Visszatért szülővárosába, ahol hosszú éveket töltött keserűségben, magányban, szenvedésben és kétségbeesésben, Istent okolva a sorsáért. Életének ebben az első időszakában a fizikai gyógyulás reményébe kapaszkodott, de egy teljesen váratlan válaszra talált. 1978 nagypéntekén egy lelkigyakorlatos csoport imádkozott érte, és Nino úgy érezte, átalakuláson ment végbe: ismét megtalálta Istent. Bár a teste nem gyógyult meg, de Igent mondott az Úrnak, felvette keresztjét és felajánlotta neki szenvedéseit. Ettől kezdve az öröm és a remény forrása lett mindenki számára, aki találkozott vele. „A testem gyógyulását akartam, és helyette az Úr egy nagyobb örömben részesített: a lelki gyógyulás kegyelmében.” Olvasni kezdte a Bibliát és a szentek életét, segített a szomszéd gyerekeknek megoldani a házi feladataikat, megtanult szájjal írni. Leírta emlékiratait, levelezést folytatott, telefonon tartotta a kapcsolatot az emberekkel a világ minden részéről. A betegeket meggyőzték és megnyugtatták szavai, örömmel és reménnyel teli tanúságtételei.
Nino csak a fejét tudta mozgatni, de a tollat a szájában tartva írt a szenvedéséről, a hitéről és a reményről. Több ezer emberrel tartotta a kapcsolatot mindenhol a világban, több mint hétezer levélre válaszolt tanácsokat adott és vigaszt nyújtott másoknak, akik szenvedtek, ahogy ő. Kiadott két könyvet, A szenvedéstől az örömig és a Zarándokúton a fény felé. Sógora, Paolo kíséretében beutazta Olaszországot és külföldön is terjesztette Krisztus irgalmának és szeretetének üzenetét. Lehetőséget kapott, hogy műveit felolvassa a modicai majd a ragusai rádióban. Szavai sokak szívéhez eéjutottak. Telefonon és levélben keresték, de számos látogatója is akadt. Szülővárosában, Modicában sok barátja volt, fiatal és öreg egyaránt. Ezek az emberek Ninóból merítettek lelki nyugalmat.
1982-ben, szerencsétlenségének évfordulóján a Szalézi Család tagjává vált, mint szalézi munkatárs, majd 2004-ben végleges elhatározást tett és belépett Don Bosco Önkéntesei közé.
Nino Baglieri 2007. március 2-án hunyt el, barátai és családja körében. Halálos ágyán így írt: „Most már nincs szükségem semmire, sem ágyra, sem tolószékre, sem arra, hogy valaki tologasson. Most szabad vagyok, tudok menni és el tudok futni oda, ahová akarok.”
Már halála után egy hónapra megjelent róla A kereszt árnyéka című könyv, majd halála első évfordulóján egy újabb, A kereszt szárnyán.
Boldoggá avatási eljárást 2012-ben, öt évvel a halála után indították meg Noto Egyházmegyében, Pascual Chavez rendfőnöksége alatt. Ha boldoggá avatási eljárása lezárul, Nino Baglieri lesz az első fogyatékkal élő személy, akit boldoggá avatnak.