Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Mongólia – A szalézi misszió áldás a környékre

Mongólia – A szalézi misszió áldás a környékre

Mongólia – A szalézi misszió áldás a környékre

2021-04-23 Péntek   |   #Szalézi világ

misszió  • Ázsia  •

A szaléziak 2016-ban vették át Shuwuu missziójának lelkipásztori gondozását, nem messze Mongólia fővárosától, Ulan Batortól. „Amikor először odaértünk, mindössze négy ger (hagyományos mongol kerek ház) állt rendelkezésünkre. Igen, szilárd infrastruktúra nélkül nehéz volt megkezdeni az apostoli tevékenységeket. Kápolnaként két összekapcsolt gert használtunk, egy kis ger volt a plébánia irodája, a másik pedig a konyha”- mondja a timori Mario Frans Gaspar dos Santos szalézi atya, aki tavaly óta szolgál Shuwuuban.

A szaléziak munkához láttak: felújítottak egy kétszintes épületet, ahol kápolnát, fedett játéktermet, könyvtárat, az emberek számára elérhető zuhanyzót és még egy számítógéptermet is kialakítottak.

Valójában, amivel a szalézi misszionáriusok gyorsan szembesültek, hogy Mongóliában az épület két alapvető eleme a fűtés és a víz. „Mivel kutunk van, könnyű volt a vizet bevezetni az épületbe. De a struktúrák és a plébánia megfelelő működéséhez fűtésre is szükségünk van. Így csatlakoztattuk az elektromos fűtést is”- folytatja a szalézi. Természetesen, figyelembe véve a Shuwuu-ban elért hőmérsékleteket, a számla nagyon magas: havonta körülbelül 2000 dollár, télen.

A szaléziak megpróbálták korlátozni a költségeket az oktatási és lelkipásztori célokra fordított pénz felhasználására, és felvették a kapcsolatot egy hongkongi jótevővel, aki hajlandó volt adományozni egy napelemes rendszert, aminek teljes telepítése és üzembe helyezése már tavaly sorra kellett volna hogy kerüljön, de a COVID19 miatt a projektet elhalasztották. Viszont miután a teljesen működőképes lesz, a napenergia-rendszer lehetővé teszi majd a kétszintes épület és a tavaly ősszel felavatott új templom fűtését is.

De nem ez a szalézi közösség egyetlen ökológiai projektje Shuwuuban. Úgy döntöttek, hogy évente 50 fát ültetnek. „Mongóliában nem könnyű fákat ültetni. Szükségünk van egy jó öntözőrendszerre, amelyet három éve indítottunk el, hogy a fák fennmaradjanak. Plébániánk fiataljai ültették a fákat, és az egész közösség elkötelezett amellett, hogy új fákat telepítsünk minden évben ”- mondta dos Santos atya.

Ebben a szárazföldi országában a vízhiány és a romló vízminőség is fenyegető veszélyt jelent az emberek egészségére és életmódjára. A lakosság csaknem egyharmada olyan távoli területeken él, ahol nincs alapvető infrastruktúra, és ezeknek a lakosoknak nagy távolságokat kell megtenniük a víz összegyűjtése érdekében, gyakran a nem védett tavakból és patakokból, amelyeket szezonális árvizek, valamint emberi és állati hulladék szennyeznek. A mongóliai szaléziak arra is figyelnek, hogy tiszta vizet juttassanak azokba a közösségekbe, ahol szolgálnak - ez a cél még sürgetőbbé válik a COVID19 járvány közepette, amikor a gyakori kézmosás kritikus fontosságú. Shuwuuban biztonságos, tiszta, hozzáférhető vízforrást élveznek közvetlenül a saját kertjükben mintegy háromszáz itt élő családdal együtt, de Mongólia más, távoli közösségei nem ilyen szerencsések.

„Reméljük - mondja Andrew Le Phuong testvér, az ulánbaatari szalézi tervezési és fejlesztési iroda igazgatója -, hogy tiszta vízzel kapcsolatos szolgáltatásaink ... ismertebbé válnak, és egyre több nagylelkű embert vonzanak szerte a világon, hogy hozzájáruljanak küldetésünkhöz.”

 

ANS-Ulan Bator/salesianmissions.org/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Kelet-Timor - Az árvízkárosultak a szaléziaknál találtak menedékre

Kelet-Timor - Az árvízkárosultak a szaléziaknál találtak menedékre

#Szalézi világ 2021-04-16, Péntek

Az özönvízszerű esőzések által okozott heves áradás megbénította a kelet-timori főváros, Dili körüli területeket, valamint Kelet-Indonézia néhány..

CaglieroLIFE: tisztelet

CaglieroLIFE: tisztelet

#Szalézi világ 2021-04-10, Szombat

Folytatódnak a „CaglieroLIFE” című sorozat videói, amelyeket a Szalézi Társaság Missziós Dikasztériumának tagjai terveztek és hoztak létre.

Angola – Szalézi missziós önkéntesség: fedezd fel önmagad

Angola – Szalézi missziós önkéntesség: fedezd fel önmagad

#Szalézi világ 2021-04-08, Csütörtök

A portugáliai Jorge Fernandes szenvedélyesen szereti az új kihívásokat és kalandokat. Számítástechnikát és projektmenedzsmentet tanult. Miután három évig..

Mianmar - A szolidaritás és az ima Mianmarért folytatódik

Mianmar - A szolidaritás és az ima Mianmarért folytatódik

#Szalézi világ 2021-04-08, Csütörtök

A március 27-én, szombaton Mianmarban kitört erőszakos összecsapások után, amelyek során civilek, diákok, sőt gyermekek is életüket vesztették, a szaléziak..

Olaszország - Missioni Don Bosco – 30 év alatt több mint egymillió jótevő

Olaszország - Missioni Don Bosco – 30 év alatt több mint egymillió jótevő

#Szalézi világ 2021-03-30, Kedd

A "Missioni Don Bosco", a torinói szalézi missziós iroda idén ünnepli fennálásának 30. évét. A La Stampa olasz lap munkatársa Giampietro Pettenon szalézi..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális oktatás • díj • Don Bosco • Don Bosco Kiadó • Don Bosco Nővérek • ...
Összes címke
< Kongói DK – 1732 mosolygó arcSzalézi szavak - Húsvét 4. vasárnapja - Életét adja juhaiért >