Főoldal / Magyar Tartomány / Három út, egy irány
Szeptember első hétvégéjén három fiatal történetét ünnepli az Egyház. Három rövid élet, mégis tele erővel és szeretettel. Egy magyar lány: Bódi Mária Magdolna (1921–1945), akit szeptember 6-án avat boldoggá Erdő Péter bíboros Veszprémben. S két szent fiatal, akiket az egész világ ünnepel másnap a Szent Péter téren: Pier Giorgio Frassati (1901–1925) és Carlo Acutis (1991–2006).
Más-más időben éltek, más volt a családi hátterük, de közös bennük, hogy mindhárman ugyanabba az irányba tartottak. Nem voltak nagy szónokok, sem eminens tanulók vagy látványos hősök, hanem egyszerű barátai a szegényeknek, szerelmesei az Eucharisztiának. Így követték Krisztust és nyomukban ott maradt egy mély üzenet: nem az út számít, hanem hogy Krisztushoz vezessen.
A hegyek útján
Pier Giorgio Frassati a torinói fiatalok kedvence volt. Hegyeket mászott, csúcsokat hódított, de tudta, hogy a legszebb horizont az Eucharisztia magaslatáról nyílik. A szegények barátja volt. Csendben segített és csak halálakor derült ki, hány embernek volt támasza. Utolsó útján szegények tömege kísérte, mindazok, akiket titokban támogatott. Élete azt üzeni, hogy a hit nem elszakadás a valóságtól vagy valami külön út, hanem a hegyek ösvényein, a mindennapok meredek emelkedőin is járható.
Az internet útján
Carlo Acutis a digitális kor gyermeke volt. Értett az internet nyelvén, otthonosan mozgott a technikai eszközök útvesztőjében. De az Oltáriszentség maradt szíve középpontja, amelyet az „égbe vezető autópályának” nevezett. Mindig azt mondta: „Nem akarok másolat lenni, eredeti akarok maradni.” Rövid élete ellenére megmutatta, hogy a modern világban is lehet tiszta szívvel Isten felé haladni.
A kerékpár útján
Bódi Mária Magdolna – vagy ahogy sokan hívták, Magdi – kerékpárjával járta a környék falvait. Ha kellett, csomagokat vitt a katonakórházba, ha szükség volt rá, megjelent a betegeknél, szegényeknél, szenvedőknél. Egy alkalommal végigkoldulta a falut, hogy téli ruhát szerezzen egy árva gyereknek. Napjait szentmisével kezdte. Öccsének így fogalmazta meg élete mottóját: „Milyen szép az élete annak, aki közel lehet Istenhez.” Szerénysége, vidámsága, segítőkészsége lassan a környezetét is megváltoztatta. Élete és vértanúsága azt üzeni: az életszentség nem a kivételesek útja. Az életszentség a leghétköznapibb falusi utcákon is megszülethet.
A meglepő szentség
„A szentekben mindig van valami meglepő” — mondja Marcello Semeraro bíboros. Valóban: három fiatal, három különböző út – hegyek, internet, bicikli – mégis mind ugyanabba az irányba mutat, Krisztus felé.
Pier Giorgio, Carlo és Magdi azt üzenik: az életszentség nem a „nagyok kiváltsága”. Az életszentség útja előttünk is nyitva áll ott, ahol éppen járunk.
Vitális Gábor SDB tartományfőnök/Szaléziak.HU
