Szomódon született, ahová időnként vissza-visszatért a megpróbáltatás éveiben. Eredeti neve Ernszt. Élete jórészt Szentkereszthez fűződik, ahol nemcsak a szalézi életet kezdte 1929-ben, hanem több éven átműködött a papságra készülő fiataljaink szellemi és lelki gondozásában. A Hittudományi Főiskola lelkes tanára és vezetője volt. Rómában a Gergely Egyetemen szerezte széleskörű ismeretét. Onnan, mint újmisés pap jött haza. Itthon doktorált. A legnehezebb időben kapott tartományfőnöki megbízatást, amikor kisemmizett földönfutók lettünk, reménytelenül. Tisztségét 25 esztendőn át (1956 – 1981) hűségesen vitte csendben, alázattal, megpróbáltatás, megaláztatás, meghurcoltatás közepette. A sok viszontagságban egészsége megroppant. Utolsó életszakaszában nyugdíjasan, kisegítő lelkipásztori szolgálatot végzett, a pesti ferences templomban. Keresett lelkivezető volt, a hívek és rendtársak által tisztelt és megbecsült „Pista bácsi”. Amikor házaink újra megnyíltak, nagy fájdalmára nem tudta élvezni az áhított közösség családi melegét. A székesfehérvári Papi Otthon kis szobácskájában kellett meghúzódnia, s egy rendtárs látogatása ünnep volt számára.

Edelényi István - Pista bácsi

A magyar szaléziak letelepedésének évében született Edelényi István atya, sokak számára csak "Pista bácsi", aki a legnehezebb időben, 1956–1981 között kapott tartományfőnöki megbízatást, amikor a többi szerzetes renddel együtt kisemmizett, reményvesztett földönfutók lettek a szaléziak is. Tisztségét 25 esztendőn át hűségesen, csendben, alázattal, megpróbáltatás, megaláztatás, meghurcoltatás közepette látta el, így nem csoda, hogy a sok viszontagságban egészsége megroppant.

Életrajzát 117 sűrűn teleírt oldalon hagyta az utókorra, amelyben nem csak az örömökről, de ennek a nehéz korszaknak a számtalan kudarcáról is beszámol. A legnehezebb időkben sem lett keserű ember, egy szebb és jobb világ igézetében élt: „Megalkudni, lemondani semmi kedvem. Újra fogom kezdeni tízszer, százszor és ha kell ezerszer. Mert nem szabad eltévesztenem a célt, amelyet Isten tűzött elém, amelyre életemet tettem föl, és nem szabad elveszejtenem a Szalézi Társaságot, amelynek tagja lettem. E kettőre kell néznem! Még mindig tisztán látom!”

Állomások

Ernszt János szomódi kisbirtokos és Czettisch Mária házasságából hét gyermek született. A nagykorúságot hárman érték meg: János, István és Mária. István 1913. május 14-én született. Az elemi öt osztályát a falu Róm. Kát. felekezeti iskolájában járta ki. A kis „parasztfiút” vallásos szülei, Grábics Henrik plébános és Szalai Béla iskolaigazgató nevelték és irányították. A középiskola alsó négy osztályát a tatai Piarista Gimnáziumban végezte. A tanárok előtt csak a „nadrágos” diák volt ember, a társak pedig „bagaria csizmás parasztnak” hívták.

A negyedikes gimnazistának Grábics plébános úr kezébe nyomta a Szalézi Értesítő 1928. évi május-júniusi számát... A határozatlan és tétova gyerek dönt. Elküldi felvételi kérvényét Esztergomtáborba Plywaczyk Szaniszló tartományfőnökhöz. Hamarosan megjön levelezőlapon a válasz: fölvették, és néhány nap múlva levélben, hol, mikor, mivel jelentkezzen. 1928. július 1-jén egyhetes nyergesújfalui lelkigyakorlat után, megkezdi három hónapos jelölt idejét Péliföldszentkereszten... Október 1-jén csatlakozik a többi novíciushoz, október 14-én beöltöztetés, október 17-én leteszi az első három éves fogadalmat. Szentkereszten elvégzi még a gimnázium V.-VI. osztályát, majd 1931-ben Újpestre kerül asszisztensnek és kántornak,1933-ban pedig Óbudára, a Kiscelli utcai intézetbe. Innen jár be a ciszterek Szent Imre gimnáziumába hetedikesként. Ekkor magyarosítja nevét Edelényire. 1934-ben Esztergomtáborba helyezik, gimnáziumi tanulmányait az esztergomi bencéseknél fejezi be egy jeles érettségivel. 1935. augusztus 3-án tesz örökfogadalmat.

Antal János az új tartományfőnök 1935 októberében a római Gregorianára küldi teológiára. Szálláshelye a Sacro Cuore (Szent Szív) kollégium, ahol 120 filozófus és teológus lakott 20 nemzetből. A papszentelés reggelén a 19 szentelendő Don Bosco szobájában gyülekezett. Itt hangzottak el Don Bosco híres szavai, amelyeket a szeminaristákhoz intézett: „A pap egy roppant lehetőség, nem megy egyedül a pokolba, de a mennyországba sem!”

A papszentelés 1938. december 18-án volt a Sacro Cuore bazilikában, Don Bosco hattyúdalában, amely akkor 50 éves jubileumát ünnepelte éppen... Szomódon az első szentmiséjét 1939. augusztus 6-án mondta, kézvezetője Grábics plébános, szónoka Antal János, az egész falu és a környék részt vett rajta...

Első papi diszpozíciója Péliföldszentkereszt, a Hittudományi Főiskola. 1944. április 22-én doktori címet szerez a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán. A fundamentális tanítása mellett a teológusok szalézi nevelése is fontos volt számára. A házi mandolin zenekarban prímet, a sramli zenekarban tangóharmonikán játszott.

1944-ben Rákospalotára kerül tartományi titkárnak. A bombázások miatt először Esztergomtáborba, onnan a kaszárnya közelsége miatt még ugyanez év októberében Péliföldszentkeresztre menekítette az irattárat. 1945 januárjában Szomódra ment szüleihez, ahol április közepéig maradt, amikor is Bikolpusztán és Pusztamaróton át a nem sejtett aknamezőn keresztül gyalog tért vissza Szentkeresztre... 1945-ben katekistává, 1948-ban  pedig igazgatónak és a kegyhely lelkészének nevezik ki Edelényi Istvánt, dr. Sellye Vince helyébe, aki tartományfőnök lett.

1950 májusában megindult az ármány a szerzetesek ellen. A teológián korábban fejezik be a tanévet, korábbra hozzák a szenteléseket. A hallgatókat és a tanárokat azután szabadságra küldik, mert híre jön a gyűjtőlágereknek. Július 31-én éjjel Szentkeresztre is megérkezik a teherautó, de csak négy embert talál ott: Edelényit, Kuruczot, Pintér Józsefet és Réfi Lajost. Az utóbbi kettőt viszik el, mert az igazgatót és házgondnokot az Egyházi Főhatóság július 26-i dátummal egyházmegyei szolgálatra átvette. Edelényit augusztus 11-i hatállyal Budapestre helyezik káplánnak a IX. ker. Szent Kereszt plébániára, majd egy év múlva az I. ker. Szent Anna plébániára szintén káplánnak. 14 évig dolgozik itt, munkaterülete az ifjúság.

A rendi főelöljárók 1956. január 31-én tartományfőnöknek nevezik ki... az Állam megvonja tőle a papi működési engedélyt és a budapesti tartózkodást, ezért 1965 februárjában Szomódra költözikt.

„1966 május végén elfoglaltam a kántori állást Nyergesújfalun, de előtte megjártam a Széher úti kórházat és az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet Völgy utcai férfi funkcionális idegosztályát, ahol dr. Pertorini Rezső osztályvezető főorvos kezelt. Éveken át ő lett kezelőorvosom, és ha időközönként felkerestem, mindig megadta utasításait... Hat évig dolgoztam Nyergesújfalun.” 1972. október 1- jén Kisberk Imre püspök, apostoli kormányzó közölte velem, hogy visszakaptam a papi működési engedélyt és a budapesti tartózkodást is, és kinevez a pesti ferencesek Alkantarai Szent Péter templomához kisegítő lelkésznek. Egy év múlva, kiújult betegségem miatt nyugdíjba mentem, de kisegítő lelkészként továbbra is ott maradhattam.

A főelöljárók 1981. augusztus 15-én fölmentik 25 éves tartományfőnöki megbízatása alól. 1990-ben Pista bácsi a Székesfehérvári Papi Otthonba kerül. Nehéz öt év következett, az emberekkel való kommunikációja néha hetekre kimaradt. Türelmes volt szenvedésében. 1995. július 9-én hajnalban ért véget földi élete, s nyílt meg előtte a mennyország kapuja.

Események

Noviciátusa vége felé tüdőcsúcshurutot kapott. Bonato Antal igazgató és novíciusmester fölmenti minden munka alól, tízóraira és uzsonnára mézes-vajas kenyeret adat neki, és Pista megerősödve legyőzte betegségét.

Antal János 1934-ben átveszi a tartományfőnökséget Plywaczyk Szaniszlótól, ugyanennek az esztendőnek a nyarán vizitátor érkezik Torinóból tartományunkba Don Pietro Tirone személyében, aki megszünteti a pesti gimnáziumi bejárásokat. így kerül a Villányi úti ciszterektől az esztergomi bencésekhez... Vérzik a szíve, mert tanára a VIII. osztály végén az Országos Matematikai Versenyre őt akarta küldeni a Szent Imre gimnázium részéről...

Vigasz a nagyobb kitüntetés: a római Gregoriana, ahova ezzel a két mondattal indítja el Pistát Antal tartományfőnök úr: „Si vivis Romae, romano vivito more” (Ha Rómában élsz, tégy úgy, ahogy a rómaiak.)

A Sacro Cuore-ban tagja az Immaculata Társulatnak és a Vidámság Társaságnak, a rezesbandában piccolón játszott, a vonósoknál hegedűn. Pistának a magyar hadifogoly - Fábián Bertalan, Arezzo 1917 - által készített hegedű jutott.

1946. október 19-én temette édesapját a Család és a Falu részvételével. Csak a legidősebb fiú, János hiányzott, aki orosz hadifogságba esett. Szomorú hangulatban folyt a vacsora, amikor kopogtattak a konyhaajtón, és a „szabadra” belépett János, az orosz hadifogoly! A gyász könnyeit az öröm könnyei váltják...

Az egyházmegyei szolgálatba átvett szerzetesek bizonyos százalékát állami rendelkezésre el kellett bocsátani. Az ilyen szerzeteseket a budapesti Városházára rendelték be 1951 szeptemberében. Edelényi jól vizsgázhatott a megbízott előtt, mert 1951. november 1- i hatállyal a Valéria-telep környékéről Buda szívébe, a Szent Anna plébániára kerül. A lelkipásztori munkát arányosan elosztva végzik, a plébános vállalja még az irodát, az első káplán az anyakönyvezést, Pistára az ifjúság marad, hisz ez a hivatása. - „Főtisztelendőséged átérezve feladatának nagy jelentőségét, ennek megfelelő lelkiismeretességgel és teljes odaadással végezte munkáját.” (Érseki Helytartóság leveléből.)

Ugyanennek az 1951-es esztendőnek a nyarán a szemináriumokban is megtörtént az átvett szerzetes teológusok selejtezése. A mieink legtöbbjét a váci és egri szemináriumokban sikerült elhelyezni, persze fizetnünk kellett a súlyos tartásdíjat értük. A selejtezés szerint csak az utolsó évesek maradhattak bent a szemináriumokban, a többinek a civil pálya maradt. Az utolsó évesek a szentelés után egyházmegyés dispositiót kaptak... A civil munkára kikerült teológusok segítettek legtöbben a fiúkkal való foglalkozásban, játékban, kiránduláskor, a heti pünkösdfürdői napon, amikor is a plébánia fizette az útiköltséget és a belépőket, a szegényebbeknek még a szendvicseket is... Ez a segítség 1956 őszén megszűnt, mert a teológusokat Pista bácsi tanulmányaik folytatására külföldre küldi. Ez volt első nagy tette, mint a Magyar Szalézi Rendtartomány új főnökének.

Tartományfőnökség titokban

Ő maga így ír azokról az időkről, amelyekről nem sokat tudunk: 

A tartományfőnöki kinevezéssel megnőtt a felelősségem, tehetetlenségem érzése meg nem csökkent. Sellye Vincétől azt a tanácsot kaptam: „Nem kell tenned semmit, csak állj a vártán!” Én azonban úgy éreztem, tennem kell valamit, hogy a szétesett Szalézi Család magára találjon. „Mini családokat” próbáltam létrehozni, tagjai egy-egy rendtárs lakásán jöttek össze, megbeszélték problémáikat és elvégezték a jóhalálgyakorlatot.  Megtartottuk közösben a szalézi ünnepeket: május 24, január 31, május 6 és október 29, összehozott egy-egy rendtag halála-gyász- miséje. Ezeket a szentmiséket a Szent Annában, az Egyetemi templomban, a szervitáknál, a pesti ferenceseknél, a Bakáts téren vagy a Keresztények Segítsége kápolnában tartottuk.

1960 márciusában a külföldön élő magyar szaléziak segítségével egy Skoda autót kaptam. Ezzel végiglátogattam a legtávolabbi testvéreket is. 1961 júniusában el kellett adnom a kocsit, mert árulója lett utaimnak, amelyeket az Államvédelmi Hatóság és az Állami Egyházügyi Hivatal is zokon vett. Árán megvettük egy állatorvos házát Rákospalotán a Dugonics utcában. Ezt átalakítottam és alkalmassá tetettem 3-4 rendtag számára. Ezt a mintát követve, családi összefogással megépítettem a szomódi házat... De problémákat vetett föl az együttlakás, sok volt a torzsalkodás, és még több a sirám, ezért lemondtam újabb házak alapításáról.

Bán Imre, a Szent Anna plébánosa nem adta át a plébánia tanácstermét a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének, emiatt megvonták tőle a működési engedélyt saját plébániáján. Helyébe 1961. elején adminisztrátort kaptunk a békevonalról, aki engem is kívül akart tudni mielőbb onnan, és azonnal megkezdte az adatgyűjtést ellenem. Ezért diszpozíciót kértem az Apostoli Kormányzó úrtól. „Tartsa a vonalat a plébánián” - jött a válasz.

1960-ban tanítványa, Roboz Etelka fogadalmat tett a Don Bosco Nővéreknél, és ezután egyre többször segíthette munkájában. Ő írta visszaemlékezésében, hogy Edelényi atya kereste a módot, hogyan lehet találkozási alkalmakat teremteni rendtársainak. Hogyan adhat aktuális szalézi táplálékot a rábízottaknak? Példás életű szaléziak életrajzát igyekezett magyarul a szaléziak kezébe adni, szívós munkával azon fáradozott, hogy a lángot ébren tartsa, tovább adja, hogy a szalézi szellem – ha hamu alatt is, de ízzon és megmaradjon. A fiatalok szeretete, szolgálata is mély nyomot hagyott benne. Mindig megtalálta a fiatalokban azt a pontot, amit megérintve ki tudta nyitni a szívüket, bizalmat ébresztett és a jó Isten útján tudta vezetni őket. Latint tanított, németet meg olaszt, de mindez csak eszköz volt, hogy lelkeket mentsen.

1963. november 6-án a tartományi tanácsosokkal megünnepelték Szentkereszten a letelepedés 50. évfordulóját. 1963. december 18-án itt tartotta meg ezüstmiséjét is. Az ezüstmisével kapcsolatban volt kurzustársai római látogatásra hívták meg. Beadta az útlevél kérelmet, mire behivatta a rendőrség. Két ávós tiszt fogadta, az útlevél-ügyből kihallgatás lett. Olyan témák kerültek terítékre, amelyekért akkoriban nem egy pap ült börtönben. Ez a kihallgatás még tízszer megismétlődött a legkülönbözőbb helyeken: presso, vendéglő, terasz. Témái: homoszekszualitás, illegális szervezkedés, novícius tartás, rendszer és orosz ellenes nyilatkozatok, írógépes sokszorosítás, illegális hitoktatás, rendi kirándulások, titkos szalézi lelkigyakorlatok, nőügyek, kapcsolat az olasz követséggel, a Rendfőnökséggel, valutaügyek, külföldi intenciós pénzek stb. stb.

Edelényi István ettől a nyártól kezdve üldözött volt. 1965. február 13- án az ÁVH utasításra el kellett hagynia Budapestet és fizikai vonalon elhelyezkednie. Bárhova ment, bárkivel találkozott, érezte, hogy az emberek félnek tőle. Csak Szomódra mehetett megint. „Hitem erős, életem elfogadható - mondta - bár attól tartok, hogy éjjel, a csukott szemhéjam alatt, már bandzsítok”. 1965. augusztus 6-án megbetegszik, és több órás szédülés dönti le lábáról. A Széher úti kórházba kerül, diagnózis: idegkimerültség.

A rosszullétek sűrűsödtek és erősödtek. Bevonult a Völgy utcai idegosztályra, kezelőorvosához.

"A betegállomány május 22-ig tartott. Ekkor Nyergesújfalura mentem kántornak, ahol Tóth Turczer Nándor plébános ezzel fogadott: - Ha mi papok nem segítünk egymáson, kitől várjunk segítséget?"

A kántori munka mellett egy kis énekkar is fogadta, amellyel közmegelégedésre szerepeltek. Foglalkozott matematikával is, szívesen segített bárkinek, aki megkérte. Rendszeres lett a „matekozás”, még nyáron is, hol ennél, hol annál jöttek össze. A fiúkkal a káplán foglalkozott, Edelényi atya pedig az énekes lányokkal és a matekosokkal. A mai nyergesújfalui templomi kórus magvát alkotó énekesek "Pista bácsi" idejében lettek tagok. Zenei képzettsége, személye, hite olyan vonzerő volt számukra, ami kitörölhetetlen, mély nyomokat hagyott bennük. Egy-egy kóruspróba nem csak az éneklésről szólt: szinte észrevétlenül nevelt a szépre, jóra. Ez sem tetszett egyeseknek, így az iskolaigazgatónak sem. Adatokat gyűjtöttek ellene, kihallgatták az énekeseket, a kiskorúakat is, szülői jelenlét nélkül. A kérdések a szokásosak voltak, a döntés pedig: "A templomba és a káplánhoz járhattok, de a kántorhoz nem!" Ez volt a lényeg...

Mennie kellett Nyergesről, meg is kapta hozzá a papi működési engedélyt. 1969. december 2- án kinevezték káplánnak Szécsénybe. A kezelőorvosa nem javasolta, hogy papi gyakorlatot folytasson, mire a Főegyházmegyei Hatóságtól ez jött válaszul: „Edelényit minden papi és kántori teendő alól felmentem. A jövőben pedig semmiféle vonatkozásban nem tartok igényt főegyházmegyei szolgálatára. Szabó püspök. Fellebbezésnek helye nincs, mert nem munkatörvénykönyv szerinti felmondás, hanem súlyos betegség és gyengeség áll fent. 1970. február 1-jén hagyja el Nyergesújfalut."

A Magyar Püspöki Kar 1969. július 1-re, új hittankönyvre pályázatot írt ki. Ez időben Itáliában sorra jelentek meg Csonka Lászlónak, a Szalézi Pápai Egyetem tanárának hittankönyvei. Ő kitért a pályázaton való részvétel elől, de felhatalmazta Edelényi atyát, hogy könyveit felhasználva pályázatot nyújtsanak be. Lázas munkával készültek Katona atyával, Zsédelyi atyával s másokkal a hittankönyv pályázatra.  Öt tervezetet adtak be, ezek közül egy első, egy második és három harmadik helyezést kapott. „A mennyei Atya szeret minket” c. hittankönyv jó fogadtatást ért el és öt kiadást ért meg.

1971-ben meghívást kapott a rendfőnöktől, hogy mint szakértő vegyen részt a rendkívüli Egyetemes Káptalanon. Az útlevélkérelmet és a fellebbezést ezzel utasították el: „Kiutazása sérti a Magyar Népköztársaság közérdekét.” 

1972-ben Kisberk Imre püspök kinevezte a budapesti Alkantarai Szent Péter templomban kisegítő lelkészének. Az SzTK folytonosságot azzal biztosították, hogy „orgonistának” jelentettek be, bár az orgonához nem nyúlhatott, mert az énekkar pap-vezetője nem bízott megfelelő tudásában.

1973-ban a szédülési rohamok újra jelentkeztek. Dr. Pertorini főorvos igazolást ad ki, amely alapján nyugdíjazták. Az állami nyugdíjintézet elfogadta a felügyelőként és kántorként eltöltött éveket, 36 éves munkaviszonyt állapított meg, és meghatározta a havi 845 Ft-os állami nyugdíjat... Kisberk Imre püspök, apostoli Kormányzó meghagyta a ferences templomban besegítő lelkésznek. Misézett és sokat gyóntatott.

A nagy utazás

1977 októberében, hatvannégy éves korában nagy osztrák, német, svájci és olasz turista útra indulhatott. Hűséges segítője, Roboz Etelka nővér egy hónapra összeállította az orvosságokat, az injekciókat rosszullét esetére, a menetrendeket és a személyi csomagot. Bécstől Rómáig tartott a turistaút és vissza Bécsig, a magyar szaléziak, a külföldi rendtársak figyelmes segítségével. „Azt hiszem, most találkoztam először és igazán Don Boscóval, a lenyűgöző - csodás szalézi - testtel!” - írja, hisz Rómában javában folyt a 21. Egyetemes Káptalan. Nem vett részt a szakcsoportok munkájában, csak az általános üléseken...

A rendfőnök az egyik „Jóéjszakátot” jelölte meg, ahol megköszönhette a hivatalos köszöntés, amely a káptalanon elhangzott.

„Felkészültem rá. Beszámoltam a magyar szalézi életről. A tényeket mondtam el. A végén felelevenítettem az első szaléziak ünnepélyes nyilatkozatát, amelyet jegyzőkönyvileg örökítettek meg: Ha a nehéz idők nem engednék meg, hogy együtt végezzük a szalézi munkát, akkor megtesszük azt egyenként. És ha csak egy marad meg közülünk, az is folytatja a megkezdett munkát... és útközben, Beromünsterben látott felirattal fejeztem be: Béke az érkezőknek, öröm az ittmaradóknak, áldás a távozóknak!... Jóéjszakát!!! És akkor hatalmas taps tört ki... Engem meg rázott a zokogás. Huszonhét év számkivetettsége folyt végig az arcomon.

Azt hiszem, ez az utazás volt szalézi életem koronája.”