A XIX. századi katolikus népnevelés és szociális gondoskodás legnagyobb alakja Giovanni Bosco (Bosco Szent János - 1815-1888) szegény parasztcsaládból származott. Küzdelmes ifjúkor után szentelték pappá 1841-ben. Nevelői hivatását egy gyermekkori álma mutatta meg: egy sereg gyermeket látott maga előtt, akik tréfálkoztak, játszottak, néhányan közülük káromkodtak. Ezt hallva közéjük akarta vetni magát, hogy rábeszéléssel és ökölcsapásokkal elhallgattassa őket, amikor egy belső figyelmeztetést hallott: "Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel kell barátságukat megnyerned. Fogj hát hozzá azonnal, és beszélj nekik a bűn utálatosságáról és az erény értékességéről."

Pappá szentelését követően fogadta be otthonába első növendékét, egy munkanélküli kőművesinast, majd Valdoccóban hamarosan megszervezte Oratóriumnak nevezett intézményét. Az elhagyott gyermekek iskolájából nemsokára ipariskola, tanonciskola nőtt ki 360 növendékkel. Később számos segítőtársa is akadt - az első saját édesanyja volt - ezért megalapította kettős szerzetesi kongregációját. Az elsőt, amely elhagyott, szegény fiúkkal foglalkozott, Szalézi Szent Ferencrôl nevezte el. A másodikat, amelyet lányok megmentésére, nevelésére Mazzarello Máriával alapított, a "Segítő Szűz Mária leányai" elnevezést kapta. Emellett kialakította a világi munkatársak széles hálózatát. A Szalézi Társaság Néri Szent Fülöp (Filippo Neri) szellemét követő egyesületi otthonokban, gyermekmenhelyeken, különböző iskolatípusokban fejtette ki tevékenységét.
Ma a szaléziak a világ minden táján folytatják eredményes nevelő-oktató, szociális gondozó missziójukat. Többezer intézetükben több mint 15.000 szerzetes fiatalok százezreit gondozza és neveli.

A nevelés alapja a szeretet

Don Bosco rendszeres neveléstant nem dolgozott ki, munkásságának legfontosabb pedagógiai vonatkozásait feljegyzéseiből, önéletrajzaiból, munkatársai leírásaiból lehet rekonstruálni.

A nagy nevelő számos olyan pozitív vonást egyesített magában, amelyek példát nyújtottak a reá bízott ifjúságnak: testi erő, kitartás, meggyőző előadásmód, szeretet, türelem, jóság. A nevelői hivatást - miként láttuk - isteni megbízatásnak, szent küldetésnek tekintette, amit mély meggyőződéssel, erős akarattal és elhivatottsággal művelt egész életében.

1. A nevelés legfőbb eszközének a nevelő személyiségéből áradó és sugárzó szeretetet tekintette. Módszerének lényegét szívesen foglalta össze az alábbi mondatban: "Szerettesd meg magad, hogy annál jobban megszerettethesd Istent". [416] A legfontosabb - véli -, hogy a nevelő nyerje meg a gyermek bizalmát. Ehhez elengedhetetlen a családias szeretet, az atyai gondoskodás és a bajtársias viselkedés légkörének megteremtése az intézetben.
2. A kölcsönös bizalom alapján a nevelő megbízik növendékében, ezért szabadidejében teljes szabadságot, önfeledt vidámságot biztosít számára. A szórakozás idejének szabadsága, az erkölcsös és egészséges élet a fegyelem fenntartásának leghatékonyabb eszköze. A napi szórakozást jól kiegészíti a séta, torna, versmondás, színművek tanítása, amelyek előadása során figyelembe veszi a gyermekek önálló kezdeményezéseit.
   
   Az egyéni képességek fejlesztését nagymértékben segíti, ha a gyerekek közreműködnek a közös munka megtervezésében is. Nagyon lényeges nevelőeszköznek tekinti a vidámságot. "Az ebéd legjobb fogása a mosolygós, kedves arc" - mondotta. Az önfeledt, szabad játék mellett jelentős szerepet szánt a fegyelmezett, kötelességtudattal áthatott munkának. A játékidő szabadsága, viharos jókedve után a komolyság, összefogottság időszaka következett, amikor a növendékek nagy odafigyeléssel végezték el feladataikat az iskolában és a tanműhelyben.
3. A szabadság és a tekintély elvét kapcsolja össze a megelőzés módszerében, amely a gyermek önalakításra nevelésének sajátos eszköze: A nevelő mint növendékeinek "élő lelkiismerete" állandóan előre figyelmezteti őket kötelességeikre és a reájuk leselkedő veszedelmekre. "A nevelőnek - mondja Don Bosco - mindig a szív nyelvén kell beszélnie." Meg kell értetnie növendékeivel, hogy mindenben a javukat akarja.
   Ennek előfeltétele az intézet életét szabályozó rendeletek pontos ismerete, megbecsülése és pontos betartása. Fontos feladat továbbá az állandó ellenőrzés, valamint a szabályok életszerű helyzetekben történő gyakoroltatása.
   A növendékek nevelőjükkel élet-, munka- és játékközösséget alkotnak. A nevelőnek ügyelnie kell arra, hogy jelenléte ne legyen tolakodó. Ha szükséges, bensőséges barátként álljon a gyermekek rendelkezésére, és óvja meg őket attól, hogy hibát kövessenek el. A szabályok akkor válnak a gyermekek viselkedésének belső szabályozójává, ha azokat türelmesen és meglepő, újszerű formákban gyakoroltatják. Don Bosco intézetében ez az alábbi formákban történt:
   
   • Fontos eszköz a növendékekkel folytatott levelezés, a "cédula módszer". Az év jeles napjain Don Bosco kis növendékei számára levelet írt, amely személyre szabott jelmondatokat, idézeteket tartalmazott, s amelyben a pedagógus egy adott időszakra vonatkozó életprogramot fogalmazott meg a gyermeknek. Később már elvárta, hogy a gyerekek maguk írják le elhatározásaikat, terveiket, és ezt egy kis cédulán juttassák el hozzá. A lapokat gondosan megőrizte. Előfordult, hogy felnőttkorukban - ha valaki hűtlen lett életfelfogásához - a posta kézbesítette számára a régi ígéreteket tartalmazó levélkét.
   • A gyermekek jó barátot választottak maguknak, aki megfigyelte viselkedésüket és időnként beszámolt tapasztalatairól, figyelmeztette társát hibáira.
   • Vallásos, erkölcsi tartalmú vonzó könyvek olvasása, közös felolvasása; az esti ima után rövid, gyakorlatias buzdítás, feladatok kijelölése.

Don Bosco a büntetést csak legvégső esetben tartotta megengedhetőnek: csak akkor, ha már semmilyen más eszköz nem vezet eredményre. A fegyelmezésről, büntetésről 1883-ban a rend tagjainak írt körlevelében ad útmutatást:

• "Sose büntessetek addig, amíg minden más nevelői eszközt nem alkalmaztatok. Az ember szíve olyan, mint valami bevehetetlen fellegvár, melyet csak szeretettel, szelídséggel lehet megközelíteni. A szigorúság, ha valóban elkerülhetetlen, akkor
• válasszátok meg a büntetésre a kedvező pillanatot. Ne büntessetek azonnal a tett után, mert a növendéknek időt kell engedni a meggondolásra, magába szállásra, belső javulásra. Viszont a tanítónak is szükséges a várakozás, mert a gyermek érzi, hogy csak a tárgyilagos észnek van joga büntetni, nem pedig az indulatnak. Ezért
• kerüljétek még annak a látszatát is, mintha indulatból, önzésből büntetnétek.
• Adjátok meg a hibázónak a reményt arra, hogy teljes bocsánatot nyerhessen, és ezért a büntetés mellé adjatok egy kis biztatást. A jó nevelő legfőbb művészete elfeledni és elfeledtetni a tévedés szomorú napjait. A büntetés után egy szeretetteljes tekintettel vagy biztató szóval többet lehet elérni, mint sok dorgálással."

A vallás gyakorlása mint nevelőeszköz

Mivel Don Bosco pedagógiájának alapeleme a vallásosság, fontos nevelőeszköznek tekinti a hitélet gyakorlását. Az ennek során kialakítandó vallásos lelkület kibontakoztatására szolgálnak a különféle "szalézi vallásos gyakorlatok":

• Növendékeinek azt tanácsolja, hogy a nap kezdetén, felébredés után emeljék lelküket Istenhez. Miként mondja: "Reggel, mihelyt felébredtek, vessetek keresztet magatokra, ajánljátok fel szíveteket Istennek, és mondjatok valami röpimát." A reggeli szentmisehallgatás után egy napi jelszót kapnak. Rövid imával zárják a tanulást és az étkezéseket. Az esti ima után következik a "bona sera" ("Jóéjszakát"), amikor rövid intelem keretében jó éjt kíván a nevelő, majd a hálószobában rövid felolvasást hallgatnak a gyerekek.
• A vasárnapi és más ünnepnapi szentmisére közösen készülnek a gyerekek: énekelnek, hangszeren játszanak, az egész liturgiában részt vesznek. Megtanulnak örömmel együtt élni az egyházzal. Délután kateketikus oktatás és illemtanóra következik. A heti gyakorlatok körébe tartozik a gyónás és a gyakori áldozás.
• ellegzetes havonkénti gyakorlat a "jó halál gyakorlása", ami rövid beszédből és áhítatgyakorlatból áll. Don Bosco szerint, ha valaki fiatalon a halálról elmélkedik, megtanul helyesen élni.
• Az iskolaév kezdetén háromnapos lelkigyakorlatot tartanak. A szabályok ismertetése mellett az a célja, hogy kellő fegyelmet adjon a szünidőben kissé fellazuló gyermeki léleknek.Nagy gondot fordítanak az egyházi ünnepek bensőséges megünneplésére. Ezek fényének emeléséhez az intézet minden tagja hozzájárul. Az ifjúsági énekkar a templomi szertartás áhítatát segíti, a zenekar pedig a szórakoztató rendezvényeken működik közre.
• A vallásos nevelés fontos eszközei az intézetben működő ifjúsági-egyházi társulatok. Ezek egymásra épülő fokozatokat képeznek. Az iparostanoncok a Szent József társulatba, a középiskolások a Szent Alajos társulatba tartoznak. Magasabb szintet jelent az Oltáriszentség társulata. Az alkalmas növendékeket Don Bosco e társulatok keretei között bízta meg azzal, hogy az újonnan érkező és arra rászoruló gyermekeket lelkileg segítsék, gondozzák.

Forrás: Pukánszky-Németh: Neveléstörténet