Főoldal / Aktuális / „Otthon azok számára, akiknek nincsen”: Valdocco konyhája és a családias stílus
Ha a kilencéves kori álma felfedi a „miértet” Don Bosco életéről, Valdocco konyhája mesél a „hogyan”-ról. A tizenkilencedik századi Torinóban, amelyet a gyors iparosodás jellemez, és amelyet vidékről tanoncként és munkásként érkezett fiatalok népesítettek be, Don Bosco a szegénység új és gyakran láthatatlan formájával találkozott: fiatalok család nélkül, otthon nélkül, védelem nélkül. Az ünnepi oratórium elindítása után hamar kiderült, hogy már nem elég csak vasárnaponként találkozni velük; volt, akinek még ágya sem volt, amiben aludhatott volna. Don Bosco válasza egyszerű és radikális volt: “Ez a fiú velünk marad.” Így a konyha otthon, égő tűzzel és Margit mama jelenlétével lett az első kollégium.
Életrajzi források elmesélik, hogy ebből a kezdeti gesztusból hogyan formálódott fokozatosan egy igazi bentlakásos iskola fiatal munkásoknak: ágyak közel egymáshoz, közös étkezések, rendezett munkaidő és tanulás, ima és játék. Margit mama nem egyszerűen főzött: anyai határozottsággal meghallgatott, vigasztalt, művelt és korrigált; rendre és tiszteletre tanított, és egyszerű és szilárd hitet közvetített. Ebben a légkörben a fiúk nem úgy érezték magukat, mint akik jótékonyságból részesülnek, hanem mint olyan gyerekek, kiket befogadtak a családba. Itt kezdett kialakulni az oratórium híres meghatározása: „otthon – amely befogad, iskola – ami az életre nevel, plébánia – amely evangelizál, udvar – ahol barátokként vidáman együtt lehetünk.”
Ebben a házban a megelőző módszer konkrét jellemzői szintén világosan jelentek meg. Don Bosco jelen van a fiatalok körében: az udvaron, az ebédlőben és a műhelyekben. Beszél, viccel, megfigyel, megelőzi a kockázatos helyzeteket és beavatkozik, mielőtt a gonosz átveszi az uralmat. A korrekció soha nem hideg vagy távoli, hanem a személyes bizalmi kapcsolat része. Az öröm igazi nevelési kategóriává válik: a játékok, dalok, színház, zene és ünnepségek nem kiegészítők, hanem a nevelési program szerves részét képezik, a Chieriben született Vidámság Társasága élő öröksége.
Emberi szempontból a vállalkozás törékeny, és folyamatosan nehézségeknek van kitéve: adósságok, fizetendő bérleti díjak, gyakran elégtelen élelmiszerek, betegségek és félreértések a szomszédokkal. Don Bosco mindent rábíz a Gondviselésre és a Segítő Szűz Máriára, és szünet nélkül dolgozik fáradhatatlan kreativitással. Jótevőket keres, népszerű könyveket ír, előadásokat szervez és ezerféle módot talál ki a ház támogatására. A bizalma ragályossá válik. A fiúk látják, ahogy fáradtan, de derűsen tér vissza, Isten gondoskodásának új jeleit hordozva, és így megtanulják, hogy az élet nem kizárólag számításon alapul, hanem bizalmon és konkrét szolidaritáson.
A fiatalok közül sokan, miután felnőttek, érezték a vágyat, hogy másokért tegyék azt, amit Don Bosco tett értük. Így születtek meg az első szaléziak, az első közösségek és azok a művek, amelyek az egész világon elterjedtek. A titok azonban továbbra is Valdocco konyhájában rejlik: nyitott ajtó, közös asztal, anyai és apai jelenlét ez lehetővé teszi, hogy azok, akik elutasítottnak érzik magukat, újjászülethessenek. Emiatt még ma is minden szalézi mű arra hivatott, hogy feltegye magának a kérdést, vajon valóban “otthona” a fiataloknak: nem csak egy hatékony szolgáltatás, hanem egy hely, ahol mindenki azt mondhatja, “Itt valaki ismer engem, vár rám és szeret.”
Egy olyan időszakban, amikor a fiatalok szegénységének számos formája magában foglalja a magányosságot, családok széttagoltságát és bizonytalanságot, a Valdocco-stílus meglepően aktuális marad. A fiatalok befogadására, elkísérésére és megerősítésére alkalmas otthonok, közösségek és oratóriumok létrehozása nem egyszerűen a múlt emléke, hanem talán a leghűségesebb módja annak, hogy ma Don Boscót ünnepeljük. Nem elég róla beszélni: bátornak kell lennünk, ahogy ő is bátorságot tanúsított, hogy egy egyszerű konyhát az irgalmasság evangéliumának konkrét próféciájává alakítsuk.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
