Giuseppe Buzzetti, az egyik első fiú, akit Don Bosco Valdoccóban befogadott, egy szokatlan esetről számolt be, amely az Oratórium kezdeti napjaiban történt, és amelynek tanúja volt. Íme az ő története:
Hányszor láttam Don Boscót, hogy Don Bosco egész éjszakákat töltött azzal, hogy fiatalokat gyónását hallgatta, és másnap reggel ugyanabban a gyóntatószékben ébredt, ahol napnyugtakor ült!
Egy este, a nagy ünnep előestéjén már elütötte az óra a tízet, és még mindig elég sok bűnbánó volt, akiknek gyónniuk kellett.
„Menjetek aludni, gyermekeim – mondta nekik Don Bosco –, nagyon késő van!"
"Nem, gyóntass minket tovább, légyen türelmes" - könyörögtek neki a fiúk.
Ő folytatta, de rövid időn belül minden fiú egymás után elaludt...
Don Bosco is elaludt, fejét egy Gariboldi nevű fiú karjára hajtotta, miközben gyóntatta. A fiú keze össze volt kulcsolva, alkarját pedig kinyújtózva tartotta a padon.
Hajnali öt óra körül Don Bosco felébredt, és látva a földön alvó fiatalokat, Gariboldihoz fordult, aki addig ébren maradt: "Most már itt az ideje, hogy menjünk pihenni."
De ahogy ezt kimondta, a többiek is felébredtek, és Don Boscónak folytatnia kellett a gyóntatást...
Másnap, amikor Don Bosco délután kettő körül lement az udvarra, látta, hogy Gariboldi jobb karja be van kötve fel van kötve a nyakába.
Megkérdezte tőle: "Kedves Gariboldi, mit tettél a karoddal?"
Mire a fiú: "Ó, semmiség!"- és nem akart semmit mondani.
Don Bosco, aki meglehetősen élénk fiúnak ismerte őt, nem volt elégedett, és feltétlenül tudni akarta, mit tett.
– Ha tényleg tudni akarja, elmondom – válaszolta a fiú.
És elmesélte a különös tényt.
A karja fekete volt és szánalmasan összezúzódott, mert az éjszaka folyamán hosszú időn át a térdeplőn volt mozdulatlanul Don Bosco feje alatt. A fiú, aki tele volt Don Bosco iránti tisztelettel, nem merte felébreszteni, pedig ez a fájdalom nagyon megviselte.
P. Bruno Ferrero SDB - bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
