(1904-1961)

Szíriában született, gazdag család gyermekeként. A jólétben igénytelen volt. Korán özvegyen maradt. A sok lehetőség ellenére azt az állapotot választotta, hogy felebarátain segít a szeretet szellemében. Alapítványát a szaléziakra bízta. Jótékonysága mindenhol érezhető volt. Támogatott minden jó kezdeményezést. Kiváló szalézi munkatárs volt, de más rendek is jótevőjüknek tekintették. Rákos beteg lett. Amikor megtudta, csak azt mondta: "Köszönöm, Uram!"

Matilde Chelhot, ez a büszke és tisztességes szíriai nő, egy keleti nő, aki tisztelte a törzsi szokásokat, 1904. november 15-én született egy aleppói jómódú családban. Tanulmányait a Szeplőtelen Fogantatás örmény nővéreinél végezte, nekik is köszönhető feltűnően tiszta lelki életének fejlődése. 1922. augusztus 15-én, fiatalon, 18 éves korában feleségül ment egy gazdag üzletemberhez, Georges Elias Salemhez. Georges parancsoló és birtokló jellemmel rendelkezett, de különben jó ember volt. Matildnak nagyon türelmesnek kellett lennie, hogy ki tudja békíteni az ellentéteket. A Salem házaspár élénk, magas színvonalú társasági életet élt, utazgattak Európában és nagy fogadásokat rendeztek, de nagy bánatukra hamar rájöttek, hogy Georges cukorbetegsége miatt nem lehet gyerekük.

Mathilde mindig meg tudta vigasztalni a férjét, mellette állni akkor is, ha karakterét erősen befolyásolták a hangulatváltozások, a munkahelyi gondok és az ezzel járó nagy fáradtság. Georges nem volt biztos benne, hogy fizikai állapota miatt képes-e rá, hogy végbe vigye a sok kezdeményezést, és a betegség nem befolyásolja-e a kereskedelmi érzékét, így Mathilde, kihasználva a szíriai nők ősi rátermettségét és a legendás keleti vendégszeretetet, sikeres menedzserré vált, de mindig a férje oldalán maradt, és tanácsadója lett, végrehajtója a projekteknek. Mathilde, aki intenzív imaéletet élt, képes volt egyesíteni személyisége különböző oldalait: gazdag tulajdonosnő, éles elméjű vezető, az óvatos utazó, az elegáns nő, és a nagyon kellemes és nagylelkű házigazda. 22 évig szerette és ápolta férjét, elkísérte üzleti útjaira és részt vett a tárgyalásain. A nagy európai cégek vezetői tisztelték és becsülték.

A nagy gazdagság, az anyagiak halmozása és a szerencse hajszolása azonban nem volt célja a Salem családnak, túl erősen élt bennük a szociális érzék, a keresztény hit és az intenzív imaélet, ami nem volt jellemző az ő társadalmi köreikre.

 Férje, Isidoro Fattal püspök tanácsára, aki Aleppo görög katolikus metropolita érseke volt, eltervezte, hogy nyit egy szakiskolát, ahol a jövő keresztény munkásait fogják képezni: de 1944. október 26-án Georges hirtelen meghalt. Fájdalmas volt az elválás szeretett férjétől, Mathilde vigasztalhatatlan volt, de nyugodt. Egy pillanat alatt rájött, hogy új életet kell kezdenie, és ekkor ébredt rá valódi hivatására. Elutasította egy újabb házasság lehetőségét, beleértve a lehetőséget, hogy anya legyen, hiszen még fiatal volt, és helyette a legnagyobb szeretettel, teljesen odaajándékozta magát felebarátainak, határtalan elkötelezettséggel a szegények, a rászorulók felé, vallási vagy etnikai megkülönböztetés nélkül.

 A szaléziak és a szakképző iskola

 Az ő modern felebaráti szeretete nem alamizsnát adott. Mindig pontos volt, zárkózott, de konstruktív és képes az önálló tanulásra, mert látta a szíriai lakosság helyzetét és rájött, hogy a fiatalság jövője a szakmai kompetenciában rejlik: csak a tisztességes és a biztos munka az, amely képes hazájának jövőjét alakítani.

Teljesen a szeretett Georges-ának végrendeletében meghagyott grandiózus terv megvalósításának szentelte magát, létrehozva a „Georges Salem Alapítványt”, amelynek elnöke lett. Családját a város szegény fiataljai alkották, akikkel valóban úgy bánt, mintha édesanyjuk lenne. Végül a "francia mandátum" idején Szíriában, 1945-ben, a marista testvérek kénytelenek voltak elhagyni a gyönyörű főiskolát Aleppóban, amely otthont adott 800 diáknak. A püspök Matilde és az Alapítvány elé terjesztette az ügyet: ez lenne a szakképző iskola, amiről férje álmodott. Fattal püspökkel együttműködve 1947-ben Torinóba megy, hogy szemtől szemben tárgyalhasson Pietro Ricaldone rendfőnök atyával arról, hogy művét Don Bosco gyermekeire bízza. 1947-ben a " Georges Salem Alapítvány " Don Bosco fiainak a kezébe került, aki még mindig kezelik a munkát és az oktatást és elkísérik a diákokat úgy, ahogyan Mathilde szívéhez olyan közel állt: Isten szeretetével, amely átalakítja mindenki életét.

Egy kis házat építtetett az Intézet mellé. Innentől fogva a szaléziak alkották otthonát és családját. Ide hozta el férjének földi maradványait, és ő maga is ide lesz majd eltemetve. Rövid időn belül az aleppói gyerekek Margit mamájává vált. Rengeteg lelki élménnyel gazdagodott: szalézi munkatárs, Assisi Szent Ferenc leánya, a Végtelen Szeretet Művének alapítónője lett. Nem volt olyan jótékonysági intézmény, amelyet ne támogatott volna: hitoktatók társasága, Szent Vince konferenciák, nyári táborok a szegény és elhagyott gyermekek számára, Vöröskereszt, fiatal bűnözők nevelésének segítése; teljesen elsajátította a szalézi apostolkodás dinamizmusát.

 1959-ben megállapították, hogy rákos beteg. Az orvosok diagnózisára csak egyetlen mondatot válaszolt: „Köszönöm, Istenem”. Ekkor kezdődött húsz hónapig tartó keresztútja, és önmaga teljes kiürítése. Végrendeletében minden vagyonát különböző jótékonysági szervezetekre hagyta, még azt is ki tudta mondani, hogy: „Egy olyan házban halok meg, ami nem az enyém többé”.

Aleppóban (Szíria) halt meg a szentség hírében, 1961. február 27-én, 56 éves korában. Szeretett férjéhez, Georgeshoz hasonlóan Aleppóban temették el, a szaléziak templomába.

AZ EGYHÁZMEGYEI ELJÁRÁS KEZDETE: 1995. OKTOBER 20.