Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco, Isten embere, aki mindig mindenkitől kért segítséget
Don Bosco, Isten embere, aki mindig mindenkitől kért segítséget
2020-11-18 Szerda | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Ángel Fernández Artime rendfőnök novemberi üzenetében arról ír, hogy ma is megújul benne a meggyőződés, hogy Isten Szent Lelke bármelyik pillanatban ösztönözheti milliónyi ember szívét, hogy tegye ezt a földet egyre emberibbé. És szeretné megköszönni Don Bosco nevében ezernyi jótevőnek, hogy segítik a szalézi munkát a világban!
Kedves barátaim, Don Bosco és az ő karizmájának barátai, köszöntelek benneteket a 2020-as év a végén, amelyre kemény évként fogunk visszaemlékezni. Sok volt benne a fájdalmas fejezet, ez az év, egyik napról a másikra megváltoztatta szokásainkat, személyes, családi és közösségi életünket.
Azon gondolkodva, mit jelent egy év, olyan dolog jutott eszembe, amely nagyon közel áll a szívemhez. Egy kicsit a neveltetésem miatt, egy kicsit a természetem miatt, erősen érzem lelkem legmélyén annak a szükségét, hogy hálás legyek és köszönetet mondjak azért a sok dologért, amit az élettől kapok és nem az én személyes érdemeimtől függenek.
Szeretném kihasználni a lehetőséget, hogy Don Bosco nevében megköszönjem ezernyi jótevőnknek, hogy segítik a szalézi munkát a világban!
Néhány nappal ezelőtt egy nagyon egyszerű dolog vonta magára a figyelmemet. Hat hónap után úgy gondoltam felveszek egy videóüzenetet, azért hogy megköszönjem azoknak az embereknek a hatalmas nagylelkűségét, akik eszközeikhez mérten anyagi támogatásukkal segítséget nyújtottak a Covid-19 által leginkább súlytott térségekben. Ezután számos üzenetet kaptam, amelyekben megköszönték nekem az átláthatóságot, hogy elmondtam, mi minden valósult meg az ő segítségüknek köszönhetően, és nyilvánosságra hoztam a teljes bevételt. Úgy vélem, nem lehet és nem is szabad, hogy ez másképp legyen.
Mint Don Bosco
„Nekem mindig szükségem van mindenkire” − mondta gyakran Don Bosco.
Felejthetetlen az a pap és az édesanyja, akik 1846 november harmadika hideg estéjén, 40 km gyalogosan megtett út után érkeztek meg a város határához. A pap a Breviáriummal és egy kis csomaggal a kezében, az anya egy gyéren megrakott kosárral. Az anya vele tartott ebben a kicsit őrült kalandban. A fiú nem kötelezte erre az anyját. Szerette őt. Az anya még ennél is jobban szerette a fiát. Nem hezitált: „Giovanni, jövök veled.”
A fáradságtól megtörten érkeztek a város szélére. A teológus Vola, pap és barát meglátta őket és nagyon meglepődött: -Ez őrültség! De hol fognak lakni? Miből fognak élni? Van valamijük legalább ma estére?
− Isten majd gondoskodik mindenről, barátom.
Az a pap meghatódottan odaadta neki a zsebóráját. Az ára jól fog jönni a bérleti díjra.
− Látod? Isten már segített is! − mondta neki kedvesen Don Bosco.
Egész életében segítséget fog kérni százaknak. Soha nem magának kérte, mindig a fiainak. Ugyanakkor erősen hitt az isteni Gondviselésben és ezért van az, hogy fáradhatatlanul járt házról házra.
Ezerszer is kinyújtotta a kezét és kért rengeteg embertől pénzügyi segítséget és együttműködést, hogy teljesíthesse küldetését. Soha nem vonakodott kérni időt vagy javakat a nezézsorsú fiatalok számára.
Segítettek neki laikusok, férfiak és nők, és pap barátok, akik különféle módokon támogatták a munkáját.
Egyik legfontosabb segítője, nagybecsben tartott, szeretett édesanyja, Margit mama volt. Szeretem úgy mondani, remélem, történelmi hiteleséggel is, hogy ők együtt alapíottták meg az Oratóriumot, mivel Don Bosco kreatív és apostoli zsenialitásához hozzáadódott Margit mama anyai gyengédsége, aki az anyai melegséget hozta abba a házba.
Margit mama mellett ott volt Michele Rua édesanyja, aki egyike volt az első szaléziaknak és Don Bosco első utóda lett. Gastaldi érsek édesanyja is, és Savio Domonkos apja. Ez a csoport, amely ismerte és szerette Don Boscót, egy teljesen különböző tónust adott művének attól, ami a korszak más intézményeit jellemezte, mégpedig a „családias légkör” világosan érzékelhető védjegyét.
Don Boscónak rendkívüli segítségkérési képessége volt és az első pillanattól fogva tudta, hogy számíthat papokra, akik idejük egy részét ajánlották fel az Oratóriumban, amely fejlődött vele együtt, papok és barátok, lelkivezetők mint don Cafasso, a teológus Borel vagy don Leonardo Murialdo. A jótevők és szimpatizánsok egy másik nagy csoportja gazdaságilag járult hozzá a Don Boscó-i műhőz Torinóban, Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban és az ameriaki missziókban. Ma is a jótevők képezik a gerincét a szalézi kongregációnak.
Az idők megváltoztak, de biztosíthatlak benneteket, hogy a helyzetek, amelyeket megélünk ma a világban, az Egyházban és a szalézi házakban, nagyon sok hasonlóságot mutatnak Don Bosco idejével. Amikor meglátogattam a legszegényebb helyeket és Latin Amerika, Afrika, India és Óceánia legszegényebb fiataljait, olyan körülményeket láttam mint Don Bosco annakidején Valdoccóban.
De biztosíthatlak benneteket arról is, hogy ez kicsit sem tántorít el engem, sokkal inkább megújítja bennem a meggyőződést, hogy Isten Szent Lelke bármelyik pillanatban ösztönözheti milliónyi ember szívét, hogy tegye ezt a földet egyre emberibbé. Nincs kétségem afelől, hogy te és én közöttük vagyunk.
Köszönöm ezt az erőfeszítést! Köszönöm, hogy elhittétek, hogy érdemes! Köszönöm, hogy nem hagytátok befolyásolni magatokat azoknak a keserűségétől, akik mindenben és mindenkiben kételkednek, és köszönöm, hogy elhittétek, hogy van remény. Pontosan ezt javaslom Szalézi Családunknak az új évre ezekben a nehéz „covidos” időkben, hogy a remény mozgasson minket.
Együtt sikerülni fog!
Fordította: Szabó Judit
biesseonline.sdb.org/Szaléziak.HU
