Szalézi Munkatársak Világkongresszusa – Róma, 2012. november 8-11.

Kedves Szalézi Munkatársak!

Mi az egész világról jöttünk ide össze, akiket a Don Bosco atyánk iránti szeretet egyesít, hogy mélyebben megéljük a szalézi lelkiséget és elkötelezzük magunkat küldetésünkben nagylelkűen és lelkesen. Azért vagyunk itt, hogy jóváhagyjuk Egyesületünk szabályait és szabályzatait. Ez egy fontos mozzanat, mert az Apostoli Életút egy biztos út az életszentség felé és garantálja hűségünket Don Bosco eredetiségéhez.

Minden szabálynak és normának nyitva kell maradnia a Lélek sugalmazása előtt, amely meghatározza azok hivatását és küldetését. A Szentlélek nélkül minden szabály, még a legtökéletesebb is, halott betű marad. Ezért, ezen az összejövetelen, mely jóváhagyja a Szabályokat és meghatározza hivatásunkat és küldetésünket, segítségül hívjuk a Szentlelket, hogy hatásosan sugalmazzon, ahogy az Emeleti Teremben tette, hogy megszülessen egy új Pünkösd. A Lélek ajándékaival, összejövetelünk aztán az egész Egyházhoz elérhet.

Az apostolokra és Máriára alapozva, az egész Egyház nagy munkatársa Istennek, az Atyának és Jézusnak, az Isten Országa türelmes építésében. Nincs igaz és teljes együttműködés Istennel az Egyházon kívül. Don Bosco erről határozottan meg volt győződve. Az Egyházban minden tag, kivétel nélkül, meghívott arra, hogy aktívan közreműködjön a megváltás isteni feladatában. Ma Krisztus, az Atya nevében, magához hív és másokhoz küld minden megkeresztelt személyt, aki tudatában van hitének. Azoknak a keresztényeknek, akik lusták, nem tevékenykednek vagy alszanak, a szőlőültetvény Atyja azt mondja: „Keljetek fel! Miért álltok itt egész nap tétlenül?" A válasz, különösen ma, így hangozhat: „Mert senki sem fogadott fel minket ma." Nekik is szól az üzenet: „Menjetek ki ti is a szőlőmbe." (Mt 20,7). Nem volna szabad, hogy élősködők legyenek az Egyházban. Minden megkeresztelt keresztény személyesen meghívást kapott, hogy együttműködjön az Atya megváltás-tervében, mint jó fia vagy lánya. A legkiválóbbak között, akik együttműködtek az Atya tervében az egész Egyház történelme folyamán, a Szentlélek kiválasztotta Don Boscót. Istentől meghívottnak érezte magát, akit Mária küldött két dolog végett: (1) hogy egész életét a fiatalok megmentésére és mindent átfogó nevelésére szentelje; (2) hogy létrehozzon számos apostoli művet és megalapítsa a Szalézi Családot, amely szintén a fiataloknak szentelte magát. Mi, a szalézi munkatársak, ezt az értékes örökséget kaptuk. Szeretnénk „Isten munkatársai" lenni a történelem jelen pillanatában, ahogy Don Bosco volt a maga idejében.

Ebből keletkezik a szükség és elköteleződés a következő három évben arra, hogy láthatóbbá váljunk mi, szalézi munkatársak egyházi, szociális és politikai szinten. Mit von ez maga után?

1. A "becsületes állampolgár" és a "jó keresztény" újraindítása

A rendfőnök azt mondja: "A világban, amelyik alapvetően megváltozott a 19. századihoz képest, a szeretetszolgálat tevékenységei leszűkültek, meg kell, hogy feleljenek a helyi, pragmatikus feltételeknek. Ha megfeledkeznénk az „általános jó" nemzeti és világszintű dimenzióinak széles távlatairól, az súlyos kudarcot eredményezne szociológiai és teológiai értelemben. Ha csak alamizsnálkodásként vagy a vészhelyzetekben való segítségként tudjuk elképzelni a jótékonyságot, akkor kitesszük magunkat a "rossz szamaritánizmus" veszélyének. (Rendfőnök Strennája, 2013.)

Apostoli Életutunk kifejezetten megmondja, hogy a szalézi munkatárs "törekszik egy érett kritikai öntudat kialakítására, azért, hogy felelősen részt vegyen a szociális életben a kultúra, gazdaság és politika területén (Szabályzatok 2,2).

A Szabályzatok bevezetőjében Don Bosco írja: "A szalézi munkatársaknak a gyakorlatban kell elősegíteniük a helyes viselkedést a civil társadalomban." Meg kell értenünk, hogy mit jelentenek ezek a szavak, és át kell fordítanunk őket ma a gyakorlati elköteleződésre. Ez a feladata ennek a Kongresszusnak.

A szalézi munkatárs küldetése, hogy egy olyan világot építsen, amely igazán emberséges és mind a helyi, mind az egyetemes Egyház részét alkotja. A fiatalokat ahhoz kell hozásegíteniük, hogy mindkettőben megtalálják a helyüket. Mindenki átfogó fejlődéséért tevékenykedünk, a fiatalokért és a felnőttekért egyaránt, segítve őket, hogy becsületes állampolgárok és jó keresztények legyenek. A szalézi tevékenység nem korlátozódik az evangelizációra és istentiszteletekre, sem nem csupán a szociális szolgálatra. Mindkettőből kell állnia. Feladatunk felszabadítani a fiatalokat és a szegényeket minden formájú elnyomás alól, és elő kell mozdítani gazdasági, szociális és kultúrális fejlődésüket, hogy építő részt vállalhassanak ezeken a területeken.

Ma azt kérik tőlünk, hogy mutassuk meg és hozzuk közéjük az igazság, igazságosság, szabadság, testvériség, béke, és Istenben való hit evangéliumi értékeit. Ez azt jelenti, hogy neveljük a fiatalokat a hitre, az Evangélium hirdetése és a katekézis által, tanúságot téve a kereszténységben gyökeredző mély barátságunkról.

Nem sok különböző vagy párhuzamos tevékenységek sorozatát kell végeznünk, hanem minden tevékenységünknek legyenek meg az emberi és keresztény dimenziói. Ahogy Don Bosco élő jele volt a fiatalok és szegények számára Krisztusnak, aki hirdette az Örömhírt a szegényeknek, aki szabaddá tesz minden rabszolgaságtól.

2. Mit értünk becsületes állampolgár és jó keresztény alatt?

Hiba lenne azt gondolni, hogy az „általános jót" meghatározta volna valaki egyszer s mindenkorra, és ez elkerülhetővé tehetné annak szükségességét, hogy megpróbáljuk újra és újra felismerni, mit is jelent az, bizonyos aktuális, bonyolult társadalmi helyzetekben. Egy igazságos társadalmi rend kialakítása, melyben mindenki megkapja mindazt, ami jár neki, alapvető feladat, mellyel minden nemzedéknek újra és újra szembe kell néznie. A "becsületes állampolgár" elköteleződése az „általános jóért" tehát életmód és tevékenységeink elvégzésének módja, melyet néhány alapvető döntés alapoz meg, amelyekett meg kell követelni mindazoktól, akik a társadalmi-kulturális területen elkötelezettek, vagy azzá akarnak válni. Ezeket a döntéseket öt irányelvben lehet összegezni, amelyeket el kellene fogadniuk azoknak, akik az általános jóért tenni szeretnének.

Mindenekelőtt, a szociális etikához való viszonyunkat nem lehet elválasztani a személyes jellegű erkölcsi elköteleződésünktől. El kell utasítsuk a képmutatásnak azt a fajtáját, amely elfogadja a "privát bűnt és nyilvános erényt". Ez maga után vonja a lelkiismeret elsőbbségét a társadalmi tevékenységben és azt a jogot, hogy senki képviselője ne lehessen kifogásolható erkölcsi ügyekben, és ez alapozza meg a személy hitelességét saját életstílusa komolyságában, nagylelkűségében és az elköteleződésében való állhatatosságában, illetve hűségében a hirdetett értékek gyakorlásában.

Másodsorban, másokkal való kapcsolatában a munkatársnak követnie kell a Don Lorenzo Milani és diákjai által Barbianában kialakított életelvet: "Tartozz a tömeghez, és legyen egy kész szavad." Ez azt jelenti, hogy közel maradunk másokhoz, meghallgatjuk problémáikat, és hangot adunk azoknak, akik igazságtalanságot szenvednek, de nem tudnak önmaguk érdekében felszólalni. A hétköznapi emberek szolgálatában állunk, nem az uraknak és mestereknek. A szegények, a hangtalanok, a szociálisan kiszolgáltatottak a mi hivatkozási pontjaink az általános jóban való szociális elköteleződésünknél. Ők azok, akiket meghallgatunk és tisztelünk. A szociális jólét, nevelés és egészségügy mindenki számára alapvető értékek, amelyeket őrizni és javítani kell. A pazarlást ki kell küszöbölni, továbbá minden olyan támogatást, amelyek valójában nem a szegények javát szolgálják.

Harmadszor, a kulturális, szociális és politikai törekvéseinket mindig a lehetséges megegyezés keresése jellemezze, hogy ne zárjunk ki senkit az álatlános jóért való együttműködésből. A közös felelősség, párbeszéd és résztvétel meg kell, hogy előzze az előítéleteket vagy a személyes és csoport érdekek szülte motivációkat. Mindig az „általános jóra" kell törekedni a személyes vagy politikai párt érdeke előtt.

Negyedrészt, az általános jóért való tevékenységeinkben képeseknek kell lennünk arra, hogy a cél elérésének fokozatosságát elfogadjuk. A "mindent akarunk és most rögtön" követelés gyakran be nem tartható ígéretekhez vezet, vagy időnként akár erőszakhoz is, de akár igazságtalan ügyek sikeréhez. A célt követekezetesen szem előtt tartva ki kell tartanunk, nem engedhetünk sem erkölcsi kompromisszumoknak sem helytelen eszközök alkalmazásának. A döntéseinket, amelyeket az általános jóért hozunk, nemcsak azonnali hatékonyságuk alapján kell megítélni, hanem értékeik, nevelő hatásaik szerint is. Különösen őrizni kell az emberi életért vállalt elköteleződésünket, a család javának előmozdításáért, mindenki igazságáért, a háború és a viszályok elkerüléséért, a békéért való munkálkodásért.

Ötödikként pedig hangsúlyozni kell, hogy az alapvető jóra való törekvés elvei halott betűk maradnak, ha nincs mögötte erkölcsi ösztönzés, amely okot ad életre és reményre mindenkinek, különösen a fiataloknak!

Ami itt kockán forog, nem kevesek haszna, hanem a jövő, amit mi együtt fogunk építeni.

3. Szükséges erkölcsi hozzáállás, amely által képesek vagyunk együtt előrehaladni

A kort, amiben élünk, globalizáció, pénzügyi és gazdasági krízis jellemzi. Miféle szociális és politikai tevékenységet követel meg ez tőlünk? Egy olyan környezetben, amelyben annyi pereskedés és korrupció van, hogyan dönthetjük el, mit kell tennünk az általános jóért, anélkül, hogy olyan részérdekek befolyásoljanak, amelyek a közszereplők viselkedésének és döntéseinek minden területén jelentkeznek? Azt tapasztalom, hogy mindenki ezt kérdezi, különösen minden szalézi munkatárs, mint Jézus tanítványa és Don Bosco követője, amikor szembesül a minket kihívó sürgető helyzetekkel, és az elvárásokkal, különösen azok részéről, akik a leggyengébbek és akiket leginkább megrenget a jelen gazdasági és politikai bizonytalanság.

Ezek a kérdések többet követelnek, mint előregyártott válaszokat.

Komoly és felelős módon kell válaszolnunk, meg kell felelnünk egy magas szintű követelménynek megfelelő közös hivatkozási alapban. Megihlető kritériumra van szükségünk, ami ugyanakkor hihető és megvalósítható. Olyannak kell lennie, amire belső meggyőződéssel hivatkozhatunk, és elhatározásra kell vezetnie, amely viszonzásul tevékenységhez vezet, és készen kell lennünk megfizetni az árát személyesen az elhatározásoknak, amelyeket meghozunk.

Ez a követelmény visszavezethet bennünket akár ahhoz, amelyet Szent Ágoston vázolt fel a Római Birodalom bukásakor, egy olyan történelmi időszakban, amely nem kevésbé volt drámai és összetett, mint a miénk. Néhányan a keresztényeket okolták a Birodalom szétesésével, de Hippo püspöke nem félt rámutatni a krízis valódi okaira. Szent Ágoston szerint a Római Birodalom bukásának alapjául szolgáló ok erkölcsi jellegű volt - a széles körben elterjedt tendencia, amely felülről kezdődött, de hamarosan általánosan elfogadott mentalitás lett, - hogy tudniillik előnyben részesítették a látszatot a valósággal szemben, vagy ahogy latinul a kornak megfelelően mondták, - inkább vanitas (hiábavalóság), mint veritas (igazság). Ez a két fogalom két szögesen ellentétes gondolkodásmódot fejez ki. A hiábavalóság, vagy vanitas annak az eredménye, amikor a látszatot részesítik előnyben. Kifejezi az álarc győzelmét, amely eltakarja az önző érdekeket és rövidtávú hasznot, szépen hangzó szavakkal. A hiábavalóság elvezet oda, hogy fokozatosan hozzászokunk az ördögihez és a megalkuváshoz, amelyet elfogadunk lelkiismereti aggályok nélkül. Megelégszik a külső jótékonyság látszatával, elfedve a személyes érdek igazi játékát, amely valójában szerepet játszik. Az igazság, a veritas ezzel szemben olyan döntéseket hoz, amelyek örök érvényű erkölcsi értékeken alapszik, és így tiszteletben tartja az emberi személy elidegeníthetetlen méltóságát, ideiglenes és örök végzete fényében. Az igazság nemcsak erre a világra tekint, amely el fog pusztulni és vége lesz, hanem azon túl látja Isten művét, amely összegyűjt minden embert egy családba, hogy megalkossa belőlük Isten örök és dicsőséges városát: "nem a hiábavalóság elismeréséhez, hanem az igazság ítéletének köszönhetően." (De Civitate Dei, II. 18,3).

Szent Ágoston meglátása meglepően alkalmazható a mai világ álarcos kultúrájára, mely a vehemens fogyasztás és élvezet mítosza felé menetel. Ágoston felkínál egy alternatív víziót, mely az igazságra épül és az értékek elsőbbségére, melyektől senki sem térhet el, ha hiteles akar lenni. Mi ez az igazság? Mik ezek az értékek? Szembesülünk a vanitas és veritas közötti választással négy nagy területen, amely minden férfi vagy nő felelőssége, akiket érdekelnek a közügyek, akármilyen szerepet is töltenek be.

Elsősorban, ott a politika és a civil szervezetek területe. Gyakran szembesülünk a civil élet elembertelenítésével, amely annak eredménye, ahogyan kormányoznak, ahogyan a hatóságokat elválasztják a hatékony vezetéstől, és ahogyan a demokratikus képviseletet elválasztják a polgárok valódi szükségleteitől és érdekeitől. A jó kormányzás ideálja elválaszthatatlan egy erős erkölcsi meggyőződéstől, mely tiszteletben tartja mindenki résztvételét a döntéshozatalban, mely mindenki javára van, és soha nem egyének vagy bizonyos szociális csoportok előnyére.

A kultúra és lelki források területén, a hiábavalóság győzedelmeskedik, ha az emberek inkább múlékony javakat hajszolnak, kiiktatva a közösségi emlékezetből a közjó keresését. Értékes nyomokat lehet találni ebből a közösségi emlékezetből a művészetben és zsenik más műveiben, továbbá a lelki és vallási hagyományokban. Egy közösség, amely elvesztette közösségi emlékezetét, elvesztette identitását is és fennáll annak veszélye, hogy rossz célokra használják fel. Az igazság győzelme itt a közösség kultúrális, művészi és vallási hagyományai iránti tiszteletből áll össze, megalapozva az igazi szükségletek és prioritások megcélzását.
Az elsődleges figyelmet a fiatalok nevelésére kell fordítani, iskolákban és az egyetemeken, az igazság keresésének következményeképpen.

A gazdaság területén a döntéseket szintén a hiábavalóság és igazság kritériumai szerint kell mérlegelni. A hiábavalóság (ahogyan Ágoston értette), olyan gazdasági tevékenységekhez vezet, amelyet csak a haszon és egyéni érdek vezet, viszont az igazság munkálkodik egy átfogó gazdasági nézeten, amely tekintettel van nem csak a profit maximalizálására, hanem mindenki részvételére a javakban, a gyengébbeket is bevonva, fiatalokat, nőket, idősebbeket és kisebbségeket. Az igazság törekszik egy olyan közösségi gazdaságra, melyben megosztják a forrásokat, tisztelik a természetet, mindenki részt vesz a javak használatában, befektetnek szociális célokra és felelősek a jövő nemzedékéért. Ily módon, jó példát kínál fel a változáshoz, melyre szükség van gazdasági téren.
A "jutalom" elve, melyről a Caritas in Veritate beszél, szintén alkalmazható gazdasági ügyekben, és alapvető része az általános fejlődésnek. Ha ez nem a gazdaság átfogó felfogásának eredménye, mely magába foglalja a köz- és egyéni érdekeket, akkor az a veszély fenyeget, hogy széttöredezik és elembertelenedik.
A hivatkozási pont, ahol a vanitas és veritas szembe kerül, az emberi személy, amit minden döntés során figyelembe kell venni.

A Szent Ágoston által ajánlott elv legalapvetőbb alkalmazása az általános erkölcs területén szükséges. Az individualista és haszonelvű erkölcsiséget, mely csak egy személy vagy néhányak javát célozza meg, gyakran propaganda vagy jólét álcája mögé bújtatva, ki kell cserélni az igazság erkölcsével, mely nyitva áll közös emberségünk és az emberi személy természetfeletti méltóságának értékei előtt. Ezt az igazság-erkölcsöt a mások, magunk és a természet iránti felelősség elsőbbsége jellemzi. Ebből következik az aggodalom a szolidaritásért és a szubszidiaritásért, melyek elsőbbséget adnak a leggyengébbek jogainak, legyenek egyének, csoportok, emberek vagy akár egész országok. Ez maga után vonja a nyitottságot is a lelki értékek iránt, beleértve kulturális és művészi értékeket, vallási szabadságot, lelkiismereti szabadságot, a tiszteletadást az Isten imádása és a róla való tanúságtétel formáinak.

Az Egyház Szociális Tanítása

Mindezt az Egyház Szociális Tanításának fényében kell megtenni, mely pedig keresztény antropológiára alapszik, az emberi személy és a társadalom más tagjaival való kapcsolatai méltósága fényében.

Az emberi személy

Az emberi személy az a kiindulópont, amelytől az Egyház egész szociális tanítása függ. A személy központja a társadalomnak előkelő és elidegeníthetetlen méltósága végett. Az emberi személy méltósága abból a tényből ered, hogy Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter 1,26-27). Kijelenthetjük, hogy ezen a ponton, a bibliai igazság egybeesik az emberi ésszerűséggel, mely szintén jóváhagyja az emberi személy értékét és méltóságát.

Az emberi személy mindig érték önmagában és önmagától, és sohasem lehet eszközként használni, vagy tárgyként kezelni, sem állam, sem más intézmény, politikai párt, stb. részéről. Valóban, "a személy egyéniségében nem egy szám, sem egy kapcsolat egy láncban, sem egy fogaskerék egy rendszerben." Az emberi személy elsőbbséget élvez állammal és társadalommal szemben. A személy egy "létező emberi jog" és ezért minden törvény alapja. Ezért nem az állam az, ami átad jogokat a személynek kedves atyai stílusban, és nem is tagadhatja meg a személy jogait. Inkább kötelessége megvédeni, előmozdítani és kedvezni minden személy természeti jogainak fejlődését, bármilyen diszkrimináció nélkül. A diszkrimináció, ha előidéződne, "egy abszolút elviselhetetlen igazságtalanságot" alkotna, "az emberi személy méltósága elleni támadást követve el".

4. Becsületes állampolgár és jó keresztény ma

Becsületes állampolgár

Mindabból, amit eddig mondtunk, világosan látszik, hogy amit most a harmadik évezredben értünk becsületes állampolgáron, az különbözik attól, ahogy Don Bosco értette. Ő egy olyan korszakban élt, amikor nem értették meg az aktív politikát, hanem egy jómódú kiváltságos kisebbség munkájának tekintették. Még akkor is, passzív értelemben, a törvénynek való engedelmességet, a bajból való kimaradást és a saját dolgukkal való törődést értették alatta.

Amikor a Biblia a szegényekről és elnyomottakról beszél, ezt azért teszi, hogy körülírja Isten egy bizonyos fogalmát, egy Istent, aki törődik a szegénnyel és megvédi az elnyomottat. "Elnyomni a szegényt egyenlő sérteni az ő teremtőjét", mondja a Példabeszédek könyve (Péld 14,31), mert az Úr törődik a szegények ügyeivel. Az igazságért való tevékenység és azokkal való törődés, akik úgy tűnik, hogy a társadalom peremére szorultak, nem csak a béke és harmóniára vágyából fakad, vagy helyes kapcsolatokból, hanem Isten akaratából, aki kinyilatkoztatja magát úgy, mint az elnyomottak védelmezője.

Jó keresztény: az Egyház, mint közösség

A holnap Egyházának tanúságtevőnek kell lennie. Meg kell találnunk a módját, hogy "elképzeljük" a harmadik évezred Egyházát. Ezalatt egy képességet értünk, amellyel hidat építünk a holnap álma és a jelen valósága között, egy távoli jövőről alkotott látomás és a türelem között, amivel átalakítjuk a ma Egyházát misszionárius szempontból.

A tanúság a gyakorlatban azt jelenti, hogy a keresztény élet egy cselekvésmód, amely megtalálja a kifejezésmódot az emberi élet különböző területein. Hiba lenne azt gondolnunk, hogy "a világ" csupán egy passzív hely, ahol a keresztények bekapcsolódnak a megváltás művébe mások nevében. "A világ", amikor erre utalunk, egy olyan környezet, ahol a ma embere sóvárog, szenved, küszködik, álmodik, szeret és remél, az a keret és nyelv, amelyen az Evangéliumot hirdetjük. Ahogy látjátok, kedves Szalézi Munkatársak, nem számít, hol találjátok magatokat szerte a világban, rengeteg elvégzendő munka van. Sok munkásra van szükség. De ebben a nagyszerű munkában nem vagyunk egyedül. Jézus velünk van. "Tudjátok, hogy veletek vagyok mindig; igen, az idők végezetéig" (Mt 28,20). A II. Vatikáni Zsinat azt mondja, "a feltámadt Úr teljes hatalmat kapott mennyben és földön, Krisztus most az emberek szívében munkálkodik Szentlelke ereje által (GS 38). Az Úr az emberi történelem célja, a történelem és civilizáció sóvárgásának középpontja, az emberi nem központja, minden szív öröme és vágya" (GS 45).

Legyetek igaz szalézi munkatársak az emberek között, különösen a ma fiatalok közt, éljetek a Feltámadt Úr Lelkével, megerősítve Don Bosco példájával. Mária anyai jelenléte erősítsen titeket! Ő különleges módon volt Fia első munkatársa. Názárettől és Betlehemtől a Kálváriáig és az Emeleti Teremig, együttműködött mindenkivel egyedi módon a Megváltó művében (vö. LG 61). Most ő is feltámadt és együttműködik anyai szeretettel Fia testvéreinek születésénél és nevelésénél (vö. LG 63), és helyes hívjuk őt Segítőnek (vö. LG 62). Don Bosco teljesen meg volt arról győződve erről és közvetlenül megtapasztalta, kilenc éves kori álmától kezdve egészen haláláig.

Mária igazi ihletője és támogatója volt mindig minden szalézi műnek. Legyen ő Egyesületünknek is ihletője és támogatója, segítve minket, hogy hűségesek maradjunk Don Bosco karizmájához és végezzük felelősen szalézi küldetésünket!