(1870-1897)

A papi öltönyt Don Bosco adta fel neki. Lelkesen kezdte a szerzetesi életet. Papnövendék társainak önkéntes betegápolója lett. Munkája közben tüdőbajt kapott. Betegségét türelemmel viselte. Naplójában írja, hogy nem tüdőbajt kért, hanem azt, hogy az Úrért szenvedhessen. Nem akart meggyógyulni. "Ez a kereszt őrülete. Az örökkévalóságban meglátjuk kinek volt igaza". Pappá szentelése után egész életét a szemlélődő imának és a sajtóapostolkodásnak szentelte. Sikeres író volt. Könyveit a szenvedés elfogadása jegyében írta: "Nem akarok meggyógyulni, sem meghalni, hanem azért élni, hogy szenvedhessek". 27 éves korában halt meg.

Andrea Beltrami 1870. június 24-én született Omegnában, Novara tartományában. Családjában keresztény értékekben gazdag nevelést kapott.  Sokszínű egyéniség volt. Kamaszkorában kísértés érte a tisztaságát illetően, mivel sokat beszélgetett egyik rossz erkölcsű társával. De a szentségek gyakori vétele szilárd akaratával egyesítve segítették olyan gyermekké válni, akit mindenki tisztel. Szülei azt akarták, hogy iratkozzon be a lanzói szalézi kollégiumba, ahová 1883 októberében lépett be. Kimagaslott a tanulásban és a keresztény erények gyakorlásában. Itt érett meg benne hivatástudata. Később így mesélte: „Az Úr a szívembe ültetett egy belső meggyőződést, hogy az egyetlen számomra kijelölt út a szalézi szerzetesség”. Édesanyja, mikor rábízta fiát a novícius-mesterre, így szólt: „Csináljon belőle szentet!”

 Szerzetesi ruháját 1886-ban kapta meg Foglizzóban Don Boscótól, aki a későbbiekben ezt mondja róla: „Beltramiből csak egy van”.

 1888-1889-ben, a Torino-Valsalicében töltött két év alatt két hároméves kurzust vitt végig magántanulóként, a megfelelő vizsgákkal lezárva. Ebben az időszakban ismerte meg a lengyel Augustyn Czartoryski herceget, aki nemrég lépett be a Kongregációba. Augustyn hamar megbetegszik, tüdőbajt kap, és Beltrami atya - aki szinte azonnal lelki összhangba kerül vele - lesz az őrangyala, mind Valsalicében, mind pedig a többi helyen, ahol a beteg a későbbiekben tartózkodik. Így ír: „Tudom, hogy egy szentet, egy angyalt ápolok.”

Később Andrea atya is megbetegszik, és szent rendtársának iskolájában belső örömmel viseli szenvedéseit. Szeretetáldozatként ajánlotta fel magát a bűnösök megtéréséért és a szenvedők vigasztalódásáért, magáévá téve a mottót: „Sem meggyógyulni, sem meghalni, hanem élni a szenvedésért.”

Don Beltrami tökéletesen megélte a szalézi karizma áldozatos oldalát, Don Bosco szellemében. A szalézi szerzetest, Variara Alajost, aki akkor még filozófiát tanult Valsalicében, mélyen megérintette Don Andrea személyisége, és tőle merítette a később általa alapított Szent Szívek Leányai Kongregáció gyökereit: Jézussal együtt örömmel élni meg az áldozatos hivatást.

Miután Cagliero püspök pappá szentelte, teljesen az elmélkedésnek és az írói apostolkodásnak adja életét. Életszentségre törekvő égő vággyal fogyasztotta önmagát a folyamatos munkában és a fájdalomban. A Regulát teljes pontossággal betartotta, nagyon szerette Don Boscót és a szalézi rendet. Abban a négy évben, amely pappá szentelése után még megadatott neki, folyamatosan imádkozott és írt. Figyelemre méltó Szalézi Szent Ferenc Műveinek kritikai kiadása, melynek első köteteit olaszra fordította.

 Amikor 1897. december 30-án meghalt, 27 éves volt. Holtteste szülőfalujában, az omegnai templomban pihen.

AZ EGYHÁZMEGYEI ELJÁRÁS KEZDETE: 1911. ÁPRILIS 21. TISZTELETRE MÉLTÓVÁ NYILVÁNÍTJÁK 1966. DECEMBER 5-ÉN

Dal Covolo-Mocci: Szentek a szalézi családban