(1895-1978)

Az olaszországi születésű püspök 1923-ban érkezett Indiába mint novicius, tanárát, Stefano Ferrandót követve. Szerzetes-növendékként Costantino Vendrameval is együtt dolgozhatott, tőle tanulta Don Bosco nevelési stílusát. 1932-ben szentelik pappá Shillongban. Ettől fogva fáradhatatlanul látogatta a kis falvakat és szolgálta az embereket. Több mint 20 helyi nyelvet és nyelvjárást beszélt. 1951-ben a pápa kinevezi a Dibrugarh püspökség élére. Továbbra is látogatta a falvakat, imádkozott és gyóntatott. 64-ben Tezpur, majd Tura püspöke lesz, majd visszavonul a helyi püspök javára. Mint jó pásztor, terjesztette a tudást és a kereszténységet a nép körében. Észak-Kelet India államaiban egyik úttörője volt az egészségügyi ellátás és oktatás biztosításának a távoli, elmaradott térségekben.

1906. augusztus 29-én született Diano dAlbában, egy piemonti vársoban, Cuneo tartományban, Lorenzo Marengo és Agostina Montaldo gyermekeként. Három évig a Segítő Szűz Mária Leányai elemi iskolájába járt, ahol növekedett szeretete Don Bosco iránt, miután szüleitől hallott róla.  Szülei kérésére Oreste Valdoccóban folytatta a tanulmányait, ahol lehetősége volt megismerni néhány első generációs szalézit: Albera, Francesia és Rinaldi atyákat.

A középiskolai tanulmányok második évében találkozott Stefano Ferrandóval, aki ideiglenes tanárként tanított, és röviddel utána Indiába utazott misszióba. Oreste is misszióba akart menni, így kérelmet nyújtott be a rendfőnöknek, Ricaldone atyának, aki elküldte őt Assamba, Shillong, hogy ott töltse novíciusi évét.

Ferrando atya irányításával először tanárként, majd a studentátum rektoraként működött, közben látogatott az indiai falvakat, tanulta a helyi nyelveket és felélénkítette az ünnepi oratóriumokat. Teológia tanulmánya során együtt dolgozhatott Costantino Vendraméval, aki a shillongi közösség plébánosa volt, és akitől sokat tanult a szalézi lelkipásztori stílusról: Don Bosco jelmondata, a Da mihi Animas volt az elsődleges motivációja a missziós munkájának.

1932. április 2-án Shillongban Oresztészt pappá szentelték. Ettől a pillanattól kezdve szívét és lelkét beleadva látogatta a falvakat Észak-Kelet-Indiában. Sokat utazott messze, hogy elvigye az evangélium üzenetét többezer családnak és segíti őket minden lehetséges módon. Elnyerte az emberek szimpátiáját, és megtanult több mint 20 helyi nyelven. Az ima embere volt, melegszívű és barátságos, és tudta, hogyan nyugtassa meg az embereket az ő kedves módján.

1951-ben kinevezték püspöknek az újonnan alapított Dibrugarh egyházmegyébe. Elfogadta az engedelmesség szellemében. Így tér vissza Olaszországba 1951-ben a püspöki felszentelésre, először 28 évvel azután, hogy elindult. Nagy örömére édesanyját még életben találja, és egy kicsit vele lehetett. 1951. december 27-én szentelték püspökké Torinóban, a Mária Keresztények Segítsége bazilikában

Hamarosan visszatért a misszióba, az új egyházmegyébe, amit rábíztak, és a tőle megszokott vándorló misszionárius stílusban fáradhatatlanul és nagylelkűen munkához lát, annak ellenére, hogy a malária időszakos rohamai, igen komoly sérv és a visszérgyulladás első tünetei hátráltatják.

Szerencsés volt, hogy ügyesen tudott kommunikálni az adományozókkal, ezért hathatós jótevőket tudott maga mögé állítani (elsősorban szülővárosából, Diano d’Albából), akik támogatják őt és lehetővé teszik számára, hogy nagy műveket építsen a lakosság leggyengébb és legsérülékenyebb része számára. Továbbra is látogatta a falvakat, prédikált és gyóntatott.

1964-ben kinevezték Tezpur püspökének, és öt évvel később rábízták a jövőbeni egyházmegye, Tura ellátását is.

Idő előtt lemondott annak érdekében, hogy némi teret engedjen a helyi püspöknek, akit végül elfogadott az indiai kormány. Még ottmaradt egy ideig, segítve Tura új püspökét, és felkutatva az anyagi forrásokat az egyházmegye támogatására. Élete utolsó éveit apostolkodással töltötte. Egészen 1998. július 30-án Turán bekövetkezett haláláig rendelkezésre állt egyházmegyéjének különféle feladatokra.  

 Jellemző vonása volt az engedelmesség a feletteseinek, az aggodalom a lelkek üdvösségéért és a legkedveltebb, a jellegzetes szalézi optimizmus. Mint jó pásztor, terjesztette a tudást és a kereszténységet a nép körében. Észak-Kelet India államaiban egyik úttörője volt az egészségügyi ellátás és oktatás biztosításának a távoli, elmaradott térségekben.

 Az egyházmegyei eljárást ügyében 2013. február 16-án fejezték be.