Főoldal / Magyar Tartomány / Mesél a szalézi múlt – További terjeszkedés
Mesél a szalézi múlt – További terjeszkedés
2022-07-04 Hétfő | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
1932-ben a román határ közelében fekvő Gyulán elfogadják egy helyi jótevő felajánlását és egy kisebb kollégiumot nyitnak olyan diákoknak – főleg árváknak és a környékbelieknek -, akik a városka különféle iskoláit látogatták.
Az épület eredetileg árvaháznak épült, Wenckheim Krisztina grófnő 1872-ben esküvője emlékére 100 ezer forintos alapítványt hozott létre megyei árvaház építésére Gyulán. A város legegészségesebb részén, a 100 holdas gróf Almásy park közvetlen közelében épült a gyulai árvaház. A műemlékszámba menő épület Ybl Miklós tervei alapján készült el, 1874-ben birtokba is vették. Miután a gyulai árvaház az alapítványi vagyon elértéktelenedése következtében 1932-ben megszűnt, Wenckheim József gróf az épületet a szaléziakra bízta azzal, hogy fiúinternátust létesítsenek benne a jóhírű gyulai katolikus gimnáziumban tanuló ifjak számára, ezen kívül rájuk bízta az iparos ifjak Mária Kongregációjának vezetését és a leventék lelki gondozását. A szaléziak megfeleltek a várakozásnak. Folytonos és lelkiismeretes felügyelet mellett komoly erkölcsi és szellemi vezetést nyújtottak növendékeiknek. A leckét minden nap kikérdezték, instruáltak, a fiúk a szabadidejüket is kizárólag a rend tagjainak gondos felügyelete alatt töltötték. Évről évre növekedett a növendékek száma, így hamarosan megvették a szomszédos telket a rajta levő épülettel és így sikerült még 60 fiút elhelyezni. De a jelentkezőket tekintve még mindig kevés volt a férőhely. A környékbeli szülők szívesen adták a szerzetesek vezetése alatt álló internátusba gyermekeiket. A Gróf Wenckheim középiskolai internátusnak volt saját teniszpályája, nagy játszótere és külön szórakozó terme pingponggal, biliárddal. Az intézettel kapcsolatban oratórium is működött, különböző ifjúsági egyesületekkel. A cserkészeten kívül működött a Szent Alajos Társulat az alsósok számára, a Mária-kongregáció pedig a felsősöket gyűjtötte egybe. Ünnepek alkalmával színdarabokat, akadémiákat rendeztek, de az intézet módot nyújtott a fiúknak a zenei képzésre is.
A szaléziak több évig tartó, rendszeres, előkészítő munkája után lassan mind többen és többen kerestek szórakozást az oratóriumban, ahol nagy álalakításokkal igyekeznek tágas otthont, szép színháztermet és más szórakozási és lelki felüdülést nyújtó helyet készíteni a szomjas és lelkiséget, igazi vidámságot kereső ifjúságnak. Nyáron sok vidám látogatója volt az oratóriumnak. Játékdélutánok, mókás versenyek, keskenyfilmes mozi-előadások vonzották az ifjúságot. A termek nagyobbodásával megnövekednek a terjeszkedési lehetőségek is és így az oratórium szép jövőnek nézett elébe. Sajnos 1948-ban ezt a kollégiumot is bezáratja a hatalom, az itt maradt szaléziak 1950-ben szétszóródnak.
A szalézi rendnek visszaadott épületben 1992-ben a Göndöcs Benedek Szakképző Iskola kezdte meg működését nyolc - főleg kézműves és kertészeti – szakma oktatásával.
Mosonmagyaróvár
1934-ben a szlovák és az osztrák határtól közrefogott kisvárosban, Mosonmagyaróváron a szaléziak örökös használatba vesznek egy kollégium-árvaházat. Az épülethez nagy látogatottságú templom is tartozott. A magyaróvári I. Ferenc József fiúárvaház ugyanis múlt év novemberében anyagi nehézségek miatt hivatalosan megszűnt. Az árvaház gondnoksága akkor Pintér Gyula prépost, esperes plébános úrra hárult, akinek ötlete nyomán a megyéspüspök sajátkezű levélben kereste meg az egyetemes főnököt és kérte meg az ügy kedvező irányítására. A megállapodások sikerültek, s a szaléziak internátust nyitottak Magyaróváron a tanuló ifjúság számára. Mire Don Bosco fiai az intézetbe értek, a város már ajándékozott egy szekér fát, a főhercegi uradalom egy zsák lisztet, a szomszéd község lakói pedig közadakozásból összeszedtek egy szekérre való adományt: burgonyát, lisztet, zsírt, tojást A szükséges átalakítási munkálatok után beköltözhettek a fiúárvaház lakói, s szerény ellenszolgáltatás fejében elhelyezést nyertek a reálgimnázium növendékei is. A mosonmagyaróvári Szent László Szalézi Intézet 1934. augusztus 21-én nyílt meg. Az ötven bentlakó fiú között akkor tíz-tizenöt árva is volt. Mindnyájan lakást, ellátást, korrepetálást kaptak az otthonban, de kijártak a város elemi iskoláiba és a helyi piarista gimnázium első négy osztályába.
A Jugoszlávia és Magyarország közötti feszültség súlyosbodásával ennek a háznak és a budapestieknek is igen sok vajdasági menekültet kellett befogadnia.
Az intézetben egy-két kispap és testvér mellett mindig volt három-négy pap is. Mind jó zenészek voltak, és a miséken több szólamban éneklő fiúk szereplése vonzott a környékbeli híveket a hely szűkössége ellenére is, amin csak a három-négy egymás utáni mise segített valamit. A szaléziak álma kezdettől fogva egy nagyobb, megfelelő istentiszteleti hely volt, megépítéséhez hamar megindult a gyűjtés. Segített e a templomépítés ügyét, hogy a város – bizalma jeléül – örökös használati joggal a szaléziaknak adományozta az egykori hercegi birtok épületét és kertjét. Már folyt a második világháború, amikor a hívek áldozatkészségéből 1940-ben a szaléziak megépíthették az új kápolnát. Építtetője P. Bali János szalézi fiúinternátusi igazgató, építője – az egyik akkori szalézi kispap édesapja – Fias István mosoni építőmester. Területe 190 m2, titulusa: Szűz Mária, a Keresztények Segítsége. A színes oltárkép a Don Bosco által Torinóban építtetett Segítő Szűz-bazilika oltárképének főalakja: a Szűzanya, bal karján a Kisjézussal, jobbjában pedig jogarral. Az új kápolna megépítése után a régi kis kápolna gyóntatószoba lett. Nagy, kétszárnyas csapóajtó kötötte össze az új kápolnával 1982-ig, az épületnek iskolává átépítéséig. A kertben lourdes-i barlangot építettek
1950-ben államosították az intézetet, kivéve a kápolnát és tartozékait (sekrestye, gyóntatószoba). 1950 nyarára pedig – a szerzetesrendek működésének felfüggesztése miatt – a szalézi kápolnát a magyaróvári káplánok látták el. Már decemberben azonban – az internálásból szabadulva – P. Fekete újra szolgálatra jelentkezett a plébánián, a kisegítő segédlelkész és kántor Mészáros Béla szalézi atya lett . A kommunista állam akkor, 1951 őszén döntött e el, hogy a szerzetesek közül kik maradhatnak továbbra is papi szolgálatban. Fekete atyának mennie kellett , Mészáros Béla maradhatott. Így 1951-ben Mészáros Béla atya átvette a mosonmagyaróvári szalézi kápolna vezetését, ő lett a szalézi kápolna kinevezett új templomigazgatója.
Élete nem volt könnyű. Állandóan küzdenie kellett, hogy megmaradjon a szalézi kápolna. A hatóság mindent megtett, hogy lehetetlenné tegye az életét, Béla atya azonban nem adta fel, és sikerült neki a kápolnát megmenteni. Hívei nagyon szerették és mindig a segítségére siettek, de azok is, akik talán távol voltak Istentől.
Az atya különösen kitűnt ügyességével a televízió szerelés terén. Az egész város lakossága hozzá fordult, hogy a készülékeiket alkalmassá tegye a nyugati adások fogadására. Így lett ismert Mosonmagyaróváron: ő lett a „televíziók doktora” és ezzel is közelebb került az emberekhez. Mindenki szerette, tisztelt és megbecsülte, így érthető volt, hogy 2002-ben a város vezetősége Pro Urbe Mosonmagyaróvár kitüntetést adományozott neki.
1982 őszén megkezdődött a „hercegi lak” bontása átépítés miatt , így a papi lakás is megszűnt. 1991-től a kápolna ismét a szaléziakhoz tartozott, Mészáros Béla templomigazgató egészen 2006-ban bekövetkezett haláláig szolgált itt.
A mosonmagyaróvári szalézi kápolna végleges bezárásakor az oltár és az oltárkép a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskolába, az iskola kápolnájába került, ahol 2020. április 30-án mutattak be először hivatalosan szentmisét.
Mezőnyárád
A noviciátus 1936-ban az Észak-Magyarországon található Mezőnyárádra – a parkot és gyümölcsöst is magában foglaló terület a Majthényi család adománya volt. A 12. intézetet Majthényi Ádám földbirtokos, császári és királyi kamarás özvegye, Fáy Adrienne asszony 1918-ban spanyolnátha-járvány áldozatául esett László fia emlékére önálló plébániát és iskolát alapított Mezőnyárádon. Ezen kívül végrendeletileg egy új templom építéséről is gondoskodott, lakóházát pedig több mint 11 katasztrális hold belsőséggel a magyar szalézi rendtartományra hagyományozta. Így gondolta megvalósítani szíve vágyát, hogy a díszkertben levő családi sírbolt állandóan szerzetesek gondozásában maradjon. Ily módon lett a Majthényi kúria a nagyszívű édesanyának 1925-ben bekövetkezett halála után 12 esztendőre a magyar szalézi novíciusok fellegvára. A novíciusok összlétszáma ebben az időszakban évente átlagosan tizenöt fő. A házhoz tartozott egy rendkívül nagy látogatottságnak örvendő kápolna és egy vasárnapi oratórium is, ahol a szaléziak valóságos csodát vittek véghez, az egész környéken felébresztették a hitet.
A mezőnyárádi Szalézi Szent Ferenc Ház 1937 és 1950 között volt a szalézi rend novíciusháza, ahol a növendékek filozófiai tanulmányaikat végezték. Csendes, komoly munka folyt itt, felkészülés a szalézi életre. A munkanapokat ünnepek tették változatossá, széppé, boldogabbá. A szalézi atyák a plébániát is ellátták. A Segítő Szűz Mária plébániatemplom búcsúját nagy ünnepélyességgel tartották meg, ahová a környékbeli községek hívői is eljöttek Szűz Máriát dicsérni. Augusztusban volt a novíciusok fogadalomtétele, ugyanakkor az új novíciusok, tele lelkesedéssel, komoly elszántsággal kezdték meg az újoncévet. Mindenszentek ünnepén volt a novíciusok beöltöztetése, akiket nagy boldogsággal töltött el, hogy magukra ölthették az egyszerű, fekete reverendát, Krisztus katonáinak egyenruháját. Vállalták a krisztusi életet alázatosságban, tiszta lélekkel, telve a fiatalok megmentéséért lángoló szeretettel és buzgósággal.
Az egykori noviciátus épületében működő mezőnyárádi iskola 2016-ban egyházi fenntartásba került és felvette Boldog Sándor István nevét.
Borsodnádasd
A háború közeledtével felgyorsult a hadiipar terjeszkedése. 1939-ben Borsodnádasdon nyílt egy kohászati létesítmény, ami 1700 embernek adott munkát. A szaléziak azonnal megnyitották művüket a munkások családjainak otthont adó faluban. A mű plébániából, oratóriumból, iskolai hitoktatásból és az igen aktív munkáskörök animációjából állt. A Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Rt. vezetősége bőkezűen támogatta a lemezgyáriak tervét: egy templom felépítését. A templom 1934-ben az ipartelep 70. évfordulójára készült el Wälder Gyula tervei alapján, az országban egyedül álló paraszt barokk belsővel a Jézus Szíve templom. Építője Szontágh Pál építészmérnök. A templom építését a telep lakói pénzadományokkal és munkájukkal is támogatták. A következő évben Lemezgyár önálló egyházközséggé alakult. Hívei újabb önmegadózással, rendházzal kapcsolatos kultúrház építését határozták el. A társulat segítségével ez a terv is megvalósult: 1938-1940 között épült fel a plébániaház, mely kultúrházi funkciókat is ellátott. Miután meghiúsult a ferencesek meghívása a plébániára, 1939 novemberében Ferjentsik Sándorné, az új gyárigazgató felesége javaslatára a szaléziakat kérték fel a szolgálatra. Egy helybéli visszaemlékezése szerint a szalézi elöljáró válaszának lényege egy mondatba tömöríthető: „Csak annyi helyet adjatok, ahol a keresztet le tudjuk szúrni!”.
A szalézi tartományfőnök Ádám László atyát küldte Borsodnádasdra, aki három évig tevékenykedett a gyártelepen, de e rövid idő alatt is életreszóló kapcsolatokat épített ki a helyiekkel, s az ő és szalézi társai tevékenysége a hitéleten kívül a borsodnádasdi társadalmi, kulturális élet területén is sikeres és gyümölcsöző volt. Megalakult a Szívgárda, a ministránsok csoportja, a KIOE, a Leányegylet, a Credo egyesület. Számos színdarabot mutattak be és színvonalas előadásokkal gazdagították a helyi kulturális életet.
A szerzetesrendek működésének betiltása után a rendház épületét különböző célokra (iroda, pártmozgalom, könyvtár, ifjúsági klub, tornaterem) vették igénybe. Emellett nyugalmazott szalézi atyák is laktak itt. A település legújabb szalézi kapcsolódási pontja, a helyi illetőségű Vitális Gábor atya, akit 2008-ban szenteltek pappá.
Háborús évek
1941 nyarán Magyarország hadba lépett a Berlin-Róma tengely oldalán. A tanárok és az idősebb növendékek közül sok szerzetesnek be kellett vonulnia. Egyre nagyobb számban érkeztek a menekültek akik a szovjet, illetve az ország nyugati részét sujtó német megszállás elől menekültek. Papok is érkeztek velük; elsősorban velük és a menekült gyerekekkel foglalkoztak a szaléziak, amikor befogadják őket házaikba és megpróbálnak segíteni azoknak, akik Olaszországba szeretnének kijutni. A háborús helyzet fokozódásával egyre nehezebbé vált a nevelési intézmények működtetése. A szalézi kispapok és testvérek jó része katona, hatan Oroszországban vannak. Erősen érezték a kispapok hiányát is.
A magyar egyháznak az üldözött zsidók érdekében kifejtett tevékenységei közé sorolhatjuk a szaléziak zsidómentő tevékenységeit is. Csak töredékét ismerjük annak a merész és széles körű akciónak, ami a szalézi házakban folyt. A zsidó gyerekeket a bennlakó növendékek közé rejtették, segítették őket a lakhelyváltásban, amikor előre értesültek a veszélyről. Az izraeli állam hivatalosan is kifejezte háláját ezért a tevékenységért. A szaléziaknak is üldöztetést kellett szenvedniük, a tartományfőnököt bebörtönözték, néhány szerzetestt megkínoztak, ami komoly kárt tett az egészségükben.
Pestszentlőrinc
Még a világháború előtti tízes években „kötött ki“ néhány család az itteni homoktengeren a Szemere-birtok egy részének parcellázása alkalmával. A telep lakóinak kezdettől fogva az volt a vágya, hogy templomuk legyen. Szorgalmasan gyűjtötték a hol értékes, hol elértéktelenedő pénzt és az 1938-ik kettős szentév végre sikerrel koronázta fáradozásaikat: a város ajándékozta 1200 négyszögöles telken fölépült a nemesen egyszerű, világos, tágas, kb. 1000 személyt befogadó Szent István-emléktemplom.
A templom és a most már kb. 7000 lelket számláló telep lelki gondozására a szaléziakat hívták meg, akik 1938 szeptemberében telepedtek le. Ettől kezdve egészen 1950 őszéig állandóan 3–4 szalézi végezte a pasztorációs munkát. A szaléziak lelkesen álltak munkába és hamarosan fellendül a lelkiélet és a kulturális tevékenység (havonta műsoros összejövetelek, ünnepélyek), felhasználnak minden alkalmas eszközt és mozgósítják a legszélesebb társadalmi rétegeket. Csakhamar látogatottak lettek a szentmisék, megszaporodott a gyónók száma, a havonkénti áldozások pedig ezer fölé emelkedtek. Megalakították a Szalézi Munkatársak egyesületét, az ifjúság különböző csoportjai számára ifjúsági köröket alakítottak. Átvették a helyi népművelő és szórakoztató előadások rendezését. Az előadások állandóan nagy tömeget vonzottak. A templom mellett megnyílt az azonnal nagy látogatottságnak örvendő oratórium. Mint hitoktatók működtek a városi tanonciskolákban, a polgári és a kereskedelmi fiúiskolában és a női szaktanfolyamon. Komoly előkészületek folytak egy intézet létesítésére, de ezt a háború meghiúsította. A háború után hamar helyreállt a normális élet és az atyák ismét megszervezték a férfi, női és ifjúsági egyesületeket, oratóriumot a gyerekeknek. 1946-ben a lelkészséget plébániai rangra emelték; 1943 és 1946 között a fővárostól kapott telken nagy áldozatok árán a hívek segítségével felépítették a Don Bosco Közösségi Házat, amely akkori küldetését csak rövid ideig tölthette be, hiszen a diktatúra már 1949-ben elvette az épületet az egyháztól.
A virágzó szalézi életnek a „fordulat éve” vetett véget.
A korábbi, igen sikeres pasztorációs munka emléke az emberek lelkében ötven évig éltette a reményt, hogy vissza fognak térni a szaléziak, és amikor idős korukban ezt megérték, visszahozták azokat a féltve őrzött értékeket, amelyeket a szeretett szerzetesek számára rejtegettek. Előkerültek a bútorok, evőeszközök, templomi felszerelések, minden, ami kellett. A régi szalézi munkatársak nagy szeretettel fogadták 1989-ben a visszatérő szerzeteseket, amikor Marosi Izidor püspök ismét a szaléziakra bízta Szemeretelep ellátását.
1992-ben visszakapták az államosított kultúrházat, melynek működtetésére lelkes csoport alakult. 2001-ben megvalósították a templom és a plébánia külső felújítását, majd a kultúrház kerítésének négyszáz méteres szakaszára került sor.
Sajnos 2005. augusztus 1-től a szalézi rend paphiány miatt nem tudta tovább ellátni a plébánia vezetését, így a templom ismét az egyházmegye irányítása alá került.
Megszállás
1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot. Végrehajtották a zsidótörvények rendelkezéseit és deportálták a zsidókat az országból. A magyar egyháznak az üldözött zsidók érdekében kifejtett tevékenységei közé illeszkedik be Don Bosco fiainak akciója is. A szaléziak tartományfőnöki sugalmazásra sok zsidó gyermek életét megmentették Csak töredékét ismerjük annak a merész és széles körű tevékenységnek, ami a szalézi házakban folyt. A zsidó gyerekeket a bennlakó növendékek közé rejtették, segítették őket a lakhelyváltásban, amikor előre értesültek a veszélyről. Emiatt a szaléziaknak is üldöztetést kellett szenvedniük, a tartományfőnököt bebörtönözték, néhány szerzetestt megkínoztak, ami komoly kárt tett az egészségükben.
1944 októberében a közösségben maradt novíciusokat és kispapokat hazaküldték a családjukhoz. A gyulai, balassagyarmati, újpesti, mezőnyárádi, nyergesújfalui és a pestszentlőrinci házakba kórházakat telepítettek, majd előbb a németek, később az oroszok teljesen kiürítették őket.
Tanakajd
A Szombathely melletti tanakajdi Ambrózy-kastélyt 1942-ben a Szalézi Szent Ferenc Társaság örökölte. 1945-ben vett ék át, 1947 vége felé a novíciusok csoportját a túlélés érdekében Tanakajdra (Szombathely mellett) kellett költöztetni, egy, a szaléziakra bízott plébánia mellett álló, jellegzetes vidéki úrilakba. A novíciusok egészen az 1950-es feloszlatásig ezen a helyen maradtak.
Ambrózy Teréz hagyatékát csak halála után három évvel, a háború elmúltával tudta a szalézi rend fokozatosan igénybe venni. 1945 októberének elején még csak egyetlen szalézi szerzetes atya költözött be a kastélyba egy-két helység kitisztítása és lakhatóvá tétele után. Feladata elsősorban az épület sürgős tulajdonba vétele volt, mivel a „felszabadító” szovjet katonák szeptember eleji kivonulásukkor többek között az épület összes ablakát és ajtaját elvitt ék. További fontos feladata volt előkészíteni a hosszú évekig a Borsod megyei Mezőnyárádon működő noviciátus átköltöztetését és helyi üzemeltetésének megszervezését.
Szeretetteljes személyiségével és szolgálatával Harangozó atya rövid időn belül meg tudta nyerni a falu lakosságát a szalézi ügynek. Egy év múlva valósulhatott meg a háborúban erősen megviselt épület funkciójának megfelelő újjáépítése, újoncházzá alakítása. Az építkezést ugyanaz a Brenner János mérnök vezette, aki a szombathelyi rendház építését is. Végül 1948-ban történt meg a novíciusok áttelepítése. Tizennyolc fiatal újonc érkezett a novíciusmesterrel. A tanakajdi „szalézi betelepülés” – nem utolsó sorban a ház egykori úrnőjének lelkületéhez illeszkedve – szerénynek és csöndesnek volt tervezve, ám a falu meglepetésképpen szép, díszkapus örömünnepéllyé tette.
A kommunizmus sötét fellegei 1950 júliusában érték el a tanakajdi közösséget; ezzel derékba tört és megszűnt az amúgy is rövid ideig tartó, folyamatos szalézi közösségi jelenlét. Ma a Vas Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás működik benne. Parkja természetvédelmi terület számos növényritkasággal.
Források: P. Novák János SDB - A magyar szaléziánum krónikája dióhéjban (kézirat)
Szaléziak Magyarországon, Don Bosco Kiadó, 2013
Korabeli Szalézi Értesítők
Szaléziak.HU
