(1879-1965)
Áldozópap

Családjában a hat gyermek közül a legkisebb. Nővérét, Raffaellát az Irgalmas Rend kórházi laikus spácáját boldoggá avatják, bátyja, Alajos szalézi munkatárs és misszionárius a szentség hírében hal meg. Hivatása csíráját Isten után Don Bosco futó tekintetének köszönte, amikor édesanyja a tömegben felé tartotta. Egész életében emlékezett Don Bosco tekintetére és 17 évesen belép a szaléziak közé. Ritka szellemi óriás volt: a pármai konzervatóriumon zeneszerzői oklevelet, Torinóban természettudományi, filozófiai és pedagógiai diplomát szerez. 20 éven át a valsalicei kollégium zseniális tanára és zeneszerzője, de misszióba kívánkozik. Vágya volt, hogy szegények között lehessen hithirdető. 46 éves korában került Japánba. A zene szárnyain hódított. A Japán Birodalom 2600. évfordulójára olyan darabot szerzett, hogy „japánabb volt a japántól". Az első japán szalézi ház igazgatója Miyazakiban, majd tartományfőnök. 40 éven át volt miszszionárius, rengeteget utazott. A háború nehéz évei után Tokióban megalapítja a "Gyermekek városát" amely közel 260 árvát fogad be. A "zene szárnyán repült" az ég felé. Magas koráig aktív, 70 évesen a chofui egyetem filozófiai és teológiai tanszék vezetője.

 1879. július 15-én született az olaszországi Faenzában, szülei, Giacomo Cimatti és Rosa Pasi egyszerű emberek voltak, hat gyermekük közül hárman csecsemőkorukban meghaltak. A Chimatti család a szentek családja: a három életben maradt gyermek közül Vincenzót tiszteletre méltóvá nyilvánították, nővérét, Maria Raffaella betegápoló irgalmas nővért 1996-ban boldoggá avatták, bátyja, Luigi szalézi szerzetes testvér, misszionárius volt Peruban, aki a szentség hírében halt meg.

 Hároméves korában a kis Vincenzo már elvesztette az édesapját. Néhány nappal később az édesanyja elvitte a plébániatemplomba, ahol Don Bosco prédikált, és a tömegben mindenki feje fölött felé tartotta: „Vincenzino, nézd csak, nézd, ott van Don Bosco!” - és Vincenzo egész életében emlékezett Don Bosco tekintetére.

17 évesen belépett a szaléziak közé, akik a torinói Valsalice intézetbe küldték tanulni. Ritka szellemi óriás volt: a pármai konzervatóriumon zeneszerzői oklevelet, Torinóban természettudományi, filozófiai és pedagógiai diplomát szerzett.

24 éves korában szentelték pappá, majd 20 éven át a valsalicei kollégium zseniális tanára és zeneszerzője, akit a szerzetesek több generációja is Mesternek szólított.

1925 karácsonyán az akkori rendfőnök, Boldog Rinaldi Fülöp a Japánba készülő csoport vezetőjévé nevezte ki. 40 évig dolgozott Japánban. Jóságával, kifinomultságával és művészi tehetségével meghódította a japánok szívét, miközben Don Boscóhoz hasonlóan apostoli munkát végzett a sajtó és a zene terén is. Koncertezik, a zene szárnyain hódít, de a legjobban a szegények, a gyerekek, az öregek és betegek között érzi magát. Árvaházakat, oratóriumokat, szakiskolákat nyit, de egy szerkesztőséget is működtet Tokióban.

 1935-ben, amikor a Miyazaki-Oita misszió apostoli prefektúra lesz, és Don Cimatti lesz az első elöljárója, a Monsignore címmel tüntetik ki. "Miért akarjátok mérgezni a véremet? - írja ekkor Torinóba - Hagyjatok nyugodtan dolgozni, sallangok nélkül. Képzeljétek el Don Boscót bojtokkal és rojtokkal!" És az olaszországi barátoknak visszaküldi az ajándékokat, amit küldtek a kinevezésére: "Adjátok el és küldjétek el a pénzt a szegényeimnek."

 Ezt követően tartományfőnöknek nevezték ki. Miután átélte a háború szörnyű megpróbáltatásait, megkettőződött bátorsággal fog az újjáépítéshez. Aztán visszavonul, hogy helyet adjon a fiataloknak. 86 évesen hunyt el, 1965. október 6-án. Azt mondta: "Én itt akarok meghalni, hogy japán földdé váljak." 1991. december 21-én nyilvánították tiszteletreméltóvá.