Elöljárói hamar észrevették kiváló képességeit és mély lelkiségét, ezért már fiatalon felelősségteljes feladatokat bíztak rá. 1940-ben Guanabacoában kinevezték a San Juan Bosco kollégium lelkivezetőjévé, majd Mocában (Dominikai Köztársaság) egy mezőgazdasági iskola igazgatójává. Ezt a feladatot több más intézményben is betöltötte. 1943-ban a novíciusmester, a képzésben levő fiatal szaléziak nevelője volt Matanzasban, 1946-ban Camagüey városban a Colegio de Artes y Oficios adminisztrátora, 1948-ban a Santiago de Cuba-i közösség gyóntatója, 1951-ben Habanában a Segítő Szűz Mária Leányai novíciátusban gyóntató és káplán.

Amikor felvette a kubai állampolgárságot, nevét Vándorra változtatta.

1954-ben Santa Clarában küldik, ahol a szaléziak a passzionista atyáktól átvették a  Karmelhegyi Boldogasszony templomot. Itt megalapítja a Rosa Pérez Velasco Művészetek és Mesterségek Iskoláját, amely korának legkorszerűbb iskolája volt. Az iskolát sajnos 1961-ben államosítják, de Vándor atya továbbra is végzi Santa Clara lelkipásztori ellátását. 

Az egész városban ismerték a „béke emberét”, a példás papot. Vándor atya keresett lelki vezető volt, kedves és barátságos, a szíve mindig nyitva volt a fiatalok és a felnőttek előtt.

Nagysága akkor mutatkozott meg, amikor hosszú, szenvedésekkel teli betegsége alatt is szolgálta híveit, betegségét pedig teljes odaadással és türelemmel viselte. Nem panaszkodott, nagy fájdalmai ellenére is bátorította, lelkesítette rendtársait és híveit. Sokak gyóntatója, lelkiatyja volt, betegszobája előtt mindig hosszú sorokban várakoztak a hívek. Gyóntatott gyermekeket és időseket, egyszerű embereket és befolyásos politikusokat egyaránt. Életszentsége mindenki előtt ismert volt, így már életében is szentként tisztelték. 

Antonio Diaz Vázquez ezt írta róla: „Ő volt az egyik legszeretetreméltóbb, legfinomabb lélek Santa Clarában.” Sokan Szalézi Szent Ferenchez hasonlították türelme és nyájassága miatt, apostoli dinamizmusa és a szegény fiatalok iránti nagy szeretete, vidámsága és töretlen hite miatt pedig Don Boscóhoz.

Vándor atya a nevelés mestere volt, azt mondta: „Bárki képes tanítani, de csak az élő evangélium képes nevelni.”
Boldoggá avatási eljárása 2003-ban kezdődött Santa Clarában. Az eljárás első, egyházmegyei szakasza 2008-ban zárult le. 

Emlékére 2013-ban múzeumot létesítettek abban a szobában, ahol Vándor atya majdnem 25 évig élt.

Pierluigi Cameroni, a szalézi rend egyetemes posztulátora 2014. január 16-án átadta Vándor Wech József (Jose) életéről és erényeiről szóló pozíciót a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának.