Ferenc pápa „Gaudete et exultate” apostoli buzdítása az életszentségről
2018-04-10 Kedd | #Egyház | KIEMELT | ARCHIVÁLT
szentség • Ferenc pápa • felhívás •
Április 9-én hétfőn délben mutatták be a Szentszék sajtótermében Ferenc pápa „Gaudete et exultate” kezdetű apostoli buzdítását, mely a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat.
A boldogmondások jelentik az életszentség főútját, mely ellenáramlatban halad a világ irányvonalával. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól, mert az egyház mindig azt tanította, hogy ennek a hivatásnak egyetemes elérése minden ember számára lehetséges. Az apostoli buzdítás a legszorosabban kötődik az irgalmasság életéhez, ami a mennyország kulcsa. Tehát szent az, aki résztvevő szívű és a rászorulók segítségére siet, hogy meggyógyítsa a nyomorúságot. Aki elkerüli a régi eretnekségek felújított változatait ebben a felgyorsított és agresszív világban, az képes lesz arra, hogy örömmel és humorérzékkel élje az életét.
Nem értekezés, hanem felhívás
Ferenc pápa tudatosan helyezte az apostoli buzdítása elejére az öröm lelkületét, amit a „Gaudete et exultate” cím is kifejez. Jézus él ezekkel a szavakkal a hegyi beszédben, amikor az ötödik boldogságban boldognak mondja azokat, „akik üldözést szenvednek az igazságért: Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok!” – teszi hozzá (Mt 5,12). A 44 oldalas apostoli buzdítás öt fejezetből áll, amelynek vezérfonalává Ferenc pápa a sokszor említett alapgondolatát tette: „az egyház legyen közel a szenvedő Krisztus testéhez”. Az elején rögtön arra inti az olvasót, hogy a 177 paragrafus nem egy értekezés az életszentségről, meghatározásokkal és megkülönböztetésekkel, hanem az életszentségre szóló hívás visszhangja kíván lenni.
Az életszentség középosztálya
Mielőtt részletezné Ferenc pápa, hogyan is kell szentté válni, az első fejezetben a szentségre szóló meghívást körvonalazza: mindnyájunk számára létezik a tökéletesség útja és értelmetlen dolog azon gyötrődik, hogy az életszentség bizonyos modelljei elérhetetlennek tűnnek. Ellenben a szentek, akik már Istennél vannak, bátorítanak és elkísérnek az útjainkon minket. Isten olyan szentségre hív bennünket, melyeket apró dologban kell gyarapítanunk a hétköznapokban, azokkal együtt, akikkel együtt élünk, mert ők az „életszentség középosztálya”.
A gnoszticizmus testetlen, Krisztus és egyház nélküli eretnek istene
A buzdítás második fejezetében a pápa megnevezi és megbélyegzi az életszentség két körmönfont ellenségét, amikről többször beszélt a Szent Márta-házban tartott homíliáiban és írt róla az „Evangelii gaudium” szinódus utáni buzdításában és amiről legutóbb a Hittani Kongregáció „Placuit Deo” dokumentuma is értekezett. A pápa a gnoszticizmus és a pelagianizmus ősi eretnekségeire gondol, melyek riasztóan időszerűek napjainkban. A gnoszticizmus egy Isten nélküli, testetlen eszmeiség önmaga ünneplése; „üres felületesség, hideg logikával”, ami Isten és kegyelmének a titkát próbálja háziasítani, de ami oda jut, hogy végül Istene Krisztus nélkül, Krisztusa egyház nélkül, egyháza pedig hívek nélkül marad – ahogy Ferenc pápa egyik reggeli homíliájában fogalmazott.
Az emberi akarat és erőfeszítés imádói
A neo-pelagianizmus az előbbi eretnek gnoszticizmus származéka, melyben nem az emberi elmét, hanem az emberi erőfeszítést imádják, egy alázat nélküli akaratot, mely „felsőbbrendűnek érzi magát” egyszerűen annál fogva, mert „meghatározott normákat betart” és „hűséges bizonyos katolikus stílushoz”. Ennek jelei a pápa számára: „a törvény megátalkodott tisztelete; a liturgiának, a tanításnak és az egyház tiszteletének hivalkodó ápolása”, mely végül egy séma rabszolgáivá tesz.
Az életszentség öt útja
Az elméletek útján túl azonban ott állnak a boldogságok útjai, melyek az életszentségre vezetnek. Erről beszél Ferenc pápa a buzdítás harmadik fejezetében. Jézus a hegyi beszédben a maga egyszerűségében magyarázta el, mit is jelent szentnek lenni. A pápa sorra veszi mind a nyolc utat. A szív szegénysége az élet komolyságát jelzi, a szelídek alázattal válaszolnak a világ veszekedéseire. Miközben a korrupció bűnbandája az élet tortáján osztozkodik, addig az igazságot éhezőket és szomjazókat a boldogság elégíti ki. Az irgalmasok megsegítik a többieket és meg tudnak bocsátani, miközben szívüket tisztán tartják mindattól, ami be tudná szennyezni a szeretetüket. A békességesek a társadalmi barátságot ápolják derűs lélekkel és érzékeny figyelemmel.
A keresztény magatartás főszabálya
A boldogmondások között sorban az ötödik így hangzik: boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Ferenc pápa ezt a boldogságot a keresztény magatartás főszabályának nevezte, és amit a Máté evangélium 25. fejezete az utolsó ítéletről szóló részben részletesen leír. Eszerint szentnek lenni nem jelenti azt, hogy felragyognak a szemek egy vélt elragadtatástól, hanem hogy az Istent éljük az utolsók iránti szereteten keresztül. Sajnos azonban vannak olyan ideológiák, melyek megcsonkítják az evangéliumot. Egyik oldalról Isten-kapcsolat nélküli keresztények, akik a kereszténységet átalakítják egy „nem kormányzati szervvé”. A másik oldalon állnak azok, akik bizalmatlanok mások szociális elkötelezettségével és azt feleslegesnek, eviláginak, kommunistának, populistának minősítik, vagy pedig egy bizonyos etika nevében viszonylagossá teszik. A pápa ezen a ponton leszögezi, hogy a gyengék vagy védtelenek minden egyes emberi csoportját védelmezni kell szilárd és szenvedélyes eltökéltséggel. Ez vonatkozik a migránsokra is, akiknek a megsegítését bizonyos katolikusok kevésbé fontosnak tartanak a bioetikánál, márpedig az ő szolgálatuk egyszerűen kötelesség minden keresztény számára, hiszen Krisztus jelen van minden idegenben és nem arról van szó, hogy ez egy pápa találmánya vagy múló lázálom lenne.
Az életszentségre felszerelten…
Ferenc pápa a negyedik fejezetben szembeállítja az élet élvezetét és a hedonista fogyasztói szemléletet azzal a vágyakozással, mely meg akarja dicsőíteni az Istent és amely eltékozolja magát az irgalmasság műveiben. A pápa felsorolja az ehhez szükséges nélkülözhetetlen vonásokat, hogy jól megértsük ez életszentség stílusát, ami a nehézségek elviselése, türelem és szelídség, öröm és az életszentség stílusának a megértése, merészség és buzgó lelkület, a szentség közösségben és imádságban megélt útja, mely egészen a szemlélődésig jut el.
Éber és értelmes küzdelem
Ferenc pápa a „Gaudete et exultate” kezdetű apostoli buzdításának ötödik fejezetében az evilági gondolkodásmód elleni állandó küzdelemről beszél. Ez a mentalitás ugyanis elkábít és középszerűvé tesz. Éppen ezért a pápa küzdelemre szólít fel a Gonosz ellen, ami nem mítosz, hanem személyes lény, mely gyötör bennünket. Hazugságait éberséggel kell lefegyverezni a szeretet eszközeivel, az imádsággal és a szentségekkel.
Vatikáni Rádió/Szaléziak.HU
