Kísértésbe vihet-e minket Isten? 2017. december 6-án Szentatyánk, Ferenc pápa következőképpen válaszolt a kérdésre: „Isten nem visz minket kísértésbe, és a Miatyánk eme kérésének az az értelme, hogy bármilyen próbatétel elé kerülünk is, bármilyen megpróbáltatás ér, bármilyen kísértés környékez is meg bennünket, ne hagyj el minket, légy velünk, fogd a kezünket, légy segítségünkre, ne hagyd, hogy elbukjunk, segíts, hogy helytálljunk.”
Eunan McDonnell, ír szalézi tartományfőnök atya úgy véli, hogy az ember akkor szenved kísértést, amikor a történetének csak az egyik oldalra figyel, és figyelmen kívül hagyja a másik oldalát. Például Ádám és Éva a kígyó szavaira figyeltek, és nem voltak hajlandók Istent hallgatni. Eunan atya szerint az ember hajlamos kísértésbe esni, amikor válsághelyzetben van, vagy kényelem után vágyódik, vagy magyarázkodik: mi lenne, ha kipróbálnám, megcsinálnám stb. Éva kételkedett Isten jóságában, és nem gondolt tette következményeire. Tehát a kísértés mindig jónak tűnik, de valójában nem jó. A kígyó örömöt ígért Évának, de olyan ravasz volt, hogy nem említette neki, milyen fájdalmat fog majd szenvedni.
Érdemes tudomásul venni, hogy kísértések különböző módokon érik el az embert: státusz, birtoklásvágy, harag, hatalomvágy, szexuális vágy, drog, alkohol, tekintély, hírnév, pletyka, pénz, irigység stb. Olyannyira szexualizált a társadalom, hogy a mai ember könnyen beengedi a nemi erőszak kultúráját életébe a médián keresztül, közben meglepődik a botrányokon. Tehát a Miatyánk imádság mindig is időszerű: ne vigy minket kísértésbe.
Szent Ágoston így imádkozott: „Uram, tégy engem tisztává, bűn nélkül, még ma, most”. Senki sincsen a világon, aki nem szenvedett kísértést, bűnbeesést. Ezért szűkségünk van a Megmentőre, Jézusra, Aki megszabadít bennünket a bűntől és a kísértésektől, mert Ő legyőzte a kísértést. Tehát nem elég, hogy Jézusról beszélünk, hanem Jézussal kell beszélnünk az imádságban.
Érdemes elgondolkozni az imádság során: „Mi az a terület, ahol gyakran kísértésbe esek?” Vigyük ezt Isten szent színe elé úgy, mint Dávid király: „Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül te ellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben!" (Zsolt 51.)
Isten mindig közeledik felénk és szeretetébe vonzza az emberiséget. Csak az ember az, aki távolságot tart Istentől a bűnei által. Izajás próféta így írja: „Nem! Nem rövid az Úr keze: meg tudna szabadítani, s a füle sem süket a hallásra. Nem, hanem a ti gonoszságaitok ütöttek szakadékot köztetek és Istenetek között. Bűneitek fedik el arcát előletek, hogy ne hallgasson meg benneteket.” (Iz 59, 1-2) Csak Jézus Krisztus segítségével tudunk megszabadulni a bűntől: „Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket. (2 Kor 1, 10)
Isten igazságossága nem büntető, hanem gyógyító és erősítő. Isten az irgalmasságával felel az emberek bűneire. „Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból. (Lk 1, 78) Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. (Jn 3, 17) Szent Iréneusz így magyarázza az Isten irgalmasságát: az Atya, mint két kezével, a Fiúval és a Szentlélek által magához vonzza az emberiséget.
Hiszek-e abban, hogy Isten mindig szeret, még akkor is, amikor vétkezem?
Isten szeretete rendíthetetlen, szilárd, változatlan, folytonos. Az nem igaz, hogy Isten nem szeret. Például a tékozló fiú azt mondta az apjának, hogy ne nevezze fiának, az apja viszont futott eléje, amikor messziről látta, megesett rajta a szíve. Tehát a fia méltóságát nem vonta meg tőle az apja, még akkor sem, amikor ellene vétkezett. Hinnünk kell Isten irgalmas szeretetében. „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled! Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged. Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz." (Zsolt 103.)
Isten annyira lesz irgalmas hozzánk, amennyire súlyosak a bűneink. Isten ereje nem a hatalmában, sem az irányításában rejlik, hanem irgalmasságában, vagyis abban, hogy képes megbocsátani a bűnösöknek. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23, 34) Csak a kereszténységben van az, hogy az Isten sebezhetőként (kisdedként), és megsebzettként (kereszten) mutatkozik meg. A szentgyónásban lelki feltámadásban részesül a gyónó és új emberré, új teremtménnyé válik. Hiszen Isten az, aki létrehoz valamit a semmiből, és amit létrehozott, azt meg is semmisítheti. Így a szentgyónásban Isten megsemmisíti a bűnt, és létrehoz a gyónóból egy új embert, új teremtményt.
Szalézi szent Ferenc azt állítja, hogy a szentgyónásban több erényt gyakorlunk, mint máshol. Például az alázatosság erényét gyakoroljuk, mert egy gőgös ember nem hajlandó beszélni gyengeségéről és bűneiről. A szentgyónásban a reménység erényét is gyakoroljuk, mert a bűnbánati imával és a feloldozással az Isten irgalmasságában és jóságában bízunk. Szalézi szent Ferenc azt is hangsúlyozza, hogy ha elesünk (bűnbeesünk), legyen bátorságunk azonnal felállni és elindulni a megújulás felé. Sokszor akkor esünk a bűn kísértésébe, amikor egyedül vagyunk. Szükségünk van a testvéri közösségre, hogy megelőzzük a kísértést. Szalézi szent Ferenc szerint Isten inkább ige, mint főnév, mert Isten mindig ad, nem tart magának semmit, odaad mindent. Tehát mit vár el tőlünk? Nyitott szívet, hogy fogadjuk azt, amit Ő szeretne adni nekünk. A hivatás az, hogy engedjük, hogy Isten szeressen bennünket!
P. De Rossi Raja SDB/Szaléziak.HU
