1932. június 9-én született Szomódon, buzgó szülőktől. Iskoláit Szomódon végezte, majd 1943-ban a nyergesújfalui gimnázium tanulója lett, ahol megismerte és megszerette Don Bosco Atyánkat. 1948-ban novícius Tanakajdon. 1949-ben fogadalmas tagja lesz a Szalézi Társaságnak és élete végéig – a nehéz időkben is – kitartott szalézi hivatásában. 1958-ban részesült a papi szentség kegyelmében. 1958–1966-ig Győrszemerén, majd 1966–1992-ig Sokorópátkán volt plébános. 1992-ben visszatért a Rend keretébe és Péliföldszentkereszten kezdte meg a rendház és a kegytemplom újjáépítését. Kitartó áldozatos munkájával a romokat sikerült rendbe hoznia és megindította az ősi Szalézi Kegyhely életét. Egészsége felőrlődött és Tartományfőnöke Szomódra, szülőfalujába engedte. Itt lelkesen végezte a lelkipásztorkodást úgyannyira, hogy amikor a Rend vissza akarta rendelni, a jó hívei kérésére a Tartományfőnök további tartózkodásához hozzájárult. Antal atya a szív embere volt. Hűséges fia Don Boscónak. Hívei, különösen a fiatalok, igen nagy szeretettel vették körül. A halála váratlanul ért minket. Látszatra jó erőben volt és tettre késznek látszott. A halál angyala váratlanul a plébánia hivatalban érte őt utol.