Főoldal / Szalézi világ / Jan Świerc és nyolc társa – lengyel vértanúk
Jan Świerc és nyolc társa – lengyel vértanúk
2019-06-27 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
megemlékezés • vértanú • szentség •
Június 27-én Isten Szolgája Jan Świercre és vértanútársaira emlékezik a Szalézi Család. 1941. május 23-án a Gestapo több rendtársával együtt letartóztatta és a krakkói börtönbe vetette, majd később átvitték az auschwitzi koncentrációs táborba, ahol előbb kegyetlenül megkínozták majd megölték. Elmondhatjuk róla, hogy már életében, mártírhalálától függetlenül is elterjedt életszentségének híre.
Jan Świerc Krakkó-Debnikiben a Kostka Szent Szaniszló plébánia plébánosa volt és a szerzetesi közösség igazgatója. Vele együtt 1941. május 23-án tíz szalézit tartóztattak le Krakkóban azzal a váddal, hogy együttműködtek a lengyel függetlenségi szervezetekkel (a lengyel földalatti állam része) és segítséget nyújtottak a lengyel katonáknak.
A krakkói börtönből 1941. június 26-án szállították át őket az auschwitzi koncentrációs táborba. A szemtanúk leírása alapján a krónikák megőrizték a szomorú esetet:
A blokkparancsnok kihallgatta az újonnan érkezőket. Az első, akit megkérdezett, Don Swierc volt: "Milyen munkát végzel?" A válasz: "Katolikus pap vagyok." A parancsnok dühösen felhorkant, majd csizmájával kétszer a hasába rúgott és ostorral az arcába csapott, ami elég volt ahhoz, hogy az arcát elöntse a vér. Eközben felháborodott istenkáromlás és kiabálás hallatszott: „Te pap vagy? Te csuhás, tolvaj, képmutató! ... Mind meg fogtok itt halni, disznó kutyák! Az egyetlen remény számotokra a krematórium!”
Következő nap kényszermunkára vitték őket. A büntetettek a kavicsos gödrökben dolgoztak. A papokat és a zsidókat elkülönítették, és a szadista kápók különleges éberségére bízták Mindenki kapott egy vas talicskát, lapátot és csákányt. A követ össze kellett törni csákánnyal, majd a megtöltött talicskát egy nyolc méteres mélyedésbe kiborítani. A munkát futva kellett végezni, amit a SS és a szadista kápók felügyeltek. Könyörtelenül verték őket, különösen a papokat bántalmazták. Rövid idő elteltével a kezüket véres sebek borították és a fáradtságtól már nem bírták el őket a lábaik.
Az első, aki összeesett, Jan Świerc volt, szalézi pap, a dębniki szalézi ház és plébánia igazgatója.
- Dolgozni persze nem akarsz! – ordított a kegyetlen kápó. – Na, majd én segítek neked! - és egy vastag bottal hátulról a fejét és a vállát ütötte. Jan atya felállt, megfogta a nehéz kövekkel teli talicskát, és lassan elindult vele lefelé. A kegyetlen kápó utána sietett. Hasba vágta, majd amikor az a földre esett, tovább rugdosta. Ez a brutális játék körülbelül egy órán át tartott. Jan atya érezte, hogy élete utolsó pillanatai közelednek. Elköszönt a világtól, és gondolatait az ég felé irányította.
- Ó, Jézus, Jézus - sóhajtotta minden ütés után. A kápó szeme szikrázott:
- Majd én megmutatom neked Jézust! - kiáltotta dühösen - Nincs itt Isten! Nem ment meg téged a kezeim közül! – ordította, majd szörnyű káromkodásba kezdett. Egy ponton, olyan erővel sújtott az arcába, hogy kiverte a szemét, a második csapással pedig az állkapcsát verte szét. Szörnyű látvány volt, amint sötét vér áramlott a fekete szemüregből és elöntötte az arcát.. Jan atya még életben volt, elfojtott hangon imádkozott: - Jézus, könyörülj rajtam! ... A dühös kápó úgy döntött, hogy áldozatának megadja a végső csapást. Felemelte a földről, majd minden erejével a kövekkel megtöltött talicskának lökte úgy, hogy eltörte a gerincét, a lelógó fejét pedig egy kővel összezúzta.
- Ezt mesterien elintézted! - kiabáltak nevetve az SS katonák. Jan atya halott volt. A teste még mindig meleg volt - a talicskán a krematóriumig tolták, és a mártír pap lelke elszállt ahhoz, akiért az életét adta.
Jan Świerc atya volt annak a június 27.-i emlékezetes napnak az első áldozata, aki meghalt a hírhedt kavicsbányában. Elment az Úrhoz, hogy megkapja jutalmát a szalézi és a papi hivatás iránti hűségéért.
64 éves volt, 42 éve szerzetes és 38 éve pap.
Vele együtt haltak mártírhalált Auschwitzban:
Ignacy Antonowicz atya: 1890-ben született Wieslawicében, a Krakkói Szeminárium igazgatója volt, 1941. július 21-én halt meg a koncentrációs tábor kórházában.
Ignacy Dobiasz atya: 1880-ban született Ciochowicében, 1941. június 27-én ölték meg a kavicsbányáknál.
Karol Golda atya: 1914-ben született Tychyben, halálra ítélték, mert a német katonákat gyóntatta. 1942. május 14-én végezték ki.
Franciszek Harazim atya: 1885-ben született Osinyben, 1941. június 27-én halt meg, őt is a kavicsbányában ölték meg.
Ludwik Mroczek atya: 1905-ben született Ketyben, az auschwitzi kórházban halt meg 1942. január 6-án.
Wlodzimierz Szembek atya: 1883-ban született Poréba Zegotyban, a koncentrációs táborban halt meg 1942. szeptember 22-én.
Kazimierz Wojciechowski atya: 1904- ben született, 1941. június 27-én halt meg, szintén a kavicsbányában.
A csoporthoz tartozik Franciszek Miska atya is: 1898. december 5-én született Swierczyniecben, Felső-Sziléziában, először Jaciazekben, később Ladban volt igazgató, a dachaui koncentrációs táborba internálták, ahol a kínzások és kegyetlenkedések következtében 1942. május 30-án meghalt.
www.santibeati.it/Szaléziak.HU
