Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco esőcsodája Mária mennybevétele ünnepén
Don Bosco esőcsodája Mária mennybevétele ünnepén
2019-08-15 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Szűz Mária • Don Bosco • csoda •
Don Bosco kortársai számos csodáról hallottak és tapasztaltak meg tulajdon szemükkel, amelyekkel a Szűzanya igazolta szentünk iránti nagy szeretetét. Az Életrajzi emlékiratokban a krónikás, Don Lemoyne, az akkori plébános, Don Marchisio vallomása alapaján megörökítette, hogy 1864-ben Mária mennybevétele ünnepén Don Bosco kérésére és Szűz Mária közbenjárására az Úr heves esőt bocsátott a tikkadó földekre Montemagno körül.
A nemes de Maistre-család meghívására Don Bosco Don Cagliero és Don Rua társaságában Montemagnóba ment, hogy ott Mária mennybevétele ünnepére háromnapos ájtatosságot tartson. Három hónap óta azon a vidéken egyetlen csepp eső sem esett. A növényzet tikkadtan leste a vizet, ám hiába imádkoztak egyenként és együttesen az emberek, hogy könyörületre bírják az eget, a szárazság nem akart szűnni.
Az első estén, amikor Don Bosco a szószékre lépett, megígérte az esőt. Ez sugallat volt az égből, mert később már nem is emlékezett arra, hogy ígéretet tett:
— Ha ezen a három napon eljöttök a prédikációra, ha jó gyónás által kiengesztelitek Istent, úgy készültök, hogy csakugyan egyetemes szentáldozást végezhessetek az ünnepre, akkor az Istenanya nevében megígérhetem, hogy bőséges esőben lesz részetek, mely felüdíti eltikkadt vetéseiteket.
Don Clivio lelkész odalépett hozzá és azt mondta:
— Nagyszerű! Igaz bátorságra vall!
— Milyen bátorságra? – kérdezte Don Bosco.
— Arra a bátorságra, hogy biztosította az embereket arról, hogy feltétlenül esni fog az ünnep napján.
— Mondtam valami ilyesmit?
— Természetesen. Szó szerint azt mondta: Szűz Mária szent nevében biztosíthatlak benneteket, hogy ha mindannyian jó gyónást végeztek, bőséges esőben lesz részetek.
— De nem. Félreértik. Nem emlékszem, hogy ilyesmit mondtam volna. Nem akarom elhinni.
— Kérdezze meg egyenként az összes hívőt, és látni fogja, hogy mindenki úgy értette, ahogy én értettem.
Valóban ez volt a helyzet, az emberek teljes mértékben meg voltak győződve róla, hogy igazat mondott. Azon a három napon valósággal megostromolták a gyóntatószékeket. Nagyboldogasszony ünnepén olyan sokan járultak a közös szentáldozáshoz, hogy olyat emberemlékezet óta nem láttak a községben. Don Rua és különösen Don Cagliero sokáig emlékezett rá, mennyire kifárasztották a gyónók.
A közeli falvakban is beszéltek róla, és nevettek a jóslat rovására. Még egy nagy táncot is bejelentettek Grana faluban, hogy megünnepeljék a bejelentés kudarcát. Abban a három napban különösen meleg volt.
Don Bosco folytatta prédikációját. Amikor belépett vagy kilépett a templomból, az emberek azt kérdezték:
— És az eső?
Don Bosco válaszolt:
— Bánja meg a bűneit.
A Mária mennybevétele ünnepének reggelén, amely abban az évben hétfőn volt, az ég olyan tiszta volt, mint még soha. Don Bosco Fassati őrgrófnál ebédelt. De még mielőtt az ebéd befejeződött volna, Don Bosco fölkelt az asztal mellől, és a szobájába ment. Aggódott, mert bejelentése oly sok súrlódást váltott ki. Messziről hallatszottak a trombiták, amelyek Granában táncolni hívták a népet. Magában Montemagnában néhány liberális tüntetést indított ellene. A harangok szava vecsernyére hívta a népet, s a templomban felhangzott a zsoltárének. Don Bosco az ablaknál állt és a tiszta égboltot kémlelte. Fojtogató meleg volt. Azon gondolkodott, mit mondjon az embereknek a szószékről, ha Mária nem tartja érdemesnek a kért kegyelemre.
— Míg az őrgróffal a templom felé mentünk — mondta Porta Alajos úr — mindenki a megígért esőről beszélt. Bár csak körülbelül tíz perc volt a palota és a templom között az út, a homlokunkról patakokban folyt a veríték. Amikor megérkeztek a sekrestyéhez, Don Bosco már ott volt. Az őrgróf azt mondta neki:
— Ezúttal, Don Bosco, ön kudarcot vallott. Megígérte az esőt, de minden maradt a régiben.
Don Bosco hívatta a sekrestyést és elküldte, hogy kémlelje az eget:
— János, menj a Garofoli báró kastélyába, és nézd meg, hogy mi van az időjárással, jelzi-e valami az esőt.
A sekrestyés visszatért és ezt jelentette:
— Az ég tiszta, mint a tükör. Biella irányában egy kis felhőcske mutatkozik, mint egy cipő nyoma, de más semmi. Mi lesz, ha nem esik?
— Ez annak a jele, hogy nem érdemlitek meg — mondta Don Bosco.
A Magnificat után Don Bosco lassan föllépett a szószékre, és szívében Máriához fohászkodott:
— Most nem az én tiszteletem és dicsőségem van veszélyben, hanem a tiéd, Istenanyám! Mit fogok mondani azoknak, akik a nevedet káromolják, ha látják, hogy nem teljesül ezeknek a keresztényeknek a kérése, akik mindent megtettek, hogy a kedvedre tegyenek?
A templom zsúfolásig megtelt, s mindenki Don Boscóra emelte tekintetét. Ahogy elmondták az Üdvözlégyet, úgy látszott, hogy a nap fénye kissé elborul. Megkezdődött a szentbeszéd, s már az első mondatok után odakint egy hosszú elnyúló mennydörgés hallatszott. Örömteljes morajlás vonult végig a templomon. Don Bosco pillanatnyi szünetet tartott, s ezalatt tisztán hallatszott az esőcseppek kopogása az ablaktáblákon. Mialatt odakint zuhogott az eső, Don Bosco szívéből fölszakadt a legszebb hálaének Szűz Máriához, mely egyúttal vigasztalás és dicséret volt a Szűzanya tisztelői számára. A szónok sírt, és hallgatói is vele együtt könnyeztek.
Áldás után a nép a templomban maradt vagy az előcsarnokban, mert az eső mindegyre zuhogott. Mindenki csodának tartotta ezt, annál is inkább, mert ugyanakkor a szomszéd községben irtózatos jégeső hullott és tönkreverte a termést. Montemagnót pedig megkímélte Isten a csapástól: egy szem jég nem sok, annyi sem esett.
(MB VII, 725.)
donboscoitalia.it/Szaléziak.HU
