2017-01-09, Hétfő
A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói közül idén hárman nyerték el a Katolikus Központi Alapítvány Szent Imre-ösztöndíját.
2017-01-08, Vasárnap
A munkatársi csoportok formációs felelősei Óbudán, a Tartományfőnökségen találkoztak január 7-én, hogy megvitassák az előttük álló év formációs feladatait és információkat gyűjtsenek a javasolt témákról, lehetőségekről.
A Szalézi Ifjúsági Mozgalom 2017. február 27-29. között Kazincbarcikán rendezi meg a Fiatalok Ünnepe elnevezésű ifjúsági rendezvényt, ahol a szaléziak közelében élő, a szalézi rend iránt érdeklődő fiatalokkal együtt..
Péliföldszentkereszten 2017. február 24–26. között lelkigyakorlatot tart a felnőtt korosztálynak Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök atya. Már lehet jelentkezni!
2017-01-03, Kedd
A 2017-es év első tanítási napját közös szentmisével kezdték január 3-án a kazincbarcikai Don Bosco Iskolában, amelyet Andrásfalvy János szalézi atya, nevelési igazgatóhelyettes mutatott be a Szent Család-templomban.
2016-12-31, Szombat
Mint minden évben, így most is a szokásos módon megjelennek az előző évre vonatkozó statisztikák; ez alól nem kivétel a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány sem.
2016-12-30, Péntek
A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói 2016. december 20-án kis ünnepség keretében adták át a perkupai kisiskolásoknak készített ajándékcsomagokat.
2016-12-29, Csütörtök
Nagyszerű, nemes látnivalóval gazdagodott Szombathely főtere: a városmakettet december 29-én leplezte le Puskás Tivadar, a város polgármestere és Budai István, fotós és szobrászművész, a makett megalkotója.
2016-12-27, Kedd
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú, türelemmel viselt szenvedés után 2016. december 27-én reggel 4.20-kor életének 88-ik, áldozópapságának 59-ik évében elhunyt Frank Pál szalézi szerzetes áldozópap.
2016-12-23, Péntek
A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola oratóriumában karácsonyi témájú téli játéknapot rendeztek az animátorok december 22-én Kovács Sándor szalézi szerzetesnövendék vezetésével.
2016-12-21, Szerda
Szombathelyen, a szalézi templom előtti téren december 21-én ünnepélyes keretek között felavatták Szent II. János Pál pápa egészalakos, bronzból készített köztéri szobrát.
2016-12-20, Kedd
„Aki valóban nagy akar lenni, annak már fiatalon harcolnia kell az erényekért" – Bosco Szent János mottójával gyűltek össze a 14-18 év közötti fiatalok Péliföldszentkereszten az idei adventi lelkigyakorlatra december 16 és 18...
2016-12-19, Hétfő
Az óbudai szaléziak december 8-án délután szeretettel hívtak templomukba minden gyereket Mikulás várásra. Mivel ezen a napon volt az oratórium 175. születésnapja, valamint Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának az ünnepe, az esti..
2016-12-17, Szombat
Hosszas programozás és széleskörű kísérő munkálatok után immár teljes egészében működik a Magyar Szalézi Tartomány honlapja. A www.szaleziak.hu az új koncepció szerint három részre lett felbontva, biztosítva így, hogy az..
2016-12-16, Péntek
A Don Bosco Sportközpont teraszán 2016. december 15-én fenyőfákat állítottak fel, amelyeket a jelentkező csapatok saját ízlésük szerint díszíthettek fel.
Több mint ezer apró szövetdarabból állt össze a Szalézi Család közös palástja, amely Mária anyai oltalmának és a közösségben..
A Szalézi Ifjúsági Mozgalom sok szeretettel hív minden animátort és kisanimátort november 13-15. között Mogyoródra, az Országos Szalézi..
A szalézi missziós kereszt önmagában is egy mély teológiai és rendi szimbólumrendszer. Bár a szalézi szerzetesek korábban is hordtak..
2026. szeptember 27. és október 4. között Pápua Új-Guinea, Salamon-szigetek és Vanuatu Altartományának Szalézi Ifjúsági Lelkészsége..
Amikor Jézus arra hívja tanítványait, hogy „ne féljetek”, vigyáznunk kell, nehogy ezt a felszólítást egy felszínes jelszóvá..
2026. október 10-én, szombaton Boldog Alexandrina Maria da Costa szalézi munkatárs földi maradványait átszállították a..
A Vatican News-nak adott interjúban Bill Gates, a Microsoft korábbi vezérigazgatója a mesterséges intelligencia térnyerésével járó..
Címkék