Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 4. vasárnap - Hatalma van
Szalézi szavak - Évközi 4. vasárnap - Hatalma van
2021-01-27 Szerda | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
prédikáció • Don Bosco •
Az első tanítványok meghívása után – erről a múlt vasárnapi evangéliumban olvastunk – Jézus a kafarnaumi zsinagógában elkezd nyilvánosan tanítani. Beszédének a hatása lenyűgöző: „Mindenki nagyon elcsodálkozott tanításán – írja az evangélista – mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók”. Nyelvünk gazdag kifejezőképességét mutatja, hogyan és hányféleképpen értjük a „hatalom” szót. Kétségtelen, hogy ennek a szónak van egy sajátos politikai értelme, ettől most tekintsünk el. Gondoljunk inkább arra a belső erőre, amely Jézusból sugárzott, s amit hallgatói a kafarnaumi zsinagógában ellenállhatatlanul érzékeltek. Különösen akkor, amikor Jézus a tisztátalan lelket kiűzi a megszállottból. Ezen a ponton az evangélista az előzőnél drámaibb kifejezést használ, amikor azt írja, hogy: „Mindenki nagyon megdöbbent.” És „az emberek egymást kérdezgették: Mi ez? Új tanítás, hatalommal.” Jézus tanítása és csodája nem csupán az újdonság erejével hatott, hanem sugárzott belőle az az átütő belső erő, amit a hatalom szó kifejez. Nevezhetjük ezt meggyőző, lefegyverző erőnek is, amely az ismeretlennel szembeni bizalmatlanságot feloldja, és csodálatra változtatja.
Úgy látszik, hogy azok az egyháztörténetet formáló egyéniségek, akiknek a nevéhez valóban nagy kezdések, átütő változások vagy magukkal ragadó megújulások fűződnek, Krisztus követésében úgy léptek föl, mint akiknek hatalmuk van. Ők azok a szentek, akik az egyetemes Egyház, sőt az egész emberiség számára meghatározó egyéniségek voltak, s akiket ma is így tartunk számon, így emlékezünk rájuk.
Közéjük tartozik minden bizonnyal Bosco Szent János, a mi Don Boscónk, akinek ünnepét, égi születésnapját üljük ezekben a napokban.
Természetes és magától értetődő, hogy egy szerzetesközösség, amikor csak lehet, alapítójára hivatkozik, annak művére, karizmájára. Csakhogy Don Bosco már régen nem csak a szaléziaké. Mindinkább kinyilvánul egyéniségének és művének egyetemes érvényű hatása az Egyházban, sőt az ún. civil társadalomban is, elsősorban a keresztény nevelés eszményének megfogalmazásában és művelésében.
Az egyháztörténelemből, annak válságos korszakaiból hadd említsek két olyan szentet, akinek élete és műve évszázadokra befolyásolta az Egyház életét, és akikhez bátran sorolhatjuk Don Boscót. Azért említem ezt a két szentet – egyik a késői középkorból, másik a kezdődő újkorból - hogy lássuk azokat a méreteket, azt a „nagyságrendet”, amelybe Don Bosco is beletartozik.
Az első tehát Assisi Szent Ferenc, a 13. században, aki a középkori Egyház legjelentősebb megújítója volt. Annak a válságos helyzetnek a feloldásán fáradozott, munkálkodott, amely szakadással, sőt robbanással fenyegetett a gazdagok és a szegények között az Egyházban és a társadalomban. Assisi Szt. Ferenc az ún. ferences mozgalom elindítója volt. Ez a mozgalom fölmagasztalta a szegénységet és a szegényeket, és a Krisztuskövetés eszményét a szegény és szenvedő Jézus utánzásában fogalmazta meg.
A 16. században, a hitújítás, az ún. reformáció után, annak tragikusnak nevezhető drámája után támasztotta Isten az Egyházban Loyolai Szt. Ignácot, akinek követői a jezsuiták, a Jézus Társasága, mint az Egyház élcsapata arra szentelték életüket és tevékenységüket, hogy a meggyengült, szinte szétzilálódott Egyház talpra álljon, és újra magára találjon.
Végül az Egyház és Európa ugyancsak válságos korszakában, a 19. századi ipari forradalom, a nemzeti mozgalmak és általában a nagy társadalmi átalakulások vajúdásai között adta Isten az Egyháznak Bosco Szt. Jánost, aki a kor sürgető igényeire, „kihívásaira” megtalálta a választ. Mégpedig azzal, hogy az ifjúság, a nagyvárosokba özönlő és talajtalan, otthontalan és így elhagyatott ifjúság megmentésének és nevelésének szolgálatába állt. Ebben találta meg hivatását, és ebbe a szolgálatba állította követőit, a Szalézi Társaság, a szalézi rend tagjait is.
Ezekben a napokban tehát Don Boscót ünnepeljük, akinek élete és műve ma is eleven hatóerő, mozgató erő az Egyházban. Don Boscónak ma is hatalma van. És nemcsak Európában, hanem mindjobban az ún. „harmadik világban, a szegény és gyengén fejlett, ill. fejlődő országokban, régiókban: Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában.
Annál inkább fontos és kikerülhetetlen Don Bosco alakja és műve, tehát az ifjúság nevelése, mert egyre jobban felismerjük, hogy ez a mai kor egyik központi gondja és felelőssége. Ezen múlik a jövő egyházi és társadalmi fejlődése. Ezért Don Bosco így fogalmazta meg alapelvét: hiteles keresztényeket nevelni az Egyháznak, és hasznos polgárokat adni a hazának. Egészen sajátos, Istentől kijelölt munkaterületének ismerte föl a szegény és elhagyatott ifjúság, különösen a munkásifjúság világát. Velük, nekik, értük dolgozott egész életében, teljes erőbedobással, gyakran az összeroskadásig.
Apját egészen kicsi korában elveszítette, tehát apa nélkül nőtt fel. De ott volt az édesanyja, Margit mama, akik határozottságával tudta pótolni az édesapát anélkül, hogy anyai gyöngédsége csorbát szenvedett volna. Mindazonáltal Don Bosco egész tevékenységében ott működött a mozgatórugó: atyát adni az apátlan nemzedéknek. Olyan apa képét dolgozta ki magában, amelyben föllelhetők a gondoskodó, érzelmileg is gazdag apai vonások. S ha lehet Don Bosco titkáról beszélni, akkor ez éppen abban fedezhető fel – s ez a mi korunknak is különös ajándék – hogy egy eszmények nélküli, családbomlasztó társadalomban rekonstruálta és megjelenítette a családi közösséget, amelyben ott ragyog a gyermek számára nélkülözhetetlen apa képe. Tehát a férfi elem, amely annyira hiányzik ma is, nemcsak a fél családokból, ahol az anya egyedül nevel, hanem azokból a családokból is, ahol ugyan jelen van az apa, de inkább idegen valóság, mint a gyermek életének szerves része és bensőséges tapasztalata. Don Bosco családképében a mennyei Atya az ősminta, aki teljes apai és anyai szeretettel viseltetik gyermekei iránt. Ez az erős és ugyanakkor gyengéd szeretet Don Boscónak a nevelőnek a modellje és ideálja.
Don Bosco úgy tanított és nevelt tehát, mint akinek hatalma van. Szülők és nevelők az ő mintájára vállaljuk és teljesítjük hivatásunkat, a jövő generációjának nevelését.
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
