Főoldal / Szalézi világ / Mit tennénk a fiatalok nélkül? - A rendfőnök júniusi üzenete
Mit tennénk a fiatalok nélkül? - A rendfőnök júniusi üzenete
2020-06-15 Hétfő | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
A fiatalok azt mondták nekünk, hogy igazán szeretnek bennünket, mint nevelőket, barátokat, testvéreket és szülőket, mert „nekünk, mai fiataloknak nagyon hiányzik az apai gondoskodás. És mindenekelőtt a lelki és személyes növekedés útján akarunk járni, és ezt az utat veletek, szaléziakkal akarjuk megtenni.”
Talán furcsának találjátok ezt a kérdést, kedves barátaim.
Életemben számos felnőttel találkoztam, akiknél a fiatalok csak a személyek azon csoportját jelentik, akikkel óvatosan kell bánni, mindenre készen kell állni, mert „soha nem tudhatjuk, mire képesek.”
Higgyétek el, hogy ez gyakoribb, mint gondolnátok: bizonytalanságból fakad, félelemből, mert a mentalitás nagyon különbözik.
Mindig azt mondtam magamnak, és megismételtem a nemrégiben megtartott 28. Egyetemes Káptalan után, amelyet Torino-Valdoccóban tartottunk, ugyanazon a helyen, ahol Don Bosco atyánk a fiúkkal élt, hogy a fiatalok az életünk értelme, ők azok, akik jobbá tesznek, kitágítják a szívünket, nagylelkűbbé tesznek minket, és arra késztetnek, hogy reménnyel és mosolyogva tekintsünk az életre, ahogy ezt Don Bosco tette az ő „csibészeivel”.
Én valóban hiszek ebben. Ha egy szalézi nevelő, szerzetes vagy világi szakember nem érzi ezt a tapasztalatot, akkor egyszerűen ő olyasvalaki, aki tisztességes oktató munkával keresi a kenyerét, de nem éli igazi szenvedéllyel a „nevelés művészetét”.
Az Egyetemes Káptalanon négy kontinens 16 fiatalja vett részt, 25 és 30 év közötti fiatal felnőttek, akik azonnal felvették a kapcsolatot egymással és velünk. Érdemes emlékezni arra, amit mondtak, és amit kérdeztünk tőlünk: „Sikerült elérni, hogy együtt dobbanjon a szívünk. Lehetőséget kaptunk, hogy kapcsolatba lépjünk veletek, szalézi akkal, akiket magunk mellett akarunk tudni. Mindezt a ti szalézi stílusotokban tettétek. Maradjatok velünk, szorosan mellettünk, lehetővé téve számunkra, hogy mi lehessünk a főszereplők.”
Ők és mi sok dolgot megértettünk. Az egyik nagyon érdekes: a fiatalok azt mondták nekünk, hogy nehezen értik meg egymást, nemcsak a nyelvek sokfélesége miatt (mert nem mindenki tudott angolul), hanem, mert kissé nehéz megérteni a fogalmakat, a mentalitást, a szokásokat, értékeket ... És mind fiatalok voltak, korban nagyon közel egymáshoz! Nem volt generációs különbség.
Erről beszélgetve azt mondtam nekik, hogy megértem őket, és arra kértem, hogy próbálják ők is megérteni a szaléziakat, akiket ismernek, amikor ugyanabban a közösségben különböző korú, nemzetiségű és mentalitású emberek vannak. Azt mondták, hogy soha nem gondoltak erre így, de most már a saját bőrükön tapasztalták a problémát.
Egyetértettünk abban, hogy a közösséget és a közös projekteket nem a vonzalom és a szimpátia alapján, hanem ugyanazon ideálok és hasonló értékek útján érjük el. A többi az erőfeszítés és a hit eredménye.
Ugyanezek a fiatalok (fiúk és lányok) hangot adtak érzéseiknek, amelyektől elakadt a szavunk. Elképzelhettük volna őket, de amikor élőben hallottuk őket azon a nagy találkozón, lenyűgöző hatásuk volt.
A fiatalok azt mondták, hogy szeretnek minket, szeretnek mint nevelőket, mint barátokat, testvéreket és szülőket, „mert – tették hozzá – nekünk, mai fiataloknak nagyon hiányzik az apai gondoskodás”. És arra kértek, hogy legyünk társaik az úton. Azt mondták, hogy nem kell, hogy elmondjuk nekik, mit csináljanak és mit ne. Nem akarják, hogy megkönnyítsük a dolgukat. Ne mondjuk el nekik, hogyan kell gondolkodniuk és miként kell élniük. De álljunk mellettük, még akkor is, ha tévednek. Megkértek minket, hogy kísérjük el őket életük útján és maradjunk a közelükben még a nagy döntések szakaszában is.
„A szívünk a kezetekben van. Vigyázzatok erre az értékes kincsre! Kérjük, hogy ne felejtsetek el minket, és továbbra is hallgassatok meg bennünket!”- írták üzenetükben.
Könnyes szemmel hallgattam őket, hogy szükségük van ránk, hogy megmutassuk nekik, hogy Isten szereti őket, hogy létezik egy Isten, aki maga a Szeretet és feltétel nélkül szeret. Hogy szükség van valakire, akinek ezt újra és újra el kell mondania a világ minden fiataljának.
Szótlanok maradtunk. A fiatalok ismét evangelizáltak minket.
Az egyik elődöm, Juan Edmundo Vecchi rendfőnök egykor azt mondta, hogy „a fiatalok azok, akik megmentenek minket”. Ez így van. Megmentenek minket az élet rutinjától, az erőfeszítésektől, amelyek nem múlnak el az alvás órái után. Megmentenek minket a kényelmes biztonságtól, a remény és hit nélküli élettől. Röviden: meg mentenek minket a közép szerű ségtől.
Kedves fiatalok! Mi, a mai világ szalézi szerzetesei azt mondjuk nektek, hogy szeretünk benneteket, hogy értetek élünk és hogy, mint ahogy ez Don Bosco esetében igaz volt: „Értetek tanulok, értetek dolgozom, értetek élek, az életemet is kész vagyok odaadni értetek.”
Nagy boldogságot kívánok nektek az Úrban!
Don Ángel Fernández Artime
rendfőnök
Szaléziak.HU
