(1904-1955)
Szűz
Szalézi munkatárs
Emléknap: október 13.

A Szalézi Család gyöngyszemének nevezik. 14 éves korában kiugrott az ablakon, hogy megőrizze női méltóságát. Megbénult, és élete végéig ágyhoz volt szegezve. Éveken át minden nagypénteken átélte Jézus szenvedését. 1944-ben Alexandrina szalézi munkatárs lett. Imáit és szenvedéseit a fiatalokért és a munkatársak életszentségéért ajánlotta fel.

Balasarban (Portugália) született 1904. március 30-án; április 2-án, Nagyszombaton keresztelték meg. Hitbéli neveléséről édesanyja és testvére Deolinda gondoskodott. Amikor 7 éves lett, Póvoa do Varzimba küldték egy ács családjába, hogy ott járhasson iskolába, mert Balasarban nem volt iskola. Itt lett elsőáldozó 1911-ben és következő évben Oporto püspöke meg is bérmálta.

18 hónappal később visszatért Balasarba édesanyjához és testvéréhez a “Calvario”-ba, ahol végül egész további életét eltöltötte.

Elkezdett dolgozni a földeken és megerősödött: együtt tartott a felnőttekkel a munkában és ugyanannyit keresett, mint ők. Élénk gyerek volt: kommunikatív, vidám természettel megáldva, akit nagyon szerettek a társai. 12 éves korában lebetegedett: komoly fertőzést kapott, mely a halál határára sodorta. Átvészelte a betegséget, de pszichikailag mindig is ennek az epizódnak a hatása alatt maradt.

Alexandrina nem maga választotta a szenvedéssel teli életet. Mindez egy olyan eseménnyel kezdődött, ami 14 éves korában történt, amikor döntő fordulat következett be az életében. Nagyombat volt, 1918. Testvére Deolinda nem volt otthon, amikor három férfi megkísérelt erőszakkal bejönni a szobába annak ellenére, hogy az ajtó be volt zárva. Alexandrina, hogy megőrizze tisztaságát, melyet veszélyben érzett, kiugrott az ablakon 4 m magasról. A sérülések rémesek voltak, bár ez az első pillanatban még nem volt nyilvánvaló. Számtalan orvosi vizsgálat után teljesen biztos lett, hogy a következmények visszafordíthatatlanok - megsérült a gerince. A sérülés ezután gerincvelő-gyulladást okozott, és a lány 21 éves korában megbénult. Így kezdődtek megpróbáltatásai.

19 éves koráig még el tudta vonszolni magát a templomig, de a paralízis egyre rosszabbodott, a fájdalmak szinte elviselhetetlenek lettek, Alexandrina lassan elvesztette minden mozgási képességét és teljesen megbénult. 1925. április 14-én volt az a nap, amitől fogva Alexandrina élete további 30 évéig állandóan ágyhoz volt kötve.

1928-ig szüntelenül kérte az Úrtól - a Szűzanya közbenjárásával - a gyógyulás kegyelmét, megfogadva, hogy ha meggyógyul, misszionárius lesz.  De amikor felismerte, hogy a szenvedés a hivatása, azonnal elfogadta ezt. Mindig azt mondta: “A Szűzanya nagyobb kegyelemben részesített. Először elfogadtam, majd teljesen belenyugodtam Isten akaratába és végül vágyakoztam a szenvedésre.”

Az első misztikus élményben abban az időszakban volt része, amikor életét nagyobb egységben kezdte élni a Oltáriszentségben jelenlevő Jézussal, a Legszentebb Szűz segítségével. Egyszer, amikor magányosnak érezte magát, így sóhajtott fel: “Jézus, te a tabernákulum foglya vagy, úgy, mint én az ágyam foglya a Te akaratod szerint. Legyünk társak a szenvedésben.” Ekkor kezdődött első missziója: olyan lenni, mint a tabernákulum lámpása. Éjszakái az egyik tabernákulumtól a másikog tartó zarándoklatok voltak. Minden szentmisén felajánlotta magát a Mindenhatónak áldozatként a bűnösökért, együtt Jézussal, az Ő útmutatásai szerint.

A szenvedés szeretete úgy növekedett benne, ahogy egyre világosabban felismerte áldozati hivatását. Megesküdött, hogy egyre tökéletesebben fogja ezt tenni.

1938. október 3-tól 1942. március 24-ig 182 alkalommal élte át minden pénteken a Passiót, Krisztus szenvedéseit. Alexandrina, túltéve magát a bénaságán, leszállt az ágyáról, mozdulatokkal és gesztusokkal jelezte az agonizáló fájdalmat, reprodukálva a Keresztút különböző eseményeit, három és fél órán keresztül.

“Szeretet, szenvedés, jóvátétel” volt a program, amit az Úr sugallt neki. 1934-től lelkivezetője (1941-ig), Marino Pinho jezsuita kérésére – Alexandrina leírt minden szót, amit Jézus mondott neki.

1936-ban, Jézus útmutatására, megkérte a Szentatyát P. Pinho által, hogy ajánlja fel a világot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének. 1941-ig ismételgette ezt a kérést, és a Szentszék három alkalommal érdeklődött a bragai püspöktől Alexandrina felől. 1942. októben 31-én XII. Pius felajánlotta a világot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének egy Fatimába küldött üzenettel. Rómában megújította ezt ugyanez év december 8-án.

1942. március 27-től Alexandrina nem evett, csak az Eucharisztiát vette magához. 1943-ban 40 nap és 40 éjszaka az orvosok a Foce del Duro kórházban szigorúan ellenőrizték böjtölését.

1944-ben új lelkivezetője, Umberto Pasquale szalézi szerzetes felbátorította Alexandrinát, hogy folytassa naplójának tollbamondását, amit ő meg is tett egészen a haláláig. Ugyanebben az évben Alexandrina szalézi munkatárs lett. A munkatársi kinevezését olyan helyre akarta tenni, ahol mindig a szeme előtt lehet, hogy szenvedései és imái által együttműködjön a lelkek megmentésében, mindenekelőtt a fiatalok lelkéért ajánlotta ezt fel. Felajánlotta imáit és szenvedésit a szalézi munkatársak szentségéért is az egész világon.

Szenvedései ellenére nem szünt meg érdeklődni a világi dolgok iránt és gondoskodott a szegényekről, amennyire tudott, az egyházközsége lelki épüléséről és számtalan emberről, akik felkeresték. Triduumokat, negyven órás áhítatokat és nagyböjti imaalkalmakat támogatott az egyházközségben.

Különösen sok ember kereste fel életének utolsó éveiben, egész távolról is, megérintve szentsége hírétől, és sokan megtértek a tanácsai nyomán.

1950-ben Alexandrina paralízáltságának 25. évfordulóját ünnepelte. 1955. január 7-én megjövendölték neki, hogy ez lesz halála éve. Október 12-én kérte a betegek kenetét. Október 13-án, az utolsó fatimai jelenés évfordulóján hallották, amint ezt mondja: “Boldog vagyok, mert a mennyországba megyek.” Este 7.30-kor kilehelte lelkét.

Kívánsága szerint sírján ezeket a szavakat olvashatjuk:
“Bűnösök, ha testem pora segíthet abban, hogy megmeneküljetek, gyertek közelebb, lépjetek rá, tapossátok a lábatokkal addig, amíg el nem tünik. De ne vétkezzetek többet; de ne bántsátok Jézust többet!”
Ez volt a összefoglalása egy életnek, mely kizárólag a lelkek megmentéséért létezett.

Oportóban október 15-én a virágüzletekben teljesen elfogytak a fehér rózsák: mind eladták. Az emberek virággal fejezték ki hódolatukat Alexandrina - Jézus fehér rózsája - előtt.

 II. János Pál pápa 2004. április 25-én avatta boldoggá.