanulót, Giuseppe Bordonét Biellából, és arra kötelezi magát, hogy három év alatt megtanítja neki a szakmát. A tanítás 1854. december 1-én fejeződik be.
- A szakmai taneszközöket átadja a tanulónak a szakma gyakorlati elsajátítására.
- Viselkedési szabályokat állít fel a tanuló számára.
- Soha nem emel kezet a tanulóra, a fegyelmezést szóban végzi.
- Képességeinek és fizikai erejének megfelelő munkát ad neki.
- Szabadnapot biztosít a fiatal számára, hogy részt vegyen a vasárnapi szentmisén, valamint a vasárnapi oratóriumi tanításokon.
- Ha a fiatal 15 napnál többet hiányzik ok nélkül munkahelyéről, ezeket a napokat munkaszerződés lejártával le kell dolgoznia.
- A munkáltató kötelezi magát, hogy a tanulónak fizetést adjon. Az első évben heti 1 lírát, a második évben 1,5 lírát, a harmadik évben 2 lírát.
- A tanulónak évente 15 nap szabadság jár.
- A fiatal a munkahelyen pontosan jelenik meg, munkáját odaadással, tisztelettudóan végzi.
- Ha a fiatalt valamilyen okból kifolyólag el kell távolítani az oratóriumból, kötelezettségei a munkáltatóval szemben nem szűnnek meg.
- Az oratórium igazgatója (Don Bosco) megígéri, hogy a fiatal fejlődését nyomon követi.
Ez a munkaszerződés nem az egyetlen, amit Don Bosco megírt és keresztülvitt. Sok ilyen szerződést találunk, mert tisztelte a fiatalokat és a fiatalok világát. Ismerte problémáikat, képességeiket és szükségleteiket. Jézusért dobogó papi szíve nem akarta elhagyni a fiatalokat, hanem a társadalom és az Egyház számára hasznossá szerette volna tenni őket.
Teresio Bosco: Don Bosco, MB IV, 295-297o.
Szaléziak.HU
