Főoldal / Szalézi világ / Szalézi Szent Ferenc, a szent pásztor
Szalézi Szent Ferenc, a szent pásztor
2019-01-24 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító egyik legfontosabb hozzájárulása a keresztény lelkiséghez az a törekvés, hogy a szentséget mindenki számára elérhetővé tegye, átvezetve a kolostorok „jámborságát” a világba. Azt írja: „Bármelyik állapotban találjuk magunkat, a tökéletességre és a tökéletes életre kell törekednünk” – és ő maga járt elő a jó példával.
Január 24-én, Szalézi Szent Ferencnek, Don Bosco Szalézi Társasága névadójának és védőszentjének ünnepén Gianni Ghiglione írásából idézünk, amelyből képet kaphatunk arról, milyen volt Ferenc, mint püspök és lelkipásztor:
Amikor a genfi egyházmegye Szalézi Ferenc kezébe került, húsznapos lelkigyakorlattal készült fel új megbízatására Sales kastélyában, a jezsuita P. Fourier vezetésével. Imádkozott, életgyónást végzett, megfogalmazta új Életszabályzatát. 1602. december 8-án, Thorens kis kápolnájában, Ferencet püspökké szentelték. Húsz éven keresztül irányította egyházmegyéjét. „Azon a napon Isten megfosztott önmagamtól, hogy teljesen az Övé legyek és így adjam oda magam népének, azaz átalakított engem abból, aki voltam önmagamért azzá, aki lennem kellett értük.”
Ezekben az években vált jelmondatává és programjává a mondat: „Da mihi animas.”
„A pap minden Isten számára és minden a nép számára, mindent meg kell tennie az isteni gondoskodásért” – ismételgette, és ő volt első példája is!
Az egyházmegye sok súlyos problémával küzdött, amelyek érintették a klérust, a kolostorokat, a papképzést, a nemlétező szemináriumokat, a hitoktatást és a pénzhiányt.
Ferenc rögtön elkezdte végiglátogatni a több, mint 400 hozzá tartozó plébániát, ez 5–6 évébe került, melyek során beszélgetett a papokkal, vigasztalt, bátorított, megoldotta a legégetőbb gondokat, prédikált, kiszolgáltatta a bérmálkozás szentségét a fiataloknak, esketett… Tanulságos történetekkel gazdagodott, íme, az egyik: „Beszéltek nekem egy pásztorról, aki amíg futott egy tehén után, beesett egy mély hasadékba és ott megfagyott. Ó Istenem, mondtam, az a hév, amellyel ez a pásztor kereste a tehenét olyan erős volt, hogy a jégtől való félelem sem tudta lehűteni? Én miért vagyok ilyen langymeleg a nyájam keresésében?”
Hogy a klérus tudatlanságát orvosolja, teológiai iskolát nyitott otthonában, minden évben összehívta papjait zsinatra, prédikált… Néhány évig tanított Annecyben teológiai természetű tárgyakat kanonokjainak és latinórákat is tartott nekik. „Hogy növelje a résztvevők számát elhatározta, hogy hetente háromszor teológia órákat tart lakhelyén, ahol a papok összegyűltek.”
„Égető kérdést jelentenek még a nők (az emberek megbotránkoztatása), a pénz és az ivás. Ezidőtől nagyobb figyelem irányul a szerzetesrendekbe való felvételre. Hiányzik a szeminárium és a jelöltek formációját néhány pap irányítja az apátságokban, kollégiumokban… Ferenc próbál mindent felügyelni, de nem mindig sikerül neki. Mindenestre nagyon lecsökkenti azok számát, akik csak a jövedelem miatt lettek papok, szerzetesek. Ezért sértegették, megfenyegették és erőszak tárgya lett. A pályázati rendszer (egy plébániára hárman kellett, hogy pályázzanak és a legméltóbb lett kiválasztva) hatékonynak bizonyult és idővel remek eredményeket hozott.” (E. M. Lajeunie)
Meg volt győződve arról, hogy a tudomány egy pap számára a nyolcadik szentség: „Minthogy az isteni Gondviselés nem vette figyelembe alkalmatlanságomat és püspökké tett engem, arra buzdítalak titeket, hogy fáradságot nem kímélve tanuljatok, hogy mint tudósok és példaképek, támadhatatlanok legyetek és álljatok készen a válaszadásra a hitet érintő kérdésekben.”
Megírta Tanácsok gyóntatóknak című művét, amelyben doktrínák, személyes tapasztalatok és tanácsok szerepelnek. „Őrizkedjetek a nagyon durva kifejezések használatától a bűnbánóval szemben… Emlékezzetek arra, hogy az a szegény bűnbánó a gyónása elején »atyának« szólít benneteket, és hogy nektek atyai szívvel kell felé fordulni, és mély szeretettel fogadni őt…”
Végiglátogatta az egyházmegye kolostorait is: volt olyan, amit bezárt, volt, ahol személyi változásokat kezdeményezett, de újakat is alapított. A végsőkig harcolt, hogy legyen végre egy szeminárium, bár hiányoztak a pénzügyi források, mert a Szent Mór és Lázár Lovagrend visszatartotta az egyházközségnek járó jövedelmeket.
A rengeteg munka ellenére a kultúra előmozdítására is talált időt. Megalapította a Florimontana Akadémiát (1606–1610), ahol tudósok, művészek, tanárok találkoztak szobrászokkal, építészekkel… „Minden tagot a kölcsönös testvéri szeretet fogott össze.” Az Akadémia nagyon átfogó programmal rendelkezett: a témák között szerepelt teológia, filozófia, asztronómia, politika, retorika, geometria, aritmetika. A találkozásoknak Antoine Favre szenátor otthona adott helyet. Sajnos csak rövid ideig tartott, mert legfőbb támogatóját megválasztották Chambéry Szenátusának elnökévé.
Érdekes eset is történt akkoriban. Egy barnabita szerzetes, P. Redento Baranzano, elöljárójának engedélye nélkül publikálta Csillagvizsgálat című művét, amelyben bemutatta és támogatta Kopernikusz heliocentrikus világképét és Galileo Galilei elképzeléseit (aki Rómában épp bíróság előtt állt emiatt). Baranzanót Milánóba hívatták, Ferenc azonban egy csodálatos levéllel kel védelmére: „Tudom, hogy hibázott, amikor hagyta felhatalmazás nélkül kinyomtatni könyvét, de azt is tudom, hogy ennek a hibának a legfőbb oka az egyszerűség és a tájékozatlanság volt; kétség kívül, a jóságos atyai figyelmeztetésnek köszönhetően, amelyben részesülni fog, a jövőben figyelmesebb lesz…” – majd magával vitte Annecybe. Később aztán Baranzano más műveit Lyonban adták ki, Ferenc hivatalos jóváhagyásával.
Ferenc, a pásztor legfőbb jellemzője volt, hogy szeretettel tudta kísérni az embereket. „Megvallom, nehéz dolog a lelkeknek egyenkint való vezetése; de csak éppen olyan fáradságos, mint az aratók s a szőlőmunkások dolga, akik akkor a legboldogabbak, ha nagyon sok végezni és gyűjteni valójuk van.”[1]
Nevelésének jellemzői:
Emberségben gazdag: Ferenc szívből szerette az embereket, amit hangoztatott és le is írt: „Az én szívem atyai, de van benne anyai rész is.” „Úgy gondolom, hogy a világon nincsen olyan lélek, amelyik szívélyesebben, gyengédebben és – jó értelembe véve – szerelmesebben szeretne, mint én, mert Istennek úgy tetszett, hogy ilyenné tegye a szívemet.”
Atya és testvér: tudott szigorú lenni, de mindig kedvesen, derűsen. Nem csökkentette a tétet: elég a Filótea első részébe beleolvasni, hogy meggyőződjünk erről. Mélységes szívélyesség járja át leveleit, amiket Favre-hoz, Chantalhoz vagy Charmoisyhoz stb. ír. Olyan atya ő, aki engedelmességet kér, de a bizalom és szabadság légkörében. Az engedelmesség egyfajta biztosítékot jelent a szélsőségességgel, az illúziókkal és a téves lépésekkel szemben.
Bölcsesség és konkrét útmutatások: „… ha belefáradtatok a térdelésbe, üljetek le, és ha nem tudtok fél órán keresztül imádkozni, imádkozzatok csak negyedórán át…” (Mme de la Fléchere)
Isten iránti érzék: „Mindent szeretetből kell tennünk, semmit kényszerből. Jobban kell szeretnünk az engedelmességet, mint félnünk az engedetlenségtől.” „Isten a szívetek Istene legyen.” Isten akarata az a vezércsillag, amely felé mindig fordulnunk kell, mert benne van az élet, a lelki fejlődés és a termékenység. Chantal asszony méltó párja lett ebben. Azt mondták Ferencről, hogy ő „Jézus legigazabb képmása a földön”. (Páli Szent Vince)
(Részlet a Don Bosco Kiadó gondozásában 2018-ban megjelent Szalézi Szent Ferenc élete és lelkisége című könyvből.)
Szaléziak.HU
[1] Szalézi Szent Ferenc, Filótea, Szent István Társulat, 2004., 8.o.
