Főoldal / Szalézi világ / Nicaragua – Közép-Amerika első szalézi szerzetese
Nicaragua – Közép-Amerika első szalézi szerzetese
2017-07-25 Kedd | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Narciso Sequeira Arellano (1851-1923) a nicaraguai Granadából, volt az első szalézi szerzetes Közép-Amerikában. 1895-ben döntött úgy, hogy belép a Szalézi Társaságba. 44 éves volt ekkor, nőtlen és megszabadult minden vagyonától.
Addig Narciso világias életet élt, vakmerő volt és különc; gáláns hódításoknak szentelte magát Párizsban, és csak az érzéki szerelem érdekelte. Aztán hirtelen csendes lett, a gondolataiba merült. Meghallott egy belső hangot, és elkezdett aggódni a lelke üdvösségéért. Úgy tűnt, megvilágosodott, mintha a megtérés fényét kapta volna.
Spanyolországban, Barcelona közelében, Sant Vicenç dels Hortsban tette le első szerzetesi fogadalmát 1896. október 22-én. Elutasította, hogy pap legyen, mert túl nagy kiváltságnak tartotta a maga számára, ezért úgy döntött, hogy szalézi szerzetes testvér lesz, a legutolsó, a leginkább megvetett. Csak arra törekedett, hogy szolgáljon. Michele Rua, Don Bosco első utóda azt mondta neki Torinóban, a kilenced harmadik napján, amit együtt imádkoztak, hogy az Úr meg fogja világosítani előtte, milyen új életállapotot válasszon: „Mária a Keresztények Segítsége azt akarja, hogy szalézi testvér legyél.”
Attól a pillanattól kezdve, Sequeira Arellano mindig ugyanolyan maradt: engedelmes, nyugodt, segítőkész, érzékeny a lelkiismeretére és szokatlanul felvilágosult jámborságára.
Istennek szentelt élete elején elöljárói könyvtárosnak nevezték ki, de Narciso hamarosan azt kérte, hogy szerényebb szerepet osszanak rá. Ekkor lektori munkát adtak neki a nyomdában, ahol nagyon intenzíven dolgozott. Miután áthelyezték egy sevillai szalézi házba, úgy döntöttek, hogy kapus lesz, és hosszú ideig ő volt az ideális kapus, aki pontosan, az előírásoknak megfelelően látta el feladatát.
Az első nicuaraguai testvér soha nem tért vissza hazájába. Testvére, Fernando meglátogatta Sevillában, és elegendő pénzt hagyott neki, hogy hazautazhasson Nicaraguába, és a családjával töltsön néhány hónapot. Narciso elfogadta a pénzt, de arra használta, hogy segítse a szegényeket.
Narciso Sequeira Arellano testvér harminc évet élt le úgy, hogy szent odaadással szolgálta mindazokat, akik ismerték őt. Vidám volt és udvarias, mindig szerényen öltözött, mindenkit úgy kezelt, mint a felettesét. „Felemelő volt látni, hogy megtett bármilyen feladatot anélkül, hogy valaha is büszkélkedett volna hatalmas kultúrájával és nemesi származásával”- mondta róla Gioacchino Bressan atya 1923. szeptember 28-án, a nicaraguai szalézi halálakor.
„Végső rövid betegsége során - folytatja a megemlékezést Bressan atya – kedves volt és hálás mindenért, és ajkaival gyakran formálta az öröm rövid szavait. Végül kimerült, megfosztva a beszéd képességétől, a legfőbb erőfeszítést tette, hogy száját a feszülethez érintse, és megcsókolja. Élete állandó imádság volt, tisztelgés honfitársait iránt Nicaraguában.”
A szájhagyomány szerint az utolsó kívánsága az volt, hogy temessék el a portásfülke bejáratánál, a fekete padló alá, hogy mindenki rajta taposson.
El Nuevo Diario/ANS – Granada/Szaléziak.HU
