Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco szenttéavatása előtt - a két csoda
Don Bosco szenttéavatása előtt - a két csoda
2019-04-01 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
1933. november 14-én harmadszor és utoljára tárgyalták meg XI. Pius pápa jelenlétében Don Bosco szentté avatásához szükséges két csoda érvényességét.
A két csoda igen érdekes. Az első az Adria-parti Riminiben történt. 1930 októberében Anna Maccol- lini, egy 74 éves öregasszony tüdőgyulladást kapott, amely 1931 februárjáig húzódott. December folyamán egy a jobb lábán keletkezett visszérgyulladás még súlyosabbá tette állapotát. A baj annyira elharapódzott, hogy már-már üszkösödéstől tartottak. Az orvosok már csak a beteg magas korára való tekintettel sem adtak semmi reményt a gyógyulásra. Történt azonban, hogy december vége felé egy éjszakán a Don Boscóhoz intézett triduum végén a szerencsétlen asszony, aki iszonyúan szenvedett, Don Bosco egy ereklyéjét tette a lábára és abban a pillanatban úgy érezte, hogy visszérgyulladása megszűnt. A fájdalom, a duzzadtság eltűntek és a csodálatos módon meggyógyult asszony minden nehézség nélkül tudta addig bénult lábát mozgatni.
A másik gyógyulás, ha szabad így kifejezni magunkat, talán még eredetibb. Egy ötvenegynehányéves asszony, a Bergámó-beli Anna Lafranchi, aki körülbelül 112 kilót nyomott, csomós ízületi gyulladásban szenvedett. A baj teljesen megbénította térdeit. Csak botokkal tudta vonszolni magát és azt is nehezen. Kétszer is elment Lourdesba, hogy gyógyulását kieszközölje a Boldogságos Szűz Máriától: mindhiába. Ekkor, mielőtt elhagyta volna a szent helyet, a massabiellei barlang előtt így fohászkodott: „Szűzanyám, miután nem akarsz itt meggyógyítani engem, tedd, hogy a te nagy szolgád, Don Bosco, akiben oly nagyon bízom, meggyógyítson majd Torinóban, amikor átutazom.“
Torinóba érve Don Bosco szarkofágja elé vitette magát és imádkozott. Húsz perc múlva minden nehézség nélkül letérdelt a szent maradványok előtt, majd teljesen egyedül elment a Segítő Szűz Mária oltára elé, ahol ismét térdet hajtva imádkozott. Csak amikor felemelkedett, ébredt tudatára annak, hogy meggyógyult. A körülállók legnagyobb bámulatára elindult, felment Don Bosco szobájához vezető két emeleten, újból lejött, egyszóval jött-ment, mintha sohasem lett volna béna. A gyógyulás egy szempillantás alatt történt.
Ezt a két gyógyulást éppen azért, mert pillanatok alatt bekövetkeztek, csodának minősítették. Hiszen hosszas és megfelelő kezeléssel a természet is segíthetett volna talán a két rettenetes betegségen; de az még nem történt meg sohasem, hogy egy ima és egy ereklye segítségével gyógyított volna meg a természet ilyen súlyos és makacs bajokat.
A november 14-i ülésen utoljára tették könyörtelen vizsgálat tárgyává ezt a két gyógyulást. Azt mondják, hogy a tárgyalás a két csoda kivizsgálására kiküldött két orvos kedvező véleményezése ellenére is meglehetősen heves volt, de végül dicsőséges szavazás koronázta meg a vitát. A szentté avatás céljaira a fent említett két csodás gyógyulást tartották meg.
Négy nap múlva alapos megfontolás és ima után a pápa elrendelte a csodákat elismerő dekrétum nyilvános felolvasását. A felolvasás 19-én, vasárnap, 11 órakor a konszisztórium termében a szokásos külsőségek között történt.
XI. Pius állának egy energikus mozdulatával visszaparancsolta a feltörni akaró zokogást és elcsendesült ritmusban folytatta gondolatmenetét:
Kedves, szeretett fiaim!
Annyit beszéltek már Don Bosco csodálatos erényeiről; köteteket írtak róla, a gyermekről és a felnőttről, hogy úgy látszik, mintha már semmivel sem járulhatnánk hozzá a dicséreteknek ehhez a hangversenyéhez. És mégis, néhány gondolatot várnak tőlem. Ne akarjunk tehát kitérni előle, így látjuk, íme, a távolból is, egy félszázaddal azután, hogy találkoztunk vele, atyátok erkölcsi képét. Kiváltságos, ragyogó, élénk, gyors intelligencia, mely, ha úgy akarta volna, a tudományok terén is előkelő helyet biztosíthatott volna magának és hathatós nyomokat hagyhatott volna maga után. Fáradhatatlan tevékenység, mely naphosszat nem érte be azzal, hogy a kicsinyeknek adja magát és éjente több mint száz kötetnyi írást készített azzal a céllal, hogy így is terjessze apostoli gondolatának ragyogását.
Arany szív, melyet anyainak nevezhetnénk, és mely tele volt gyengédséggel a kicsinyek, a kicsinyek közt szegények, a kicsinyek és szegények között legkisebb és legszegényebbek iránt.
E szívvel egy atléta legyőzhetetlen és le nem győzött akarata párosult, mellyel nem bírt sem a munka sokasága, sem a napok fáradsága. Csodálatos képességeit ellenálló fizikum szolgálta, melyet legkisebb korától kezdve a szegénység és valószínűleg a nyomor iskolája is, de kétségtelenül a megfegyelmezett akarat és az önmegtagadás rendkívüli szelleme edzett erőssé. Természetének csodálatos hajlékonyságát misem bizonyítja jobban, mint az, hogy mindent úgy végzett, mintha ez lenne egyetlen elvégzendő feladata. Úgy játszott fiaival, úgy mesélt nekik, úgy beszélgetett velük, úgy hallgatta őket, mintha soha semmi más dolga nem lett volna.
Don Bosco csodálatos munkaerő volt, de szívét emellett teljesen Istennek adta; szinte felemésztette a szeretet tüze.
Fiainak őrá kell hasonlítaniuk.
Szaléziak.HU
