|
< | Vissza / Szentek / Szalézi Szentség |
(1842-1915)
Áldozópap
Emléknap: október 24.
A fiatalok és a szegények papja, szilárd jellemű, jámbor, erős hitű, áldozatkész. Egyházmegyés papként a fiataloknak és szegényeknek szentelte magát. Miután találkozott Don Boscóval, már felszentelt papként került 1875-ben Bosco Szent János oratóriumába, ahonnan fogadalommal is megpecsételt, intenzív és maradandó jelentőségű jelenlét után három év múlva Don Bosco marasztalása ellenére püspöke hívására visszatér egyházmegyéjébe.
Don Boscóval való kapcsolata megerősítette a kisemmizettek, a kicsinyek, a szegények, kiemelten a nélkülöző gyerekek iránti elfogódott szeretetében. Sosem félt attól, hogy még a hatalmasok és a politikusok előtt is megvédje a fiatalokat és a szegényeket. Megismerkedik Cottolengo Szent János munkásságával és rá utalva Comóban az Isteni Gondviselés Kis Háza néven nyit házat gyógyíthatatlan férfi betegek és csökkent képességű fiúk ápolására, akiknek ellátására szervezte a Mária Gondviselésről nevezett-, majd 1895-től a Szeretet Szolgái Közösséget.
1964-ben boldoggá avatta VI. Pál pápa, szentté avatta 2011.október 23-án XVI. Benedek pápa.
Szent Luigi Guanella, a szolgáló szeretet géniusza (1842-1915)
„A halál olyan, mint egy gyermekét átölelő édesanya, egy angyal, aki elvezet az örök hazába” – e szavakkal fogalmazta meg gondolatait az elmúlásról Don Guanella. A fényes szárnyú angyal 1915. október 24-én vitte magával a XX. század kezdetének egyik legnagyobb olasz szentjét, a szegények apostolát.
Luigi Guanella mélyen vallásos családban született 1842. december 19-én Itália északi részén, egy Como közeli kis faluban, Francisóban. 24 éves korában szentelték pappá. A comói egyházmegyében végzett buzgó lelkipásztori munka után kereste a kapcsolatot Don Boscóval és a szeretetszolgálat kiváltságos helyével, a Cottolengo Intézettel. 1875-ben három évre fogadalmat tett Don Bosco rendjében (szaléziak). Püspöke visszahívta egyházmegyei szolgálatra, de Don Guanella álma az volt, hogy szegény gyermekek gondozásával foglalkozzon.
Az alkalmas pillanat 1881-ben érkezett el Pianello Larióban, ahol plébánosi szolgálata során megismerkedett olyan fiatal leányokkal, akik vállalták a szegények gondozását. Ők alkották a Gondviselés Szűzanyja Leányai új kongregáció első csoportját. Megkezdődött az Isteni Gondviselés Házának tevékenysége, amely a kongregáció később megalapított férfi ágának is az anyaháza lett. Egyre több ilyen áldozatos lelkű személy szentelte életét a szegények közötti szeretetszolgálatra. A két kongregáció Itália különböző részein túl svájci kantonokban is megtelepedett.
1904-ben Don Guanella Rómába érkezett, ahol X. Piusz pápa nagyrabecsülését tapasztalhatta. A pápa megbízásából templomot épített Szent József tiszteletére. A templom mellett működni kezdett a haldoklókért imádkozó Szent József elhalálozásának Jámbor Társulata. Don Guanella 70 éves korában az Egyesült Államokba is ellátogatott. Az idős kor, betegségei valamint Olaszország belépése az első világháborúba és a rendtársak katonai szolgálatra hívása aláásta egészségét. 1915. október 24-én, 73 éves korában halt meg.
Magyar Kurír/Szaléziak.HU