II. János Pál pápa 2004. szeptember 05-én a híres olasz búcsújáró helyen, Loretóban a emelte a boldogok sorába Alberto Marvelli olasz mérnök-politikust, aki "magas feszültségen élte meg a krisztusi hitet". - Sürgős szükség van életszentségre a politikában. Olyan emberekre, akiknek két fillér van a zsebükben, amikor politikai pályára lépnek, és egy fillér, amikor felhagynak vele - utalt a boldoggá avatás időszerűségére Angelo Comastri helyi érsek.
Alberto Marvelli 1918. március 11-én született Ferrarában, mélyen vallásos családban, második gyermekként. A rokonságban négy pap, illetve szerzetes pap, valamint két nővér volt. Apja, a hétgyermekes bankigazgató családjával 1931-ben Riminibe költözött. A város egyik szegénynegyedében találnak lakást, amelyben napszámosként dolgozó halászok és kőművesek élnek. Házuk rövid időn belül sokak otthonává válik, a Marvelli család jellegzetessége, hogy segít, akinek csak tud. Riminiben a Segítő Szűz Mária plébániához tartozott a család, Alberto minden reggel ott volt a szalézi szentmiséken és rendszeresen látogatta az oratóriumot. Emberi, apostoli és lelki fejlődésének mátrixa egyértelműen szalézi. Alberto még csak 15 éves, de nagyszerű animátora az oratóriumnak - a szaléziak számára világos, hogy ő is "jó posztó", mint Savio Domonkos volt. Lelkesen, teljes erőbedobással dolgozik a fiúk között, a játék és a szórakozás közben ösztönözve őket. Motiválja a mély felelősségérzet és az igazságosság, ennek köszönhetően erős hatást gyakorol társaira és erényei miatt nagy megbecsülésnek örvend közöttük.
De Alberto Marvelli sem egy született angyal, fejlődése fokozatos és nehéz. Ebben a légkörben dönt Jézus mellett és elhatározza, hogy a követője lesz. 1933-tól naplót vezet, amelyben leírja lelki életének alakulását, Isten-élményének útvonalát. Többek között ezeket olvassuk e lapokon: „Jézustól születtem és teljesen az Övé akarok lenni.” „Jézusom, add meg a szükséges akaratot, hogy a szentek útján járjak.” „A tökéletesség útja nagyon nehéz, de én tudom, hogy Jézus segítségével nincs lehetetlen.”
Alberto tizenöt éves, gimnazista diák volt, amikor meghalt az édesapja. Már tizenhét évesen a Katolikus Akció keretében működő Katolikus Ifjúsági Mozgalom aktív tagja lett. Kiváló tanuló, önfeláldozó apostol volt, és tudatos belső életet élt. 1936-tól a bolognai egyetem mérnöki karán tanult. Naplójában feljegyezte: "Életemnek szüntelen, állandó lendületnek kell lennie, mégpedig az egyetlen emberi cél felé: hogy üdvözüljek, és másokat is az üdvösségre segítsek... Új eszmék, új országok, új világ vágya mozgat, a gyorsaság, sürgősség, hatékonyság vágya."
Szakmai gyakorlata során gyorsan megtalálta a hangot az öntödei munkásokkal is. 1942-ben a legmagasabb pontszámmal szerezte meg mérnöki diplomáját, majd a torinói FIAT gyárban vállal munkát.
Alberto tudatosan haladt előre az életszentség útján. Tisztában volt azzal, hogy áldozatok nélkül nincs életszentség. "Tisztaságban akarok élni. Milyen értékes ez az erény, annyi szenny közt." Az állandó tevékenység közt mindig talált időt az imára, elmélkedésre. Azok is jól érezték magukat társaságában, akik egyébként nem osztoztak vallási meggyőződésében. A munka, a társadalmi problémák, a pillanat eseményei, a technika vívmányai vagy a sajtó hírei mind alkalmul szolgáltak számára, hogy érdekfeszítő beszélgetések elindítói legyenek.
1942-ben egy évre behívták katonának, de mivel elhunyt apja helyett családfenntartó volt, leszerelték. Technikumi tanárként is a Katolikus Akció aktivistája volt. Amikor a németek által elhurcolt fiatalokat igyekezett kiszabadítani, őt is lefogták, de valamennyien megszöktek.
1943-ban kezdődnek a bombázások Riminiben. A sportszerető, dinamikus fiatal ebben az időszakban szünet nélkül a menekülők, hajléktalanok között apostolkodik. Közéleti szerepelésre is felkérik: városában tanácsosként részt vesz a háború sújtotta lakosság megsegítésére alakult bizottság munkájában és fiatal kora ellenére Olaszország morális és polgári újjáépítés jelképévé válik. Hatalmas összegek mennek át a kezén, amelyeket – tanúbizonyságok szerint – a legnagyobb átláthatósággal kezel és méltányosan, az igazságosság jegyében utal ki a károsultaknak. Szolgálatát a legtisztább evangéliumi szellemben végzi – amint naplójában feljegyzi – jézusi magatartással közeledik az elesettekhez.
1945-ben az önkormányzat lakásügyeit bízták a fiatal mérnökre, majd a Kereszténydemokrata Párt városi végrehajtó bizottságának tagja is lett, ezen felül püspöke megbízza a Katolikus Diplomások Társulatának vezetésével.
Egyszer ezt írta: „Az előrehaladásnak állandónak, határozottnak és fejlődőnek kell lenni életünkben, annak eredményeként, amit addig tapasztaltunk, annak az állandó kegyelemnek a következményeként, amivel az Úr folyamatosan eláraszt minket.”
1945 végétől megszervezte a szegények vasárnapi miséjét, melynek perselypénze, majd más adományok is a szociális támogatást szolgálták. Elkötelezettségét ebben a két szóban lehet meghatározni: kultúra és szeretetszolgálat.
Alberto tevékeny, lendületes élete drámai "időzítéssel" ért véget a választások előestéjén, 1946. október 5-én este választási gyűlésre indult kerékpáron, amikor egy katonai kamion elgázolta. Alberto Marvelli egyike volt az olasz Katolikus Akció sok-sok elkötelezett tagjának és a Kereszténydemokrata Párt hitvalló politikusainak. Halálát az egész ország siratta.
Végeláthatatlan tömeg kísérte utolsó útján. Olyan volt, ahogy Don Bosco akarta: jó keresztény és becsületes polgár, szalézi szívvel elkötelezett az Egyház és a társadalom iránt.
Forrás: Vatikáni Rádió/Bollettino Salesiano