Bíró Lóránt atya Budapesten született 1928. október 18-án, mélyen hívő katolikus családban. Gyermekkorában megtapasztalta a családi élet melegét, szülei szeretetét. Tanulmányait az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban majd a szalézi rend nyergesújfalui gimnáziumában végezte. Lelkesen ismerkedett meg Don Boscóval és a szaléziakkal. Megkedvelte az oratóriumi életet. A noviciátust Mezőnyárádon végezte, ott volt a beöltözése is 1946 karácsonyán. Első szerzetesi fogadalmát 1947. augusztus 6–án tette le Mezőnyárádon. Később Gyulán nevelőként tevékenykedett. 1949-ben megkezdte teológiai tanulmányait Péliföldszentkereszten, amit a rend feloszlatása miatt csak jóval később fejezhetett be. 1950. augusztus 16-án örökfogadalmat tett az újpesti Clarisseumban. De ezután társaival együtt el kellett hagynia a rendet. Teológiai tanulmányait a budapesti Hittudományi Akadémián 1952-ig végezhette, majd hosszú idő után előbb levelező, majd nappali hallgatóként végül 1988 –ban fejezte be. 1950 és 1988 között folyamatosan megmaradt az Anyaszentegyház szolgálatában, az újpest Szent József Plébánián volt kántor–karnagy.

Közben az ELTE Természettudományi Karán alkalmazott matematikusi oklevelet szerzett. Civil munkája nagy részét a Központi Statisztikai Hivatalban végezte. Nappal programtervezőként dolgozott, este pedig ellátta a kántori teendőket. Óraadóként tanított később a Műszaki Egyetemen, de igazi hivatásáról sosem mondott le. Tudásával közben segített a fiataloknak, sokakat korrepetált matematikából. Ifjúság iránti elkötelezettségét a cserkészetben bontakoztatta ki. Nagy csapatot épített az újpesti fiatalokból. Szerette a színházat, sok kiváló darabot rendezett előbb lakásokon tartott összejövetelek alkalmával, később a Clarisseum szerény lehetőségei között.

A rendszerváltás hajnalán teljesülhetett vágya: 1988–ban, Bosco Szent János halálának centenáriumi ünnepén, az újraszerveződő tartomány első jeles eseményén Marosi Izidor váci megyéspüspök diakónussá szentelte. Még ebben az évben, július 2 –án a pestszentlőrinci főplébánián részesült a papszentelés kegyelmeiben. Először kisegítő lelkészként szolgált az újpesti Szent József Plébánián, majd 1989-ben  a Clarisseum plébánosa lett. Itt fejthette ki papi működésének legjavát.

Legszívesebben a fiatalokért dolgozott: hitoktatott, vezette a cserkészetet, színdarabokat rendezett, énekkart vezetett. Rendbe hozatta a templomot kívül–belül. Ébren tartotta vértanú rendtársunk, az azóta boldoggá avatott Sándor István testvér és társai emlékét. Társadalmi szolgálatáért az önkormányzat 1999-ben Újpestért díjjal, 2009-ben Újpest díszpolgára címmel tüntette ki. 2013–ban, 85 évesen, mint aktív plébános ünnepelhette ezüstmiséjét. A betegségek azonban egyre gyakrabban nehezítették meg a szolgálat végzését. Nehéz szívvel adta át szeretett Clarisseumának vezetését. Sajnos egészségi állapota tovább romlott, ezért egyre nehezebben mozdult ki a plébániáról.

Hosszú, türelemmel viselt szenvedés után 2018. január 25-én a reggeli órákban életének 90-ik, áldozópapságának 30-ik évében elhunyt. A megyeri temetőben helyezték örök nyugalomra.