Főoldal / Szalézi világ / Gyönyörűséges vagy, Mária - a rendfőnök májusi üzenete
Gyönyörűséges vagy, Mária - a rendfőnök májusi üzenete
2021-05-02 Vasárnap | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Szűz Mária • rendfőnök • üzenet •
Bár a világban már látszik a fény, de még mindig a sötétség, a fájdalmas félelemek alagútjában járunk, igazán van értelme imánkkal a Szűzanyához fordulni. Ha figyelmesen megnézzük Mária arcát, nemcsak a szépségét fedezhetjük fel, hanem a szeretetet is, amely a tekintetéből árad.
A húsvéti idő ötven napjában az élet virágzását ünnepeljük és győzelmét minden fölött, ami „megöli” mindazt, ami emberi. Ennek az időszaknak a szívében ünnepeljük Máriát, aki Istentől kapott legszebb virágunk.
Május hava, a tavasz és az újjászületés közepén, neki van szentelve, az Anyának, Názáreti Máriának, Jézus Krisztus Anyjának és a mi Anyánknak. Don Bosco és fiai ezt a hónapot megtöltötték máriás szokásokkal és szolgálatokkal. Az emberek még ma is erős vágyat éreznek arra, hogy ősi Mária-himnuszokat énekeljenek, amelyek oly költőien leírják nemcsak Isten Anyjának szépségét, hanem végső soron, a saját szépségünket is.
Milyennek „látta” Don Bosco azt a Segítő Szűz Mária festményt, amelyet a szentélyben kellett elhelyeznie? Napokon keresztül próbálta elmagyarázni a festőnek (Lorenzone) mindazt, amit „látni akart” azon a képen. Végül a méretét le kellett csökkenteni. Szegény volt, de egy „szép” képet akart.
Lorenzone körülbelül három évig dolgozott rajta. A Segítő Szűz Mária arca nagyon anyai és kedves lett. Egy szemtanú így mesélt erről: „Egy nap bementem a dolgozószobájába, hogy megnézzem a képet. Lorenzone a létrán állt, éppen az utolsó ecsetvonásokat tette Mária arcán. Nem fordult meg a zajra, hogy beléptem, folytatta a munkáját. Hamarosan lejjebb jött és alaposan megnézte a festményt. Hirtelen észrevette, hogy ott vagyok, karon ragadott és egy fénnyel teli helyre vezetett: „Nézd, milyen szép! Nem az én művem, nem. Nem én vagyok az, aki fest. Van egy másik kéz, amelyik vezeti az enyémet. Mondja meg Don Boscónak, hogy a kép csodaszép lesz.”
Amikor a képet a szentélybe vitték és feltették a helyére, Lorenzone térdre borult és sírt, mint egy gyermek.
Isten a világot nemcsak jónak teremtette, hanem szépnek is. A szépség, amit csodálunk a Madonnát ábrázoló szobrokon és festményeken a teremtett világ szépségét tükrözik vissza. A szépség jót tesz nekünk. A szépségben a lélek otthon érzi magát: pont úgy, mint a templomainkban.
A máriás képek szépségéből kiindulva aztán visszatérhetünk a valóságba, amely olykor bizony kemény és zord, ugyanakkor mégsem tudunk hozzászokni.
Ezekben az években, amelyekben végiglátogattam az egész Szalézi Kongregációt, szerencsém volt látni, hogy amikor Égi Édesanyánkról van szó, az emberek szíve milyen mélyen emberi és érzékeny lesz.
Számos Mária-kegyhelyet látogattam meg: többek között Portugáliában a Fatimai Szűz Anyát, Mexikóban a Guadalupei Miasszonyunkat, Brazíliában Aparecidai Miasszonyunkat, Argentínában a Lujani Miasszonyunkat, Olaszországban a Loretói Miasszonyunkat, a Częstochowai Fekete Madonnát. Meglátogattam jónéhány Segítő Szűz Máriának szentelt bazilikát és templomot az egész világon: „Hic domus mea; inde gloria mea. - Ez az én házam, innen árad ki dicsőségem.”
Mindig, és tényleg mindig nagyon megdöbbentett az emberek mély hite. Mindig le vagyok nyűgözve, amikor az emberek ezreire gondolok, akiket ott láttam: mindenkinek megvan a saját élettörténete, a fájdalma és hálás a kapott kegyelmekért. És mindez számomra Isten misztériumáról szól. Valami nagyon nagy dolog történik, ha kétezer hosszú év után az emberiség még mindig úgy érzi, hogy Ő a mi „Anyánk”.
Egy „katedrális” a brazil dzsungelben.
Azért tettem idézőjelbe a „katedrális” szót, mert a brazil dzsungelben, ahol a boi-bororo nép többsége él, akiknek életén évtizedekig osztoztak a szaléziak is, nincs kőből, sem fából épített templom, mégis lenyűgöző volt hallani, ahogy a Szűzanyához, a Segítő Szűz Máriához énekelnek.
Az Eucharisztia után, egy csoport, a Segítő Szűz Mária Egyesület tagjai, nők, férfiak, fiatalok, ünneplő ruháikban, a legszebb tollaikkal ékesítve körülállták a Segítő Szűz szobrát. Csak ők. Nem volt ott pap, hogy irányítsa őket. Nem volt erre szükség. Nem volt szükség semmi másra közöttük és az Anya között. És hallhattam néhány gyönyörű dalt, amelyeket a saját nyelvükön énekeltek, olyan dalokat, amelyek megörvendeztették volna a mi szeretett Don Boscónkat. Talán pont ők szerepeltek missziós álmaiban. Ki tudja?
Ott és akkor egészen biztosan tudtam, amit sokan tudunk és érzünk, hogy a Hit terepén, ahol sokan nem tudják, melyik ösvényt kövessék, Ő, az Anya a biztos utat jelenti, egy ajtó, amely kinyílik, egy vezető a lépteink számára.
Don Bosco a máriás pedagógia zsenije volt
Ha bármit is megtanultunk arról, hogyan vigyük Máriát közelebb a fiatalokhoz, azt Don Boscónak köszönhetjük. Ebben ő zseniális volt, ahogy az árva, de legalábbis a szüleiktől távol élő fiúknak a szívébe tudta csempészni Jézust mint barátot, Máriát pedig mint édesanyát. Don Boscónak, a konkrét pedagógia zsenijének életében minden nehézség ellenére az öröm és a remény volt az úr. És ezért ma a szalézi házakban számos generáció és fiatal hordozza szívében a Szűzanya iránti szeretetet és a bizonyosságot, hogy ha rábízzuk magunkat, akkor felfedezzük, mi is az a valódi csoda, amint maga Don Bosco is ígérte.
Ezért, amikor a világban még mindig súlyosan jelen van a pándémia, bár már látszik a fény, de még mindig a sötétség alagútjában járunk, igazán van értelme május havában imánkkal a Szűzanyához fordulni. Ha figyelmesen megnézzük Mária arcát, felfedezhetjük nemcsak a szépségét, hanem a szeretetet is, ami a tekintetéből árad.
Gabriela Mistral, nagy chilei költőnő szavaival szeretnék imádkozni, aki ezt a versét a Madonnához írta:
Szűzanyám, itt vagyok már,
lábadnál hagyom a szívem.
Szomorú az élet, az élet nélküled,
hosszú a gyötrelem és hosszú a fájdalom.
Széles palástod legmélyebb redőiben
az ősi fáradság elaltat engem,
szárítsd fel könnyeimet
és add nekem a napfényt halálom előtt.
Anyám, itt vagyok már:
békétlenséget és szenvedést okoztam.
Ha nem nyugszik meg végre benned,
hova fog szívem hazatérni?
Don Ángel Fernández Artime rendfőnök
Szaléziak.HU
