(1858-1893)
Áldozópap
Nem kötelező emléknap: augusztus 2.

August Czartoryski  lengyel herceg volt, akinek ereiben királyi vér csörgedezett, mégis szegény szalézi szerzetes akart lenni, és az is lett, édesapja ellenszegülése ellenére. Papi élete alig egy évig tartott, amit Alassióban, egy a fiúk játszóterére néző szobában töltött. 

August Czartoryski 1858. augusztus 2-án született Párizsban, Európa egyik legszebb és legnagyobb városában. A száműzött lengyel Czartoryski hercegi család sarja volt, gazdag arisztokrata, akit előkelő neve ellenérre mindenki csak Guciónak hívott. Apja, Władysław herceg, anyja Maria Amparo hercegnő, a spanyol királynő lánya volt, a kis herceget a spanyol királyi pár tartotta a keresztvíz alá. 

Hat éves korában elvesztette édesanyját, aki tüdőbajban halt meg, átörökítve a kórt fiára is. Az ifjú herceg 10-17 éves koráig Párizsban és Krakkóban tanult. Fiatal élete állandó zarándoklattá vált egyik gyógyüdülőtől a másikig, keresve az éghajlatot, amely jótékony a betegségére. A társasági élet és a világ hiúságai nem vonzották.  A küzdelem a betegséggel és a szenvedés által egyre közelebb került Istenhez és fokozatosan érlelődött benne a vágy az Istennek szentelt élet iránt. 

A fiatal herceg tanárai között volt Joseph Kalinowski, aki szintén ebben az időben fedezte fel szerzetesi hivatását, és aki nem csak tudását, de tapasztalatait és hitét is megosztotta növendékével. Kalinowski később Rafael néven  kármelita szerzetes lett (II. János Pál avatta szentté). 

Gucio édesapja fiát diplomata pályára szánta, de ő erős késztetést érzett arra, hogy teljesen Istennek szentelje magát. Életében döntő fordulópontot jelentett találkozása Bosco Jánossal, akit 1883-ban fényes fogadtatásban részesítettek Párizsban. A fiatal herceget annyira lenyűgözte a „csibészek papja”, hogy a találkozás után elhatározta, hogy Don Boscóval fog dolgozni, szalézi lesz, és a szegényeket fogja szolgálni. Apja és a család ellenezte az elhatározását, hiszen ő volt a legidősebb fiú, a családi vagyon örököse, és a házasság lehetőségét latolgatták. 

Az ifjú herceg azonban újra és újra elutazott Torinóba, hogy Don Boscóval találkozzon. A szent hosszú lelkigyakorlatokat tartott és tanácsokat adott neki. Don Bosco óvatos volt és vonakodott felvenni a nem szokványos jelöltet rendjébe, hiszen ismerte a család problémáit és elképzeléseit is.  Azt mondták neki, hogy beteges, nem alkalmas, gazdag és elkényeztetett, és hogy az ötlet, hogy belépjen a rendbe csak a fantázia szüleménye, amit gyorsan fel fog adni.

Azonban a herceg nem másította meg döntését, és elment egészen XIII. Leo pápához hogy a támogatását kérje. Mindenki meglepetésére a pápa támogatta a fiatal arisztokrata elhatározását és ezt mondta neki: „Menj, és mondd meg Don Boscónak, hogy a pápa akarata, hogy fogadjon be a szaléziak közé!” A pápa eloszlatta Don Bosco kételyeit, aki1887. június 17-én felvette a herceget a szalézi rendbe. 

August Czartoryski ekkor 29 éves volt és ő lett a legszerényebb novícius. Számos szokást kellett levetkőznie, hogy beilleszkedjen a közösségi életbe, megszokja a feszes időbeosztást, az egyszerű étkezést és egyéb körülményeket, de még noviciusmestere, Giulio Barberis is csodálta az arisztokrata növendék alázatát. Soha egyetlen szóval sem kérkedett nemesi származásával, és ha valaki más vetette fel, általában azt válaszolta, hogy az ember igazi nemességét nem a származása, hanem a lelki nemessége határozza meg.

Don Bosco két hónappal a halála előtt, 1887. november 24-én adta át neki a reverendát, ezekkel a szavakkal: „Bátorság, hercegem. Ma csodálatos győzelmet arattunk, de nagy örömmel azt is el kell mondanom, eljön a nap, amikor pappá szentelik, és Isten akaratából sok jót tesz a hazájáért.” 

Egy évvel később August Czartoryski lemondott az elsőszülöttet megillető családi jogairól, és az őt megillető vagyon egy részét a rendnek adományozta. 1888. október 2-án letette a szerzetesi fogadalmat. Családja eleinte megpróbálta rábeszélni, hogy változtassa meg döntését, ő azonban azt válaszolta, hogy szalézi marad élete végéig és köszöni az Úrnak, hogy megismerhette a szalézi rendet. 

Elkezdte filozófiai tanulmányait, de nemsokára megbetegedett. Andea Beltrami viselte gondját, akivel mély lelki barátság fűzte össze. Időközben Don Rua megengedte neki, hogy folytassa a teológiát és felvette a kisebb rendeket. Pappá szentelésén 1892. április 2-án San Remóban családja nem volt jelen: mindent megkíséreltek, hogy rávegyék, hagyja el a rendet. 

August Czartoryski papi élete alig egy évig tartott, amit az olasz Riviérához tartozó Alassióban, az oratórium játszóterére néző szobában töltött, ahol a fiúk játszottak. Az imádság embere volt. Betegsége ellenére rendi kötelességeit hűségesen, példamutató odaadással teljesítette. Rendtársai számára az alázat és a szeretet példaképe volt. Halála előtt találkozott apjával, és az ő jelenlétében szentmisét mondott hazájukért. 

1893. április 8-án, húsvéthétfőn hunyt el Alassióban, 35 éves korában. „Milyen csodálatos húsvét!” – ezek voltak utolsó szavai.

Földi maradványai jelenleg Przemysłben (Lengyelországban) nyugszanak.
II. János Pál pápa avatta boldoggá  2004. április 25-én.

Érdekes találkozás volt Don Bosco és a fiatal herceg találkozása. Don Bosco paraszti származású, vidám ember volt, aki szegénységben nőtt föl, és aki egy rozoga házban számtalan szegény fiú gondját viselte, a herceg pedig gazdag, művelt és csendes. Két ellentét, mégis ugyanazt akarták: jót tenni az elhagyatott fiúk javára.

Néha úgy tűnik, hogy lehetetlen megvalósítani azt, amit az ember el szeretne érni. Sokan mutatnak más és más módokat, számos vonzónak látszó lehetőséget, hogy hírnevet vagy pénzt szerezzünk. De ha nem követjük a szívünk szavát, akkor sosem lesz béke a lelkünkben. Vajon van-e elég bátorságunk ahhoz, hogy egy belső hang hatására megváltoztassuk az egész addigi életünket? Szembe tudunk-e szállni a világgal, hátat fordítani, és elindulni azon az úton, ami sok áldozatot kíván tőlünk, ugyanakkor az igazi boldogságot jelenti számunkra?

„Bátorság! Ne féljetek!...”