(1891-1982)

Tizenháromgyermekes család harmadik gyermeke, Milano közelében látta meg a navilágot. Gimnazista korában álmában Mária megmutatta neki a jövőjét. Teológiát, filozófiát tanul, közben természettudományokat, matematikát és zenét tanít. A páduai egyetmen felfedez egy ismeretlen mikroorganizmust. 1921-ben doktorál természettudományokból majd diplomál zenéből . 1923-ban a Szűz Mária által kijelölt utat követve misszióba indul Ecuadorba, Cuencába, ahol élete végéig dolgozik a szegényekért, iskolákat, kollégiumokat, majd egyetemet, múzeumot is alapít. Teljes erejéből hirdette a Segítő Szűz iránti tiszteletet, gyóntatószékénél tömegek állnak sorba. Mindig a szegények között volt. Halálakor egész Ecuador megsiratta.

Carlo Crespi Croci 1891. május 29-én született Legnanóban (Milánó), Daniele Crespi és Luisa Croci gyermekeként. Tizenhárom gyermek közül Carlo harmadiknak látta meg a napvilágot. Bosco Jánoskához hasonlóan az Úr őt is már gyerekkorától fogva elhalmozta a bölcsesség, nagylelkűség és akaraterő ajándékaival. Először egy helyi iskolába jár, majd tizenkét éves korában találkozik a szaléziakkal a milánói Szent Ambrus Kollégiumban. Gimnáziumi tanulmányait itt fejezi be. „Amikor a Kollégiumban tanultam - meséli Carlo atya - Szűz Mária álmomban megmutatta a jövőmet: ...papként láttam magam, hosszú szakállal egy szószéken, és rengeteg ember előtt prédikáltam. Azonban olyan volt, mintha templom helyett egy kunyhóban lettünk volna...” 1903-ban Carlo a valsalicei (Torinó) líceumba megy, hogy befejezze tanulmányait. Itt hallotta meg Don Bosco hívását. A noviciátust Foglizzóban végzi. 1907. szeptember 8-án teszi le első, 1910-ben pedig örök szalézi szerzetesi fogadalmát. Valsalicében filozófiát és teológiát kezd tanulni, ahol csoporttársaként találkozik Renato Ziggiotti szerzetessel, Don Bosco jövőbeli utódával. Közben természettudományokat, matematikát és zenét tanít. 1917-ben pappá szentelik. A padovai egyetemen felfedezi egy akkor még ismeretlen mikroorganizmus létezését, amivel felkelti a tudósok érdeklődését. 1921-ben természettudományi doktorátust szerez, ezt követően pedig zenei diplomát. 1923-ban, a Szűz Mária által kijelölt utat követve misszióba indul Ecuadorba. Guayaquil-nál ér partot, innen Quitóba megy; aztán rögtön tovább Cuencába, ahol ott is marad élete végéig. Emberfeletti munkába kezd a szegényekért: Macasban bevezeti az elektromos áramot, Yanuncay-ban mezőgazdasági iskolát nyit, amihez Olaszországból hozat gépeket és szakképzett embereket. Ezzel a módszerrel számos műhelyt tudott létrehozni, megalapította az első Művészetek és Mesterségek Iskoláját, amelyet később Szalézi Műszaki Egyetemnek ismernek majd el. Yanuncay-ban szállást ad a novíciusoknak, és 1940-ben megnyitja a Természettudományi Tanszéket is, amelynek első rektora lesz. Megalapítja a „Cornelio Merchán” általános iskolát, a nagyon szegény helyzetben lévő kisgyermekek számára. Megnyitja a Keleti Tudományok Kollégiumát, hogy biztosítsa a szükséges képzést azoknak a szaléziaknak, akik Ecuador keleti részén fognak szolgálatot végezni. Megalapítja a Carlo Crespi Múzeumot, amelynek rengeteg természettudományi lelet lesz a birtokában, és Amerikán kívül is ismertté válik.

 Teljes erejéből hirdette a Segítő Szűz iránti tiszteletet, akinek a szentélyében szüntelenül imádkozott. Gyóntatószékénél, különösen élete utolsó éveiben, mindig tömegek álltak sorba, és az emberek egyszer csak spontán „Szent Carlo Crespinek” kezdték hívni. Mindig a szegények között volt: vasárnap délutánonként hittant tanított az utcagyerekeknek, és a szórakozáson kívül mindennapi kenyeret is adott nekik. Szabó- és varróműhelyeket szervezett a városban élő szegény lányoknak. Számos kitüntetést kapott, többek között arany érdemrendet az Ecuadori Köztársaság elnökétől, a cuencai székesegyház tiszteletbeli kanonoki tisztjét; az Oktatásügyi Minisztériumtól nevelési munkájáért arany érdemrendet, az Olasz Köztársaság Lovagkeresztjét, a „20. század legkiválóbb cuencai lakosa” címet, és a Szalézi Műszaki Egyetemtől „Honoris Causa post mortem” doktorátust.

Cuencában halt meg 1982. április 30-án. Egész Ecuador megsiratta Don Bosco szent gyermekének halálát.

(Covolo-Mocci: Szentek a szalézi családban, Don Bosco Kiadó, Budapest 2008)

Crespi atya titka

Rengeteg munkával és a sok különböző tevékenységgel támasztotta alá vágyát, hogy utánozza Krisztust az ő különleges szeretetében a szegények iránt, a gyerekek megközelítésében, a gondoskodásban a bűnösökről, nagy alázattal, megfeledkezve önmagáról. Az egyszerűség tükröződött a  mozdulataiban. Az évek során már kevésbé érdekelte a tudomány, egyre inkább túlsúlyba került az elkötelezettsége a szegények és elhagyott gyermekek iránt. Alázata személyes dolgaiban is megnyilvánult: ruhája kopott, cipője viseletes, étkezése takarékos volt. Egyszerű szobájának egyedüli berendezése csak a fából készült ágy volt. Tudományos munkájáért, a művészetek és a kultúra terén elért eredményeiért számos elismerést kapott, de valódi célja a szegények felemelése volt: - Uram - mondta, amikor elnyerte a tiszteletbeli kanonok címet -, Crespi atya nem kér kitüntetéseket, inkább kenyeret, rizst, cukrot a szegény gyerekek számára.  Kiemelkedően nagytudású ember volt, jártas a tudományokban, mint a történelem és a régészet, de kulturális területen is, mint zenész és zongorista. Gyóntatóként egyszerű stílusáról volt közismert, amely tele volt az emberséggel, kedvességgel és gyengédséggel: mintha az irgalmas Isten igazi alakját személyesítette volna meg. Néha egész nap gyóntatott, volt eset, amikor 16 órát nem evett. Végrendeleteként meghagyta a szeretetét a Segítő Szűz Mária és a nagyon szegény gyerekek iránt.

Kortársai emlékezetében elsősorban úgy maradt meg, mint aki a gyóntatószék és az oltár, a szentély és az iskola között mozog, gyermeki mosollyal az ajkán, élénk szemei vidáman táncoltak, jobb kezében az elmaradhatatlan régi rózsafüzérrel.

 A cuencaiak választása

Crespi atya sok évig élt Cuencában, ismert ember volt, több kitüntetést is kapott. "Crespi atya csodája" a határtalan bizalom eredménye a gondviselésben, még a megpróbáltatások idején is, mint amikor 1962-ben rövid idő alatt a lángok felfalták a nagy intézményt, amit annyi áldozat árán épített. Hosszú és fáradságos élete végén, mint szeretett és tisztelt bibliai pátriárka élt az emberek között.

Cuenca város a mai napig szereti és csodálja őt, mint a szentség és a bölcsesség ereklyéjét. Az város lakói számára ő igazi atya, tanácsadó, gyóntató, jeles ember, akinek boldoggá és szentté avatási eljárását 2006-ban indították meg.