Az első magyar szalézi életútja igen mozgalmas: volt iskolaigazgató Fiuméban, próbálkozott jezsuita, trappista, karthauzi szerzeteseknél, míg végre Torinóban megismerkedett don Ruával, Don Bosco első utódával és a szegény gyerekek nevelésében találta meg azt, amit keresett, amire vágyakozott. 

1840. augusztus 15-én született a Máramaros megyei, Szatmár egyházmegyei Hosszúmezőn. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában, a gimnáziumot Máramaros-szigeten, a főgimnáziumot Szatmárban végezte. Mint Szatmár egyházmegyés papnövendék 1858. októberében öltötte magára a reverendát. Hittudományi tanulmányai végeztével korhiány miatt nem szentelték azonnal pappá. Egy ideig a szatmári Főgimnáziumban helyettes tanárként tanított, majd Beregszászon és Bécsben nevelősködött. Bécsben folytatta tanulmányait a híres Pázmáneumban. 1861. március 31-én szentelte pappá Haas Mihály szatmári püspök. Felszentelése után házikáplán és nevelő maradt a gróf Rissinger családnál. Budapesti és bécsi tartózkodása idején fejezte be egyetemi tanulmányait. 1867. júliusában magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett. Doktori értekezésével pályadíjat is nyert. A 70-es években főgimnáziumi tanár volt Szatmárban, főgimnáziumi igazgató Fiumében, s ugyanott a városi iskolák igazgató tanácsának elnöke.

Trefort Ágoston liberális iskolapolitikájával nem tudott egyetérteni, ezért 1881. szeptemberében lemondott az igazgatóságról, de csak 1882-ben válhatott meg a Főgimnáziumtól. A horvát tengerpartot a városi előkelőségek és diákjai lelkes ünneplése között hagyta el. Fiumei távozása után kérte felvételét a Jézus Társaságba.

Innsbruckban töltötte a kétéves noviciátust, közben elvégezte a skolasztikus filozófia szakot is. A noviciátus letöltése után fél évig tanított a kalocsai Jezsuita Főgimnáziumban.

Fogadalomtételt azonban züllött bátyja miatt, aki anyagi okból pert indított ellene, nem tehetett. 1884-ben végiglátogatta Olaszország Mária-zarándokhelyeit. A Gondviselés a trappisták kolostorához vezette. P. Angelikusz álnéven elindította a "Legszentebb Rózsafüzér Királynője" című havi folyóiratot. A boszniai Mária-Sterni zárdában szerkesztette, Budapesten nyomtatta és küldte szét az egész ország területére. Munkássága alapján megindult az Élő Rózsafüzér magyar mozgalma is. XIII. Leó pápa háromszor is megáldotta ezt az új mozgalmat. A lap anyagi haszna a zárdához tartozó árvaház céljait szolgálta. 1897. elején Zafféry atya a lap szerkesztését és kiadását átadta a domonkosoknak.

1897 februárjában belépett az egyik karthauzi zárdába, ahol 15 hónapot töltött boldog megelégedéssel fölséges magányában. Fogadalomtétele előtt értesült arról, hogy züllött bátyja hamis tanukkal polgári pert nyert ellene. Ezek után nem tehetett fogadalmat, sőt ott kellett hagynia Certosát. Golgotai kereszthordozása másfél évig tartott. Sok helyen próbálkozott, hogy szerzetesi hivatásának eleget tegyen, a Krakkó közelében lévő kamalduli kolostorban kérte felvételét, a lazaristákhoz, sőt végső elkeseredésében Mailáth püspökhöz fordult, de mindenünnen elutasították, mivel püspöki engedély nélkül hagyta el egyházmegyéjét. Nehézségei közepette még rakodómunkás is volt a dunai zsákolók között.

A hosszú szenvedésekkel és megaláztatásokkal tarkított hányattatás valódi hivatását érlelte meg. 1900. április 12-én Don Bosco torinói házába vezette őt a Szűzanya. Ekkor már Don Rua kormányozta a Szalézi Társaság hajóját. Don Rua belelátott a minden nemesért lelkesedni tudó lelkébe, s megnyugtatta háborgó szívét. Felvette Zafféry atyát - egyelőre ideiglenesen - a Szalézi Társaságba. Zafféry barátjának, Fait-Kokovai Jánosnak az erzsébetfalvi plébánosnak így ír erről. "Folytatom működésemet, míg a Jó Istennek tetszik, hazám javára utolsó stációmon, amelyről oly megnyugtató, oly édes lesz az átköltözés a másvilágra, és mint hiszem és bizalommal remélem, a boldog örökkévalóságba." (9)

Don Bosco első utóda maga mellett tartotta a nagyműveltségű, sok nyelvet beszélő papot titkárnak. Az anyaházban működő "schola minor"-ban egy ideig teológiát is tanított. A Segítő Szűz Mária templomban és a többi torinói templomban kisegített, szentbeszédeket tartott.

1900. május 2-án a lelkigyakorlat kapcsán, a hivatásvizsgálat után Fogliozzóban kezdte meg a novícius évét 60 éves korában. Még a novícius éve alatt rendfőnöki utasításra hazánkban és Németországban toborzó körutat tett. (10) A próbaév leteltével 1901. szeptember 30-án fogadalmat tett Don Rua kezébe. A fogadalomtétel után újra Magyarországra jött, hogy a Szalézi Intézetbe fiúkat kísérjen. A Szalézi Értesítő tévesen közli az indulás időpontját, nem szeptember 6-án, hanem október 6-án kísért hat fiút Olaszországba. (11)

1901 januárjában a megürült cavagliai házba kerültek Foglizzóból a magyar fiúk. Zafféry atya felmentését kérte a titkári beosztás alól, hogy Cavagliába mehessen a magyar fiúkkal. Magyart és hazai történelmet tanított s a lelkivezetést látta el. Évenként egyszer-kétszer hazalátogatott propaganda körútra, s mindannyiszor újabb csapatot vezetett el a Szent István Magyar Intézetbe.

1903-ban jelent meg az első magyar nyelvű Szalézi Értesítő. A szerkesztés és a korrektúra munkákat Don Zafférynek kellett végeznie, amely állandó jelenlétét igényelte a valdoccói anyaintézetben.

1903-04-05. iskolaévekben Don Zafféry ismét Don Rua oldalán található, mint személyi titkára. 1904-ben, szeptemberben Ivrea-ban végzi lelkigyakorlatát és megismétli hároméves fogadalmát.

A következő három iskolaévet Penangóban, a német növendékek tanításának és lelkivezetésének szentelte. 1907. szeptemberében Foglizzóban a rendtársai lelkigyakorlatán vett részt, s másodszor is megismételte az ideiglenes fogadalmát. A következő év szeptemberében Lambrizóban örökfogadalommal kötelezte el magát Don Bosco Szalézi Családjához.

Örökfogadalma után visszarendelik Cavagliába. Itt is marad egészen hazatelepüléséig, sőt még egy kicsit tovább is. Cavagliai életében sem tétlenkedik: tanít, nevel, lelkigyakorlatot tart. Itt kezdi el írni élete fő művét, a "Magyar szállóigék és szólásmondások" eredetét tárgyaló nagy munkát. Teljesen - sajnos - nem készült el vele soha, de ízelítőt ad belőle az 1947-es Don Bosco naptár a 129-140. oldalon.

1913. november 3-án sátorbontás volt Cavagliában. A IV. osztályos növendékek Penegóba mentek tanulmányaik folytatására, a többiek pedig hazatelepültek. Zafféry atya rövid ideig Krajnába, a kies fekvésű radnai házba került, itt működött a lengyel noviciátus, mivel ekkor még egy rendtartományba tartoztak a német-osztrák-lengyel-cseh-délszláv népek. Amint a kezdetek nehézségeivel küzdő Péliföldszentkereszten szerény szobácskát tudtak az első szalézi papnak berendezni, 74 évesen hazahozták.

1914. április 15-én mutatta be aranymiséjét a szentkereszti kegytemplomban. Aggastyánként sem pihent, Don Bosco nagy életrajzát fordította olaszból magyarra és átdolgozta a rendszabályokat. Nyelvi tudását a szentkereszti búcsún kamatoztatta. Prédikált magyarul, németül, tótul, s időnként cigányul. Az ifjú szalézi növendékeket tanította és vállalta a lelkivezetésüket.

Az I. Világháború utáni összeomlás és az 1919-es Tanácsköztársaság elmúlta után az intézet Nyergesújfalura költözött. Zafféry atyának még egy rövid ideig a kolostorban kellett maradnia. 1919. szeptember 20-án, fogadalmának napján őt is átvitték a nyergesújfalui intézetbe. Nem sokáig élvezhette a ház kényelmét, 1919. december 27-én délután három órakor meghalt. A nyergesújfalúi temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírját rendszeresen látogatják a mai magyar szaléziak és a Szalézi Család tagjai.

Sokat fáradozott életében azért, hogy Magyarországon is megtelepedjen a Szalézi Társaság és megindulhasson a munka. Lovag Lonkay Antallal, az első magyar szalézi munkatárssal ők ketten tették a legtöbbet a kezdeti időkben a Társaságért.

2016-ban a nyergesújfalui szalézi középiskola (amelynek falai között földi életét befejezte) felvette a Zafféry Károly nevet, elévülhetetlen emléket állítva az első magyar szalézi szerzetesnek.